/ /

Veres Szilárd: A vizsga (Bergendy Péter, 2011)

[Kritikaíró pályázat] A vizsga több szempontból is fontos film a magyar filmgyártás terén. Egyrészt megsüvegelendő, hogy bebizonyította, lehet olyan magyar közönségfilmet, mi több, zsánerfilmet készíteni, ami nem lesz erőltetetten kínos. Ennek oka leginkább annak keresendő, hogy nem akar erőltetetten amerikainak tűnni, se nem akar gulyásosan-paprikásan „magyaros” lenni, merthogy az elmúlt évek magyar közönségfilmjei ebbe a két végletbe estek, gyakran egyszerre. Így a minősíthetetlen, és a cikiség mértékegységének is használható Kabay Barna-, Gyöngyössy Bence-, és Sas Tamás-filmek után annyira kellemes volt látni egy olyan magyar közönségfilmet, ami úgy volt egyszerre „nemzetközi”, hogy közben szíve mélyén mégis magyar film lett.

Veres Szilárd: A vizsga (Bergendy Péter, 2011)

Másrészt egy kifejezetten ínséges időszakban érkezett, amikor már nem csak a magyar zsánerfilmekről, hanem a magyar filmgyártásról úgy en bloc lemondott mindenki, és teljes pesszimizmus övezte a magyar film jövőjét. A vizsga (majd később a Final Cut) visszahozta a mozibajáró közönség hitét, és A nyomozó és a Köntörfalak után sikerült újra egy nagyközönség által is könnyen befogadható, és nem csak befogadható, de fogyasztható zsánermozit is lerakni arra a bizonyos asztalra, amiről idő közben bizonyos figurák a magyar filmgyártás emlőjén élősködve nem csak leettek mindent, de az asztalt is megrongálták.

Szóval kifejezetten jókor jött Bergendy filmje. Harmadrészt pedig mikor már azt hittük, hogy minden bőrt lenyúztak már az ‘56-os témáról, és már nem igazán lehet újszerűnek ható filmet forgatni a témáról, akkor jött Köbli Norbert, és nem csak, hogy új megközelítésből mutatta be, de egy eddig kevésbé tárgyalt szakaszát. Ugyanis egyrészt nem a forradalom eseményeire, sokkal inkább az azt követő eseményekre fókuszál, másrészt a másik oldal szemszögéből figyelhetjük az eseményeket. Hisz azt már láttuk eleget, hogyan is csapódott ez le az elnyomott népen, viszont magánál, a karhatalom embereinél még sosem.

Ezt járja körül a film. A sztori szerint ugyanis az ‘56-os eseményeket követően a kommunista államnak megrendült a bizalma az embereiben, olyannyira, hogy apránként le is vizsgáztatja mindegyiket, a vizsgázó tudta nélkül, hogy próbára tegye lojalitásukat, na meg egyben profizmusukat is. Egy ilyen vizsga eseményeit, nagyjából 24 órát ölel fel a történet, melyben Jung András fiatal Á.V.O.-st figyeli meg Karácsony napján maga az atyai tanítómestere, Markó Pál figyeli árgús szemekkel, buktatókkal nehezítve dolgát, melyeket ha teljesít, bebizonyosodik hűsége. A sztoriról pedig nagyjából elég is ennyi.

A történet ugyanis számtalan okos, jól felépített csavart tartogat, amiket kár lenne lelőni, mivel alaposan rombolná az élményt. A film pedig többször is megvezeti a nézőt, és ezek a csavarok többnyire ütnek is. Ugyanakkor kritikus kérdés, hogyan viszonyul a néző majd a kommunista állam által alkalmazott besúgókhoz, mint a film főszereplőihez? És itt rejlik Köbli Norbert forgatókönyvíró szkriptjének zsenialitása többek közt, hogy olyan szépen felépíti a karaktereket, hogy képesek leszünk többnyire mindegyiket megkedvelni annak fényében, mikor melyiket helyezi a forgatókönyv pozitív megvilágításba.

A jó karaktereket pedig kiváló magyar színészek is formálják meg, akik, mivel végre valaki képes volt nekik jó karaktereket írni, végre ki tudnak teljesedni, és valósággal tündökölnek. Nagy Zsolt eddig is ismert volt ízléses szerepválasztásairól, itt is a tőle megszokott profizmussal hozza figuráját. Hámori Gabriella is nem is tudom, mikor volt ennyire jó filmben. Kulka János élete egyik leghálásabb szerepét kapta, valóságos jutalomjáték ez neki, és ezt abszolút meg is hálálja, mivel a film egyik legerősebb alakítását hozza. Viszont aki csekély szerepével majdnem ellopja a showt a többiek elől, az Scherer Péter, akinek a szürke kisegérből vérengző ragadozóvá való metamorfózisánál nem volt erősebb a vásznon. Haumann Péter pedig nagyon kurta, alig pár perces jelenete pedig a film egyik legemlékezetesebb momentuma, alakításának is hála főleg.

A történelmi miliő pedig kiváló díszlet ehhez a paranoid thrillerben, amiben mindenki gyanús, és bárkiből lehet áldozat, és nagyon ügyesen bánik az ebből adódó erős feszültséggel. Továbbá technikailag is kiemelkedik a magyar zsánerfilmek közül, kiváló a vágás, a fényképezés szintúgy, a filmzene is profi munka, a forgatókönyv pedig egyenesen zseniális. Intelligens, izgalmas, jól megírt és stílusosan megrendezett, többszöri nézésre is alkalmas, nagyon ügyes csavarokkal és több dimenziós karakterekkel operáló film A vizsga, aminél abszolút nem kell szabadkozniuk az alkotóknak semmilyen téren.

Címkék

veres szilárd, kritikaíró pályázat 2012