/ /

Moldovan Larisa-Monica Szabina: Piu forte, ragazzi! / Mindent bele, fiúk! (Giuseppe Colizzi, 1972)

[Kritikaíró pályázat] A Mindent bele, fiúk! olasz kalandfilm-vígjáték Bud Spencer és Terence Hill főszereplésével, Giuseppe Colizzi rendezésében. A duó első olyan filmje, amely a modern időkben játszódik, bizonyítva, hogy nemcsak spagetti-westernekben állják meg a helyüket. Ezzel megnyílt az út olyan későbbi sikerfilmek előtt, mint a „Különben dühbe jövünk”, a „Bűnvadászok”, vagy a „Kincs, ami nincs”.

Kicsi, öreg gép billeg a repülőtér leszállópályája fölött, szárnya füstöl, a fék elromlott. Kénytelenek a kényszerleszállásra, és a gép a hangár oldalába ütközik. Tűzoltóautók és mentők szirénázva sietnek a bajba jutott pilóták segítségére. Azazhogy sietnének. A két pilótának haja szála sem görbült az eseményben, mosolyogva rabolják el az első autót. Mata (Terece Hill) és Salud (Bud Spencer), a két főszereplő, egy kétes hírű cégnek dolgoznak Kolumbiában. A vállalkozás biztosítási csalásokra specializálódott. Ezúttal egy repülőgépet kell a dzsungel fölött megsemmisíteniük. A gép magától is lezuhan. A két főszereplő a folyó sodrását követve néháy nap alatt lakott területre érkezik, egy faluba. Ott egy öregember él, mindenki azt hiszi róla, hogy bolond. Mindenkinek állandóan azt meséli, hogy ő a magas hegyek aljában smaragdot talált. Továbbmennek egy bizonyos Ears úr felügyelete alá tartozó gyémántcsiszoló táborba. A megfélemlítések miatt az ott lévő emberek csak Ears úrnak dolgoznak. Amikor kiderül, hogy az öregember igazat mondott, megírják a lelőhelyről a dokumentumokat, azonban ahelyett, hogy ügyvédhez forduljanak, elkezdenek harcolni Ears úr ellen, aki a rendőrség korrupt parancsnokát is meggyőzi arról, hogy félre kell állítani a két gyémántvadászt. A börtönből viszont megszöknek, és magukkal viszik az elkobzott dokumentumokat is, ezért a végeredmény: övék a dokumentum a milliókat érő lelőhelyről, ami így őhozzájuk tartozik, viszont körözik őket Kolumbiában. Salud megjegyzést tesz: „milliárdosok vagyunk, de nincs egy centünk sem.” vagyis át kell adniuk a pénzt a rendőröknek. Miután a rendőrök elmennek a pénzzel és őket békén hagyják, kiderül, hogy a pénz hamis volt. Örömmel tértek haza tudva, hogy átverték a rendőröket.

Moldovan Larisa-Monica Szabina: Piu forte, ragazzi! / Mindent bele, fiúk! (Giuseppe Colizzi, 1972)

Azonos témájú filmek például: a Mr. milliárd; A bölcsek kövére; Kincs, ami nincs; Isten megbocsát, én nem; Nincs kettő-négy nélkül és még sok más is. Az összes vígjáték, kaland témájú filmben Bud Spencer és Terence Hill a főszereplő, akik mindig vígan és lazán oldják meg a problémákat. Egyszerű, hétköznapi öltözködésük van a legtöbb filmben és úgy is viselkednek. Egy egyszerű hétköznapi nadrág és ing, egyszerű, hétköznapi, mondhatni „nyers” gondolkodás.

A film Kolumbiában és annak környékén játszódik 1972-ben. Szórakoztató film, dominál benne a komikum.

Giuseppe Colizzi egy olasz filmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer, aki mindössze 53 évesen hunyt el. Szerette az akciót is és a komikumot is ezért filmjeiben az akció keveredik a komédiával kihozva egy fantasztikus vígjátékot. Egyik filmjéből sem maradhat ki a kaland, amely izgalmassá teszi az egész filmet. Giuseppe Colizzi fedezte fel a két egymást remekül kiegészítő Bud Spencer és Terence Hill által alkotott párost, akik általa lettek híresek.

Bud Spencer és Terence Hill első közös filmje a Hannibál volt, amely 1959-ben készült. Ezt követően az összes elkövetkező filmekben, egyedül vagy „párjával”, Terence Hill-el főszereplőként játszott. Bud Spencer minden filmben egy nagy, kövér és erős férfi, aki sokat eszik és a vele kötekedőt egy pár pofonnal móresre tanítja.

Bud Spencer eredeti nevén Carlo Pedersoli 1929-ben, okt. 31-én született Nápolyban. Olimpiai úszó volt és értékes lett az úgy nevezett spagetti westernek által. Egyetlen lánytestvére, volt Vera néven. 1960-ban Maria Armato-val házasodott össze és három gyereke született: Giuseppe, Christine és Diamante. A jelenleg 83 éves sztárt 2010-ben David di Donatello díjjal tüntették ki.

Terence Hill minden filmben egy óriási nőcsábász és balhékeverő. Nagyon komikus, normál testalkattal, szemben Bud túlsúlyával. Terence Hill Mario Girotti néven született 1939-ben március 29-én Velencében, Olaszországban. Édesanyja német származású, apja olasz.

1967-ben feleségül veszi Lori Zwicklbauer-t, akitől két gyereke született. Volt egy fogadott fia is, Ross, aki 1990-ben meghalt Új-Mexikóban egy balesetben. A ma 73 éves színész ugyancsak 2010-ben vehette át munkásságáért a David di Donatello díjat.

Egyes személyek véleménye szerint ez a film nem egy tipikus vígjáték, hanem inkább egy nagyon humoros kalandfilm. Az én véleményem szerint egy jól sikerült humoros kalandfilm vagy akár vígjátéknak is megfelelő film, tele van mókás jelenetekkel, amelyek keverednek egy-egy kis akcióval. Mindez szórakoztatóbbá teszi a filmet.

Címkék

moldovan larisa-monica szabina, kritikaíró pályázat 2012