Fődíjas lett a Szufla Fődíjas lett a Szufla

Fődíjas lett a Szufla

Hétperces filmgroteszk, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen végzett Bán Attila Szufla című alkotása nyerte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által biztosított fődíjat a vasárnap befejeződött 19. Országos Diákfilmszemlén. A film a tavalyi Filmtett-alkotótáborban készült.

A szemle keretében általános és középiskolás, valamint fiatal filmes alkotók összesen mintegy 1500 percnyi alkotásából válogatta ki a szakmai zsűri a 33 legjobb művet.

„Kerestük a humort, a kreatív munkát és azt a dramaturgiát, amely bemutatja, hogy miként épül fel a film. Úgy gondoltuk, hogy ez a fikciós történet egy nagyon helyes szatíra. A gondosság, a képminőség, a snittelés és a film egész világa azt sugallta, hogy rendkívül megfontolt, jól megírt forgatókönyv eredménye, amelyben ugyanakkor egy szó sem hangzik el, bár hangeffektek vannak benne” – idézi az MTI az Aranytíz Kultúrházban megrendezett mustra egyik ítészét, Szita Miklós producert. A 14 éves kor feletti nézőközönségnek szóló győztes alkotást – a 100 000 forintos díj mellett – az MTVA megvásárolja és a közmédia csatornáin mutatja be a nagyközönségnek.

A Medgyesi Gabriella filmrendező, szerkesztő, Nyakó Júlia színművész, Szita Miklós producer, Matkócsik András operatőr, filmrendező és Mester Kis Ákos filmrendező alkotta zsűri ítélete alapján összesen 33 díj talált gazdára a vasárnapi eredményhirdetésen. A díjazottak dicsérőokleveleket, DVD- és könyvcsomagokat, továbbá szakmaimagazin-előfizetéseket kaptak. Az általános és középiskolás, illetve fiatal filmes alapkategóriákon kívül, zsűri-, és alkotói díjakat osztottak ki.

Merza Gábor, a szemle igazgatója hangsúlyozta, a napi vetítéseket záró konzultációk a mustra alapját képezték, hiszen a kezdeményezés nem csupán művészeti, de pedagógiai jelleggel is bír. Az ország legkülönbözőbb pontjairól, valamint Szerbiából, Romániából és Szlovákiából érkezett alkotásokat elemző zsűri nagy hangsúlyt fektetett a vizuális nevelésre, mert a pályázó fiatalok nagy része elsőfilmes; a 20 percnél rövidebb alkotások esetében ezért sincs előzsűrizés a szemlén.

Medgyesi Gabriella elmondta, a bírálók egyrészt a látott filmmel kapcsolatos, másrészt az alkotó készségeiből és tanulmányaiból még hiányzó ismeretekkel látták el a fiatal filmeseket. Ez a gyakran vitákkal fűszerezett szakmai diskurzus adja a filmszemle igazi jelentőségét, hiszen az alkotók profiktól kaphatnak visszajelzést a filmjükről, és leginkább ezen dialógusok révén tanulhatják meg, hogyan kell tudatosan gondolkodni egy filmről - vélekedett a rendező.

A díjazott alkotásokból összeállított, valamivel több mint két órányi ízelítőt, a Tabán mozi tűzte műsorára vasárnap délután.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat