/ /

Kruppa Noémi: Végre nem egy hősköltemény. Bergendy Péter: A vizsga (2011)

[Kritikaíró pályázat] Bergendy Péter második játékfilmje a hollywoodi thriller zsáner sajátos példája, mely az ’56-os forradalom utáni korszakot egy új aspektusból mutatja be. A vizsga egyértelműen zsánerfilm, felhasználva a politikai thriller eszköztárát és a maga kliséivel együtt azonban eredeti, nem akar másfél óra alatt hőskölteményt zengeni ’56-ról, és az elcsépelt téma ellenére is felkelti az érdeklődést.

Kruppa Noémi: Végre nem egy hősköltemény. Bergendy Péter: A vizsga (2011)

A vizsga nem részletez, és nem állít fel semmilyen általános képet a korszakról, nem célja a történelmileg hiteles környezetábrázolás, és ilyen módon előnyére válik a már annyiszor megfilmesített, elmesélt és elénekelt téma, hiszen a közönség fantáziájára bízhat olyan részleteket, melyek már amúgy is beépültek a köztudatba. Az alkotói megközelítés megváltozik, az ’56-os forradalom utóélete csak a történet keretét biztosítja, Köbli és Bergendy kevésbé ismert és mediatizált részletek bemutatásába bocsátkoznak, amelyek mentesek minden hőskölteményi monumentalitástól, mely a hasonló alkotásokat hiteltelenné teszi. A politikai ideológiákkal foglalkozó, történelmi példákra alapozó filmek legnagyobb kliséjét iktatja ki A vizsga, a hosszas, filozófiai értekezést a szabadságról, erkölcsről és etikáról, cserébe konkrétumokat mutat be, mégpedig az Államvédelmi Osztály ügynökeinek titkos vizsgáztatását. Az 1956-os események után a rendszer fontosnak tartja a hozzá lojálisnak mutatkozó ügynökök titkos vizsgáztatását, a forradalommal ugyanis nem kíván precedenst teremteni. A vizsga olyan szituációk kialakítását és megfigyelését jelenti, mely az ügynököt határhelyzetbe kényszeríti, és erkölcsi kérdést vet fel számára. A cél a mindenkori helytállás, és a rendszernek tulajdonított feltétel nélküli lojalitás. Ez az eljárás, mely gyakorlatilag a Kádár-korszak protokolljának része, Köbli forgatókönyvében olyan történetté szövődik, mely felhívja a figyelmet a rendszer egy újabb inkoherenciájára. Végig fenntartja a feszültséget, a végső felszusszanást pedig újabb csavar követi. Szinte senki sem az, akinek hittük. Jung András (Nagy Zsolt) a tökéletes ügynök prototípusa: árvaként a szó szoros értelében a rendszer nevelte fel, mégpedig az ÁVO egyik alezredese, Markó Pál (Kulka János), aki a fiatalember mentora, és apafigurája is egyben. Jung attól lesz jó ügynök, hogy fanatikus, hiszen gyakorlatilag mindenét a rendszernek köszönheti. Nagy Zsolt ügynökfigurája a néző szeme láttára válik ambivalens karakterré, az árulás mechanizmusának bemutatására elengedhetetlen figurává. A szerelmi szál beiktatásával a film kicsit kibillenti a nézőt, azonban Bergendy biztos kezű rendezése, és a jókora csavar megmenti a filmet.

Jung némettanárnak álcázva fogadja a napi jelentéseket a rendszer szempontjából fontos ügyekben és személyekkel kapcsolatosan. Ő az, aki a besúgók jelentéseit szalagra veszi, és jegyzőkönyvbe iktatja. Egyszóval ő az, aki a rendszer hierarchiájának ezen lépcsőfokán teljes kontrollal bír, mégis megfigyelt lesz a megfigyelőből, mikor kiderül, hogy felettesei, Markó Pál és Kulcsár Emil (Scherer Péter) karácsonykor titokban vizsgáztatják. Jung számára a vizsga helyzete erkölcsi probléma, ha elbukik, a rendszer szemében megbízhatatlan, tanítómesterének azonban csalódást okoz, hiszen Markó Pál nagy reményeket fűzött a fiatal ügynökhöz. Jung nem számol a vizsga fennállásának lehetőségével, mégis érzi ezt a nyomást. A kísértést Gáti Éva (Hámori Gabriella) jelenti, aki látszólag közeli, bizalmas viszonyban van Junggal, ezért fennáll a leleplezés veszélye. A helyzet feszültebbé válik, mikor Jung kideríti, hogy kedvese ÁVO-sokat ölt a Corvin közben.

Bergendy történelmi műfajfilmjében a néző egyértelműen a Jung-Markó párossal azonosul, az elnyomó rendszer megtestesítőinek drukkolunk mindannyian. Ez talán azért van, mert Köbli karakterábrázolása egy csöpp emberséget és melegszívűséget lop ebbe a kapcsolatba, hátterébe állítva az árvaság megható történetét. A vizsga azért zseniális, mert a történetvezetés az elején egyszerű, már-már klisés, arra a kontrasztra épít, melyet a diktatúra gonosz képviselői közötti finoman árnyalt apa-fiú viszony biztosít, az utolsó szem emberség egy komor és végtelenül szigorú környezetben. A nézőt megszoktatja egy rendszerrel, és beavatja saját játékszabályaiba, de a klisét egy váratlan csavarral elkerüli, így lesz a történetből lerágott csont helyett újszerű, friss illatú történelmi zsánerfilm.

Címkék

kruppa noémi, kritikaíró pályázat 2012