Címke: bernáth zsolt

Lukas is, meg lapos is, de a miénk! – Bernáth Zsolt: Aura

2014. március 4. – írta

Nem az Aura fogja bizonyítani, hogy van potenciál a magyar science-fictionben, pedig a lelkesedés és a szándék megvolt az alkotók részéről. A legnagyobb baja viszont, hogy „rendes” filmként suta, amatőrfilmként meg már nem elég amatőr ahhoz, hogy hibái ellenére is szerethető legyen.

Eltűnt álmok nyomában – Bernáth Zsolt: Sherlock Holmes nevében

2012. január 27. – írta

A Cruel World Team maroknyi csapata jó érzékkel lovagolta meg a mesterdetektív 21. századi reneszánszát, és ügyesen adaptálta a bevált nemzetközi mintákat a hazai közegre – feltámasztva ezzel egy Magyarországon tetszhalott műfajt, és ékesen bizonyítva, hogy a lelkesedés milyen messzire juttathatja az embert.

Öreg rókák, béta és állami költségvetés – Versenyen kívüli játékfilmek szekció. Budapest, Mamut mozi, 2003. január 28. – február 4.

2003. március 15. – írta

A 34. Magyar Filmszemlén is igen tarka képet mutatott az információs nagyjátékfilmek programja. Mert egyrészről mára már a versenyprogramon kívül indulnak az olyan nagy mesterek, mint Jancsó Miklós vagy Makk Károly, az olyan nagy költségvetésű állami filmek, mint a Bánk bán, vagy a Hídember, azok a koprodukcióban készült filmek, amelyeknek szülőhazánkhoz már vajmi kevés köze van, és persze itt kapnak helyet a versenyprogramból kiszorult filmek is.

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat