Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett – Erdélyi Filmes Portál

Filmtett /

Kolozsvári némafilmes könyv

Balogh Gyöngyi, Zágoni Bálint (szerk.):
A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig

„Ez a kicsi ország a maga szűkre határolt nyelvterületével csak valami különleges stílussal, valami jellegzetes sajátosság révén, valami zamatos eredetiség színében vonhatja magára a külföld figyelmét.” (Janovics Jenő)

Balogh Gyöngyi, Zágoni Bálint (szerk.): A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig

Mind a magyar, mind az egyetemes filmtörténet szempontjából fontos műhely volt az 1913–1920 között Kolozsváron működő filmstúdió. Hogy mára már kevesen tudják igazolni az itt folytatott munka művészi jelentőségét, annak egyetlen oka van: a megvalósult alkotások 94%-a megsemmisült. Az ez alatt a 7 év alatt a kolozsvári filmgyárban készült több mint 70 játékfilm közül ma már csak 4 tekinthető meg.

A kolozsvári alkotómunka nemzetközi színvonalát azonban más adatok, nevek is igazolják. Itt kezdte rendezői pályafutását Korda Sándor, aki később sir Alexander Korda néven Angliában lett elismert rendező. Hasonlóan, karrierje első éveiben Kolozsváron dolgozott Kertész Mihály is, aki két évtizeddel később Michael Curtiz néven tett szert világhírnévre. A listát hosszasan folytathatnánk: itt rendezett Garas Márton, itt játszotta egyetlen filmszerepét Blaha Lujza, „a nemzet csalogánya”, továbbá Várkonyi Mihály, aki később ugyancsak Hollywoodban szerzett hírnevet, Szentgyörgyi István, Jászai Mari, Berky Lili, Gál Gyula, Márkus Emília. Egy olyan időszakban, amikor a film még kereste maga helyét a művészetek közt, amikor a legtöbb magyar filmgyár külföldi bevált módszereket próbált utánozni szegényes körülmények között, a Kolozsváron működő stúdió dr. Janovics Jenő színházigazgató irányítása alatt arra törekedett, hogy irodalmi értékű alapanyagból igényes művészfilmeket hozzon létre. Ennek érdekében a kor legtehetségesebb színészeinek segítségével, és a legjobb, külföldön tanult szakemberekkel sikerült olyan színvonalú filmeket gyártania, melyeket szívesen kötöttek le a külföldi filmterjesztők is.

Balogh Gyöngyi, Zágoni Bálint (szerk.): A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig

Az idők során előkerült 4 filmet leszámítva jelenleg a fennmaradt képanyag és kortárs kritikák, riportok, későbbi visszaemlékezések alapján rekonstruálható a stúdióban folytatott munka. A Filmtett Egyesület és a Magyar Nemzeti Filmarchívum a fennmaradt állóképek, plakátok és kortárs szövegek (idézetek, kritikák) segítségével egy olyan albumot nyújt az olvasónak, amely nemcsak az itt folytatott munka fontosságát szemlélteti, hanem bepillantást nyújt abba is, hogy mit jelenthetett az 1910-es évek közepén a filmgyártás Erdély legfontosabb filmstúdiójában. Technikai részletek (például némafilmek színezése), a sajtó viszonyulása a filmgyárhoz, megfilmesítési jogokért folytatott perek, egy-egy film nemzetközi visszhangja, forgatási anekdoták, némafilmek propaganda célra való felhasználása és az első világháború hatása a filmgyártásra csak egy pár azon témák közül, amelyeket egy-egy film kapcsán érint a könyv.

Balogh Gyöngyi, Zágoni Bálint (szerk.): A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig

A könyv szerkesztői 7 intézmény (Magyar Nemzeti Filmarchívum, Román Nemzeti Filmarchívum, Országos Széchenyi Könyvtár, Nemzeti Színháztörténeti Intézet, Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvári Nemzeti Színház Dokumentációs Tára, Román Nemzeti Levéltár) és több magánszemély gyűjteményéből, több mint 700 fénykép és plakát közül állították össze a könyv anyagát. Az a tény, hogy a kisebb méretű gyűjtemények helyett ilyen nagy mennyiségű anyagból válogathattak, lehetővé tette a szerkesztők számára, hogy több, a kolozsvári némafilmgyártás történetével kapcsolatos kérdést tisztázzanak: számos ismeretlen, vagy rossz filmhez sorolt fényképet azonosítottak be, elveszettnek hitt forgatókönyveket dolgoztak fel, filmek cselekményét rekonstruálták. Az album tehát nemcsak ismeretterjesztő jelleggel rendelkezik, hanem komoly lépést jelent a kolozsvári némafilmgyártás ismeretlen részleteinek a feltárásában is.

Balogh Gyöngyi, Zágoni Bálint (szerk.): A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig

A könyv megvásárolható a Filmtett Egyesület irodájában (Horea út 4/18, Kolozsvár) kedvezményes, 32 lejes áron, valamint a kolozsvári Phoenix, Gaudeamus és Bagoly könyvesboltban, és a Röser Antikváriumban. A könyv bolti ára 39 lej.

Magyarországon jelenleg a Xantusz könyvkereskedésben, a Harmat Kiadónál, az Írók Boltjában és a Ráday Könyvesházban lelhető fel. Továbbá megrendelhető a Bookline és a Koinónia honlapján.

További képes ízelítő a könyvből

Borító
Kattints a képre a nagyobb felbontásért!
Kattints a képre a nagyobb felbontásért!
Kattints a képre a nagyobb felbontásért!
Kattints a képre a nagyobb felbontásért!
Kattints a képre a nagyobb felbontásért!
Kattints a képre a nagyobb felbontásért!
Kattints a képre a nagyobb felbontásért!
Kattints a képre a nagyobb felbontásért!
Kattints a képre a nagyobb felbontásért!
Kattints a képre a nagyobb felbontásért!


Recenziók:

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Hirdetés Hirdetés Hirdetés Hirdetés

Toplista

A legizgalmasabb szökések

Le trou / Az odú (r. Jacques Becker, 1960) A fegyenc már 48 órája elutasítja az ételt.  Igazgató: Miért éhségsztrájkol? Maurice...

Le trou / Az odú (r. Jacques Becker, 1960)

A fegyenc már 48 órája elutasítja az ételt.  Igazgató...

The Great Escape / A nagy szökés (r. John Sturges, 1963)   Sedgwick: Danny, tudsz oroszul? Danny: Csak egy mondatot. Sedgwick: Mondd...

The Great Escape / A nagy szökés (r. John Sturges, 1963)

 

Sedgwick: Danny, tudsz oroszul? Danny: Csak...

Escape from Alcatraz / Szökés Alcatrazból (r. Don Siegel, 1979)   Börtönőr: Az Alcatraz egy nagy kosár az összes záptojásnak. Nekem...

Escape from Alcatraz / Szökés Alcatrazból (r. Don Siegel, 1979)

 

Börtönőr: Az Alcatraz egy nagy kosár...

The Shawshank Redemption / A remény rabjai (r. Frank Darabont, 1994)   Andy Dufresne: Vannak helyek a világon, melyek nem kőből...

The Shawshank Redemption / A remény rabjai (r. Frank Darabont, 1994)

 

Andy Dufresne: Vannak helyek a ...

Cool Hand Luke / Bilincs és mosoly (r. Stuart Rosenberg, 1967)   Luke: Hé, öreg! Itthon vagy ma? Van egy perced rám? Ideje elcsevegnünk...

Cool Hand Luke / Bilincs és mosoly (r. Stuart Rosenberg, 1967)

 

Luke: Hé, öreg! Itthon vagy ma? Van egy...

Papillon / Pillangó (r. Franklin J. Schaffner, 1973) Barrot fegyőr (Pillangónak): Itt a totális csend a törvény. Nem célunk jó útra...

Papillon / Pillangó (r. Franklin J. Schaffner, 1973)

Barrot fegyőr (Pillangónak): Itt a totális csend a törvény....  

Brute Force / Nyers erőszak (r. Jules Dassin, 1947)   Gallagher: Csak mindenki dolgát megnehezíti... Collins: De engem nem érdekel senki...

Brute Force / Nyers erőszak (r. Jules Dassin, 1947)

 

Gallagher: Csak mindenki dolgát megnehezíti... ...

The Wooden Horse / A faló (r. Jack Lee, 1950)   [Az orvos viziten van az elítélteknél, hallja, hogy Beethovent hallgatnak] Orvos...

The Wooden Horse / A faló (r. Jack Lee, 1950)

 

[Az orvos viziten van az elítélteknél, hallja, hogy ...

Un condamné à mort s'est échappé ou Le vent souffle où il veut / Egy halálraítélt megszökött (r. Robert Bresson, 1956)   Fontaine...

Un condamné à mort s'est échappé ou Le vent souffle où il veut / Egy halálraítélt megszökött (r. Robert...

 

Escape from New York / Menekülés New Yorkból (r. John Carpenter, 1981)   Bob Hauk: Ez nem vicc, Plissken! Bemegy, megkeresi az elnököt...

Escape from New York / Menekülés New Yorkból (r. John Carpenter, 1981)

  Bob Hauk: Ez nem vicc, Plissken!...

Hozzászólok

Összes toplista

Nyomtatott Filmtett-lapszámok

Filmtett 65.

Filmtett 65.

VII. évfolyam, 9. szám, 2006. november

A lefejezett kakas – játékfilm-forgatás a Szászföldön. Olasz filmtörténet 2/3. Profik takarásban: Szekeres Károly rendezőasszisztens, Csákány Zsuzsa és Lemhényi Réka vágó, Várhegyi Rudolf hangmérnök, Khin András steadicam-operatőr, Csabavölgyi Eta sminkmester. Filmipar Európában 3/7.

Megnézem

Összes lapszám

Hírek

Új pályázati alapot hozna létre a Magyar Filmművészek Szövetsége

Új pályázati alapot hozna létre a Magyar Filmművészek Szövetsége

Szakmai vitafórummá alakult át a ma délelőttre meghirdetett konferencia a Szemlén. Az Ulrich Gregor német...  

3 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Az igazi kaland (We Bought a Zoo)

Az igazi kaland (We Bought a Zoo) – amerikai vígjáték, filmdráma, családi, 124 perc, 2011. Rendező: Cameron Crowe. Szereplők: Matt Damon, Scarlett Johansson, Thomas Haden Church, Elle Fanning, Colin Ford.

Egy fiatalember felpakolja kis családját, hogy Kalifornia déli részére költözve felújítsanak és felvirágoztassanak...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A szingli fejvadász (One for the Money)

A szingli fejvadász (One for the Money) – amerikai akciófilm, vígjáték, bűnügyi, thriller, 106 perc, 2012. Rendező: Julie Anne Robinson. Szereplők: Katherine Heigl, Jason O'Mara, Daniel Sunjata, John Leguizamo.

A frissen elvált Stephanie Plum unokatestvére óvadékügynöki cégénél szerez állást. Első megbízatásának célpontja...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utódok (The Descendants)

Utódok (The Descendants) – amerikai vígjáték, filmdráma, 115 perc, 2011. Rendező: Alexander Payne. Szereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Amara Miller, Nick Krause.

Miután felesége egy hajóbaleset következtében kómába esik, Matt King lányaival együtt útnak indul, hogy a kirándulás...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy) – francia–brit–német thriller, bűnügyi, 127 perc, 2011. Rendező: Tomas Alfredson. Szereplők: Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, Mark Strong, Toby Jones, David Dencik, Ciarán Hinds, Kathy Burke, Stephen Graham.

Ezúttal a svéd Tomas Alfredson (Engedj be!) értő kezei szülték újjá a vászon számára John Le Carré 1974-es, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Borotvaélen (Man on a Ledge)

Borotvaélen (Man on a Ledge) – amerikai bűnügyi, thriller, 102 perc, 2012. Rendező: Asger Leth. Szereplők: Sam Worthington, Elizabeth Banks, Jamie Bell, Edward Burns, Ed Harris, Anthony Mackie.

Jó, újszerű thrillerre várni egyfajta orosz rulett: nagyon kevés az esély, hogy a fegyver csőre legyen töltve, de...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island)

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island) – amerikai akciófilm, kalandfilm, családi, fantasy, sci-fi, 2012. Rendező: Brad Peyton. Szereplők: Josh Hutcherson, Dwayne Johnson, Michael Caine, Vanessa Hudgens.

Sean Anderson mostohaapjával indul felkutatni nagyapját, akinek egy trópusi szigeten veszett nyoma.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Csempészek (Contraband)

Csempészek (Contraband) – amerikai–brit–francia akciófilm, bűnügyi, filmdráma, thriller, 110 perc, 2012. Rendező: Baltasar Kormákur. Szereplők: Mark Wahlberg, Giovanni Ribisi, Kate Beckinsale, Ben Foster, Caleb Landry Jones, Ólafur Darri Ólafsson, J.K. Simmons.

Baltasar Kormákur harmadik angol nyelvű filmje egy korrekt akció-thriller a szállítóhajós csempészek világáról,...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A hatalom árnyékában (The Ides of March)

A hatalom árnyékában (The Ides of March) – amerikai filmdráma, 101 perc, 2011. Rendező: George Clooney. Szereplők: Paul Giamatti, George Clooney, Philip Seymour Hoffman, Ryan Gosling, Evan Rachel Wood, Marisa Tomei, Jeffrey Wright, Max Minghella.

George Clooney eddig rövidnek mondható rendezői pályája alatt máris megtalálta a számára legkedvesebb témát, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A bűn hálójában (Haywire)

A bűn hálójában (Haywire) – amerikai akciófilm, thriller, 93 perc, 2011. Rendező: Steven Soderbergh. Szereplők: Gina Carano, Ewan McGregor, Michael Fassbender, Michael Angarano, Michael Douglas, Antonio Banderas.

Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldeté...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Underworld: Az ébredés (Underworld: Awakening)

Underworld: Az ébredés (Underworld: Awakening) – amerikai akciófilm, fantasy, horror, 88 perc, 2012. Rendező: Måns Mårlind, Björn Stein. Szereplők: Kate Beckinsale, Michael Ealy, India Eisley, Charles Dance, Theo James, Stephen Rea.

A térhatású Underworld: Az ébredés létjoga annyiban merül ki, hogy a vámpíros-vérfarkasos franchise producereinek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Transzfer – román–magyar kisjátékfilm, 6 perc, 2011. Rendező: Nagy Borbála. Szereplők: Kófity Annamária, Jakab-Benke Nándor, Goitein Gergely, Bálint Arthur, Dénes Gergely, Debreczeni Zoltán, Farkas Ádám, Pápai Zsolt.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea