Kezdődik a velencei filmfesztivál, magyar versenyfilmmel

Mint írtuk, az Arany Oroszlán-díjért idén 20 alkotás verseng, köztük az Oscar-díjas Nemes Jeles László múlt század elején játszódó kosztümös drámája, a Napszállta. A díjat odaítélő nemzetközi zsűri elnöke a fesztivál tavalyi fődíjasa, A víz érintése (The Shape of Water) című filmjével később az Oscar-díjat is elnyerő Guillermo del Toro lesz. A filmmustrán számos Netflix-produkció, […]

2018. augusztus 29. 08:04:32

Velencében mutatják be Szőcs Petra Erdélyben forgatott játékfilmjét

A Velencei Biennálé 2012-ben indította el a Biennale College nevű programját, amely évente három kisköltségvetésű film gyártását finanszírozza, 2018-ban a kolozsvári születésű Szőcs Petra filmterve is megkapta a 150 ezer eurós támogatást. A Déva az árvaházban élő albínó lányról, Katóról szól, aki egy nyári szünetben összebarátkozik egy új önkéntessel, Bogival, de barátságát csak úgy tudja […]

2018. július 25. 12:54:32

Szőcs Petra szereplőt keres a Velencei Filmfesztiválra készülő filmjéhez

A történet egy árvaházban játszódik, egy kamaszlányról szól, aki új anyát akar szerezni magának. A szerepre 13-15 év közötti magyar lányt keresnek. „A főszereplő egy kamasz lány, akinek puszta jelenléte, megkérdőjelezi környezetét. Lendületes, harsány személyiség, kirí a vele egykorúak közül. Nem egy jólfésült, városi gyerekről van szó, sokkal inkább egy vadóc, különleges kislányról” – olvasható […]

2018. február 15. 15:35:00

Szőcs Petra a Velencei Biennálé workshopján készíti a következő filmjét

A Velencei Biennálé 2012-ben indította el a Biennale College nevű programját, amely évente három kisköltségvetésű film gyártását finanszírozza. A programra első vagy második játékfilmjükre készülő rendezők jelentkezhetnek, a több száz filmterv közül egy tucatot válogatnak ki, amelyeket tutorokkal fejlesztenek tovább. Az elkészült forgatókönyvekből évente három kapja meg a 150 ezer eurós gyártási támogatást, az elkészült […]

2018. január 06. 11:59:00

„Csoszogó” rövidfilm nyerte el a 2. Filmgalopp díját

A Csoszogj úgy története szerint  egy anya felbérel egy színészt, hogy helyettesítse elhunyt férjét, és így megvigasztalja gyászoló lányukat. A 14 perces rövidfilm elnyerte a 2. Filmgalopp fődíját. A díj pénzjutalom, értéke 1 millió forint, felajánlója az NMHH Médiatanácsa. Szőcs Petra: Csoszogj úgy (kép a filmből) A versenyszekció filmjeire a fesztivál 11 helyszínén szavazhatott a […]

2016. október 09. 19:30:00

12 filmterv maradt az Inkubátor Programban

A pályakezdő filmrendezők első egész estés mozifilmjeinek támogatására kiírt felhívásra összesen 67 filmterv (treatment) érkezett. A Program mentorai – Enyedi Ildikó forgatókönyvíró-rendező, Kerékgyártó Yvonne forgatókönyvíró-rendező, Pataki Ági producer, Petrányi Viktória producer és Pusztai Ferenc producer – szavazás útján választották ki a 12 legjobbat – az eredetileg tervezett 10 továbbjutó helyett: Bánóczki Tibor, Szabó Sarolta: Műanyag […]

2015. október 20. 10:49:00

Két magyar filmet díjaztak Szarajevóban a hétvégén

Az Ítélet Magyarországon című dokumentumfilm elnyerte az Emberi Jogok Díjat, kategóriája zsűrijének a különdíját, valamint a közönségdíjat. A 2011 és 2013 között forgatott film a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosság bírósági tárgyalásait dokumentálja. A kivégzés című, magyar-román koprodukcióban készült, negyedórás filmdráma alkotói a kisjátékfilmes zsűri különdíjával térhettek haza. A történet középpontjában egy örökbefogadott testvérpár áll, akik […]

2014. augusztus 25. 08:00:00

Levetítik Budapesten a két Cannes-t megjárt magyar rövidfilmet

A kivégzés főszereplője egy örökbefogadott testvérpár. Orsi és Örsi újra meg újra eljátssza a Ceauşescu házaspár kivégzését, miközben nevelőszüleik házassága romokban hever. Egyedül nagyapjukkal tudtak emberi viszonyt kialakítani, ő viszont egész nap a szobájában ül, és nem akar velük ceauşescust játszani. Villáminterjúnk a film rendezőjével, Szőcs Petrával itt. Szőcs Petra: A kivégzés – Kép a […]

2014. június 19. 13:38:00

A VII. Filmtett-Duna Műhely alkotótábor pályázati eredményei

A kedden, július 15-én kezdődő tábor végleges csoportlistája a következő: Rendező csoport Bakó Kincső Cibulya Nikol Csont Zsombor Garza Diego Amando Moreno Hörcher Gábor Kövendi Emese-Imola Nagy V. Gergely Novelo Claudia Püsök Botond-Csaba Tóth Eszter Visky Sámuel Vízkeleti Dániel Operatőr csoport Bántó Csaba Kasza András Kürti István Podányi Dániel Szőcs Petra Animációs csoport Balázs Csilla […]

2008. június 14. 18:00:15