/ /

Lovassy Cseh Tamás: Messiás, hé! Jób lázadása (Gyöngyössy Imre - Kabay Barna, 1983)

[Kritikaíró pályázat] Lázadni sokféleképpen és sok minden ellen lehet. Néha elkerülhetetlen velejárója ez az életnek, mégis ritkán forgatnak róla olyan filmet, mint az 1983-ban, Kabay Barna és Gyöngyössy Imre rendezte Jób lázadása. A '84-ben Oscar-díjra jelölt alkotás egy vidéki zsidó család életébe enged bepillantást a második világégés derekán. Ám nem egy szokványos holokausztfilm ez. Annál jóval több, annál jóval összetettebb. A történelmi kontextus itt egyenértékű komponens a lélektani elemekkel: a film nem csak a világháború borzalmaira koncentrál, hanem emberi sorsokat mutat be.

Lovassy Cseh Tamás: Messiás, hé! Jób lázadása (Gyöngyössy Imre - Kabay Barna, 1983)

Nyomasztó, sötét film, sok benne a láp, a sár és ráadásul még fekete-fehér is – ez jut eszembe az első fél óra után. És valóban: hiába látunk nagy, nyitott tereket, a kamerakezelés hiába enged változatos nézőpontokat (néha az az érzésünk, hogy egy dokumentumfilm képsorai pörögnek előttünk), mégis áthatja valami kellemetlen fülledtség ezt a filmet. És nem segít ezen az első jelenet sem, hiszen egy párás fürdőhelyet látunk, ahol árvaházi gyerekek ugrálnak a medencébe. A sűrű gőzben nevelőnők és felügyelők próbálják begyűjteni őket, akik közül Jób (Zenthe Ferenc) és Róza (Temessy Hédi), egy zsidó házaspár, szeretne kiválasztani egy keresztény kisfiút. Sikerrel járnak, melyben nagy segítségükre van a felajánlott vágóállat is, így indulhatnak haza szekerükkel, rajta a vadóc kis szőkével: Lackóval.

Jogos a kérdés, hogy hét elvesztett gyermek után, minek van szüksége Jóbnak egy nyolcadik csemetére is? Talán ez a filmbéli lázadás egyik első formája: a családfő szembeszáll a természet akaratával és nem nyugszik bele, hogy utód nélkül kell meghalnia. Valakire szüksége van, aki továbbviszi a vallási hagyományokat, aki örökölni tudja a családi házat és az állatokat. Ezen túlmenően pedig látnunk kell: a zsidó hit egyik alaptétele, hogy bárki, bármely fiúgyermek lehet a várva-várt messiás, így minden adandó alkalmat meg kell ragadni arra, hogy a gyermeket felneveljék.

A kezdetben nehézkesen alakuló kapcsolat az újdonsült (ám öregedő) szülők és a betörhetetlennek látszó Lackó között, az idő múlásával jóra fordul és a kisfiú megszokja az új környezetet. A kezdeti béke, mely körbelengi a vidéket, megfelelő helynek bizonyul a gyermeknevelésre. Lackónak bőven nyílik alkalma megismerkedni a természettel (Jób pásztorkén keresi a kenyeret, de kisboltot is üzemeltetnek a faluban), de ami még fontosabb, kívülállóként betekintést nyerhet a zsidó kultúrába és vallásba. A gyermekeket mindig körbelengi egy rejtélyes világ: titkok veszik körbe őket, egymás között suttognak és belesnek oda is, ahova nem szabad. Lackó épp ilyen gyerek: a zsidó szertartást, Jób esti imáit és a vallási ünnepeket az örökbefogadott fiú perspektívájából látjuk egész addig, míg maga is bebocsájtást nyer ebbe a zárt világba. És ez a lázadásnak a második szintje: az apa egy katolikus gyermeket emel be a zsidó közösségbe, melyet a rabbi alkalomadtán szóvá is tesz.

A nem körülmetélt fiú – normális esetben – nem lehetne szerves része a zsidó közösségnek, ám Jób láthatóan nem törődik ezzel. Számára sokkal fontosabb, hogy ne maradjon utód nélkül. A szülő-gyermek kapcsolatnak egy igen árnyalt példáját láthatjuk. Az első jelenetekben az az érzésünk támadhat, hogy Lackó mindössze egy eszköz valami távoli és ködös cél elérésében, ám az idő haladtával biztossá válik, hogy e kapcsolat alapja a feltétel nélküli szeretet. E furcsa folyamat megteremtésében a szülői párnak elvitathatatlan érdeme van: vallásos elkötelezettség, az apaszerep adta megfelelési kényszer és a magyar zsidóként való létezés nehézségei mind-mind hangsúlyosan jelen vannak Zenthe Ferenc alakításában, míg partnere, Temessy Hédi a biztos hátteret jelentő anya figuráját hozza koncentrált játékával. És bár a gyerekszereplők esetében nem ritka a képernyőidegen sterilitás, a Lackót alakító Fehér Gábor ennek nyomát sem mutatja. Gyermeki tisztasága az általa megformált karakter lényegét domborítja ki: egy számára teljesen idegen világban keresi a támpontokat, ezek közül is talán leghangsúlyosabban Istent, vagy ahogy új családjában nevezik, a Messiát. Kutatja őt a békákban, a szántóföldön és hívogatja is: „Messiás, hé! Messiás, hé!” A megváltó azonban késik.

Az első pillanatra idillikusnak tűnő világ azonban már első pillanattól magában hordoz valami félelmetes mélységet, mely előrevetíti a közeledő borzalmakat. Az árvaházban, ahova Lackóért ment Jób és Róza, az igazgató tudatja velük, milyen bonyolult adminisztratív munka vár rá, hiszen zsidók már nem fogadhatnak örökbe keresztény gyermeket. És ebből a „már”-ból érezzük, tudjuk, merre halad a történelem kereke. Aztán a piacon emlegetni kezdik Hitlert, a háttérben kakastollas csendőrök vágtatnak és a játszótársak, a falusi gyerekek is elkezdenek zsidózni. A film végére nem marad más választása Jóbnak: Lackót rábízza a háznál szolgáló Janira (Rudolf Péter) és Ilkára (Léticia Cano), ő maga pedig bezárkózik. Mikor a gyermek mégis hazaszökik és ismételten bekukucskál az ablakon, Jób már sárga csillaggal mellényén jelenik meg és elküldi a fiút. Látszólag elvesztett mindent, ám azáltal, hogy fogadott fiuk megőrzi emléküket és mindazt, amit az idők során átadtak neki, nyertesként indulhatnak a biztos halált jelentő koncentrációs táborok irányába.

A Jób lázadása számos tekintetben a magyar filmgyártás egyik legjelentősebb alkotása. A nagyívű filmdráma a magyarországi zsidó sors egy sajátos aspektusát mutatja be, mely ugyan a holokauszt rémtettével ér véget, de a fenyegető halálnak ez a zavaró közelsége, a film egyik katalizátora. A filmvásznon megelevenedő figurák a maguk hétköznapiságából adódóan is, grandiózus figurákká nőnek, melyet csak erősít a fekete-fehér látványvilág és az olykor erőteljesen exponált, emberi arcokról készült felvételek. Jób fellázadt és ez a lázadása nem csak személyes vállalás, hanem egy történelmi aktus is, ami tetemre hív természetet és sorsot egyaránt. 

Címkék

lovassy cseh tamás, kritikaíró pályázat 2012