János vitéz nemzetközi körútra indul, más magyar animációkkal együtt

Jankovics Marcell két év munkájával készült, 1973-ban bemutatott János vitézével indult a magyar egész estés animációs filmek gyártása. A színes képi világú, zenés rajzfilmet Petőfi Sándor azonos című elbeszélő költeménye alapján, a költő születésének 150. évfordulójára készítették. A filmalap tervei szerint 2020-ig a János vitéz Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban is DVD és Blu-ray […]

2019. március 07. 17:48:14

Mese, film és álom: Jankovics Marcell új könyve

Mint a könyv ajánlójában olvasható, Jankovics Marcell munkásságának egyfajta szintézise a most megjelent kétkötetes kiadvány, amely az álmok, jelképek, az egyetemes és magyar kulturális hagyomány, valamint a rájuk épülő mese- és hitvilág teljességre törekvő rendszerezésének, különleges feldolgozásának és értelmezésének eredményeit summázza. Jankovics Marcell az MTI-nek elmondta: a mesék tekintetében igaz ez a fajta szintézis, de […]

2013. szeptember 30. 15:50:00

A Médiatanács hét új animációs filmet támogat

A Macskássy Gyula-pályázatot a Médiatanács immár 3 éve írja ki folyamatosan a Magyar Média Mecenatúra program keretében az animációs filmek gyártásának támogatására. A pályázat idén megemelt, 180 milliós keretösszeggel és három fordulóval indulhatott el, most az első forduló eredményei születtek meg – közölte Kollarik Tamás, a testület tagja az MTI-vel. A Dózsa György-féle parasztháború 500. […]

2013. július 05. 13:11:00

A Disney szakemberei Jankovics Marcell Tragédia-animációját tanulmányozzák

„Nagyon örülök neki” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy kutatási céllal érkezett a felkérés. „Hogy aztán ennek van-e ahhoz köze, hogy dolgoztam pár hónapot a Disneynél, és ismerek ott néhány embert, ezt nem tudom” – jegyezte meg a rendező. Felidézte, hogy Charles Solomon animációtörténész, esztéta ajánlotta be a Disneyhez a kilencvenes évek végén, mivel nagyon kedvelte Fehérlófia […]

2013. május 17. 09:45:00

Többszáz iskolában használják Jankovics Marcell videoelőadásait

A Zsánerben rovat idén a hazai mozgókép egyik fontos területével, az animációs filmmel foglalkozik. Jelentős változás, hogy a feldolgozandó anyagok most nem írott szövegként, hanem videoelőadások formájában jutnak el az iskolákba, méghozzá a Kossuth-díjas és Oscar-jelölt Jankovics Marcell tolmácsolásában. Jankovics nemcsak azokról a rajzfilmekről ismert, amelyek több generáció számára nyújtottak meghatározó élményeket (János vitéz, Sisyphus, […]

2012. december 10. 13:00:00

Jankovics-mesterkurzus lesz Krakkóban

Jankovics Marcell (fotó: MTI) Animációs alkotók önarcképei címmel mutat be válogatást Jankovics Marcell rövidfilmjeiből a krakkói Etudia&Anima nemzetközi filmfesztivál a világhírű magyar alkotó jelenlétében ma este. A krakkói rendezvényen Jankovics Marcell mesterkurzust tart, és Lengyelországban először lesz látható monumentális műve, Az ember tragédiája animációs feldolgozása. Mint arról korábban már hírt adtunk a Tragédia amerikai premierje […]

2012. november 28. 14:50:00

A vizsga nyerte a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivált

November 16–22. között 12 alkalommal rendezték meg a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivált a Bunyik Entertainment szervezésében a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával – közölte a Magyar Filmunió. A filmgyártás fővárosában megrendezett és kizárólag a magyar filmeknek szentelt filmfesztivál Magyarok Hollywoodban elnevezésű életműdíjat Gazdag Gyula személyesen vette át a fesztivál megnyitóján. 12 játékfilm és számos dokumentum és rövidfilm […]

2012. november 26. 15:50:00

Kolozsvárra érkezik Jankovics Marcell

A ma délelőtt az animációs műhelymunkáé a Ffesten. 10 órakor kezdődik a budaörsi Illyés Akadémia tanára, Patrovits Tamás vezette workshop, amelynek címe The Flash Way, alapkérdései pedig: Animációt vagy más filmes megoldást válasszunk? Hagyományos animációval, vagy digitális 2D, 3D, esetleg 2,5D technikával dolgozzunk?  Mindannyian tudjuk, hogy a számítógép demokratizálta az animációs filmet, de milyen szoftverekre […]

2012. november 24. 08:00:00

Ember tragédiája, szülőföld, szex, csigák és emberek: nagyjátékfilmek az Alter-Native fesztiválon

A fesztivál nyitófilmje Jankovics Marcell monumentális Madách-adaptációja, Az ember tragédiája. Az animációs film forgatókönyve 1983-ban született, a gyártás 1988-ban kezdődött és tavaly ért véget. A programban egy egészestés román animációs film is helyet kapott: Anca Damian Crulic – a túlvilágra vezető út című rendezése. A filmdráma cselekménye megtörtént eseményen alapul: egy román férfit lopással vádolnak […]

2012. október 25. 10:45:00