Címke: magyar filmipar

Andrew G. Vajna: az átmeneti időszak véget ért a filmiparban

2011. szeptember 29. – írta

Andrew G. Vajna szerint átláthatóbbá és hatékonyabbá vált a magyar filmek finanszírozása az elmúlt évben. Az első pályázat megjelenése után már csaknem százan regisztráltak a Magyar Nemzeti Filmalapnál, ahová már két pályázat is érkezett – mondta a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos az MTI-nek.

Kormányhatározat a filmipar megújításáról

2011. május 30. – írta

Azonnali intézkedést rendelt el a kormány a nemzeti filmipar megújítása érdekében: a Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható határozat a többi közt egy új gazdasági társaság megalapítását és a nemzeti filmvagyont érintő stratégia kidolgozását írja elő. (MTI)

Magyar filmesek tiltakoznak a filmszakma rendszerének megváltoztatása ellen

2011. február 8. – írta

Nyilatkozatban tiltakozott kilenc neves magyar filmrendező a magyar filmszakma rendszerének megváltoztatása ellen; az MTI-hez hétfőn eljuttatott dokumentum aláírói szerint „egyszemélyes irányítási rendszert" alakítanak ki, ami veszélyezteti a magyar film sokszínűségét. A „magyar film barátaihoz" címzett nyilatkozatot Enyedi Ildikó, Fliegauf Benedek, Hajdu Szabolcs, Jancsó Miklós, Kocsis Ágnes, Mészáros Márta, Mundruczó Kornél, Pálfi György és Tarr Béla írta alá, a támogatók között további 42 külföldi filmes neve szerepel, köztük Michael Haneke osztrák, Aki Kaurismäki finn, Gus Van Sant amerikai, Andrzej Wajda lengyel rendező, valamint Hanna Schygulla német és Tilda Swinton brit színésznő. (MTI)

Such György került az állami filmes cégek élére

2011. február 1. – írta

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) vezérigazgatója 2011. február 1-jével Such Györgyöt, a Magyar Rádió volt elnökét nevezte ki a Dialóg Filmstúdió Kft., a Hunnia Filmstúdió Kft. és az Objektív Filmstúdió Kft. élére, és február 15-től Such György lesz a Budapest Filmstúdió Kft. ügyvezetője is – közölte az MNV Zrt. hétfőn az MTI-vel.

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat