Címke: filmtörvény

Nem születhet újjá a filmtörvény Romániában

2017. június 16. – írta

Klaus Johannis román államfő kihirdette a filmtörvényt módosító kormányrendeletet hatálytalanító kormányhatározatot, amely ellen több mint 450 filmkészítő tiltakozott nemrég egy hozzá intézett nyílt levélben.

Flashmob a román filmtörvényért

2017. június 10. – írta

„Jó filmtörvényt akarunk a román fillművészet számára, és valós vitát a 91. számú kormányrendeletről” – áll a szervezők felhívásában. A találkozó ma este 9-kor lesz a kolozsvári román színház előtt.

Megbukott Romániában a filmtörvényt módosító kormányrendelet

2017. május 23. – írta

Elutasította a képviselőház kedden a filmtörvényt módosító 2016/91-es sürgősségi kormányrendeletet, amely a filmtámogatási rendszer gyökeres reformját tűzte ki célul, illetve felélesztette volna az Országos Filmarchívumot. A kormányrendelet tavaly novemberben lépett hatályba, miután a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány, mandátuma utolsó száz méterén fogadta el.

Reformvajúdásban a román filmipar

2016. július 25. – írta ,

Reform előtt áll a román filmipar, legalábbis ezt reméli a román kulturális szaktárca jelenlegi vezetője, Corina Şuteu miniszter, aki nagyszabású átszervezést indított el a román Országos Filmarchívum újjáélesztése, a filmgyártást finanszírozó Román Országos Filmközpont (CNC) átszervezése és a filmtörvény módosítása érdekében.

Az Európai Bizottság javaslata az európai filmipar egészének lenne káros?

2012. július 20. – írta

Módosítási javaslatot nyújtott be a Magyar Nemzeti Filmalap az Európai Bizottság tervezetéhez, amely a tagországok filmtámogatási rendszereit alakítaná át. Zachar Balázs, a Filmalap európai uniós és kormányzati kapcsolatokért felelős jogi igazgatója elmondta: a magyar javaslat a legtöbb európai tagország véleményével egybeesik, így bíznak a kedvező döntésben.

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat