Varsóban versenyez Ujj Mészáros Károly új filmje


Októberben két nemzetközi fesztiválra is meghívást kapott a Liza, a rókatündér rendezőjének új filmje, az X – A rendszerből törölve.

Az október 12. és 21. között zajló A-kategóriás Varsó Nemzetközi Filmfesztivál 1-2 Competition versenyprogramjába válogatta Ujj Mészáros Károly szövevényes thrillerét.

A rangos eseményről utoljára 2012-ben vitt haza díjat magyar alkotás, akkor Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című munkájának ítélték az Elsőfilmes verseny fődíját. 2008-ban Gigor Attila A nyomozó című filmje nyerte a FIPRESCI-díjat, 2004-ben pedig Antal Nimród Kontrollja kapott Közönségdíjat, hívja fel a figyelmet a film kommunikációs munkatársának közleménye.

A Varsó Nemzetközi Filmfesztivállal egy időben a tengerentúlon is bemutatkozik az X – A rendszerből törölve: a Chicago Nemzetközi Filmfesztivál „World Cinema” programjában vetítik.

„A Liza, a rókatündér 55 fesztiválon, 36 díjat nyert, de egyik sem volt A-kategóriás. Ezért különösen örülök annak, hogy Varsóba versenybe hívták az X-et. A Lizát nagyon szerette az amerikai közönség, és a kontinensen sok fesztiválra meghívták, remélem, az X-re is jól reagálnak majd. Remélem, ezek a meghívások a magyar nézőket megerősítik abban, hogy olyan moziélményt fog nyújtani az X, amit az előzetes alapján elvárnak, és amilyet magyar filmtől talán még nem kaptak” – nyilatkozta a rendező.

X – A rendszerből törölve

Az X – A rendszerből törölve főszereplői Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs, de fontos feladatot kapott Molnár Áron, Olasz Renátó, Fekete Ernő, Szabó Győző, Básti Juli, Szirtes Ági és Schneider Zoltán is, Kulka János pedig betegsége után ebben az alkotásban lesz először látható a filmvásznon.

A forgatókönyvet Hegedűs Bálint és Ujj Mészáros Károly írta, az operatőr Szecsanov Martin. Az X – A rendszerből törölve producerei Muhi András és Ferenczy Gábor.

A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Focusfox Stúdió gyártásában készült thriller november 1-jén az InterCom forgalmazásában kerül a magyarországi mozikba.

(közlemény)



Kapcsolódó