A 9. Filmtett-tábor operatőr csoportjának összetétele kifejezetten széles skálán mozgott. Vannak, akik az operatőrök mellett segédoperatőri feladatokat is elláttak, van, aki a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőri szakán tanulja a profi kamerahasználatot, mások a kolozsvári Sapientia egyetemen sajátítják el ugyanezt, sőt mi több, olyan tagja is van a csoportnak, aki egyenesen Berlinből érkezett. Vannak, akik már rutinos táborozók, visszajáró Filmtett-vendégek, de olyan is akadt, aki most először vett részt a tábor életében. Ezek a tényezők csak árnyalják, színesítik a csapatot és a kezeik nyomán megszületett alkotásokat.

A 9. Filmtett–Duna Műhely alkotótáborban, ahogyan az eddigiekben is, Durst György, a tábor fő szervezője volt a producer-gyártásvezető csoport irányítója, asszisztense pedig a néhány éve már gyártásvezetőként dolgozó Boros Melinda. A résztvevők kiválasztása a leadott életrajzok alapján történt, és fontos volt, hogy valami gyakorlattal rendelkezzenek, valamint hogy olyanok is jöjjenek, akik eddig még nem voltak a táborban (a tagok között volt olyan, aki korábban színészként vagy rendezőként vett részt).

Talán a legkevésbé látható csoport volt az animációsoké, hiszen már az első napokban elvonultak a Hatos Villa manzárdszobájába, ahol a pokoli hőséggel (hozzáállásuk komolyságát jelzi, hogy csak a negyedik tábori napon vették észre, hogy nemcsak a kintről beszűrődő hőség, hanem a maximumra csavart fűtőtest is „nehezíti haladásukat”) dacolva kezdtek neki történeteik megformálásának.

A kritikusok hétfőn „szabadnapot” kaptak, hogy még többet dolgozhassanak. A közösségi terem néha már kényszerűen kényelmesnek érzett székeitől elszakadva Bakó Kincső és Oláh-Badi Levente forgatásaiba próbáltak észrevétlenül beépülni, statisztaként, szervezőként, segítőként vagy egyszerű szemlélőként – nem titkoltan abból a célból, hogy belelássanak mindabba, aminek gyakran csak a végeredményével szembesülnek.

A vágócsoport tagjai közül, az utolsó napok feszített tempója közepette, két résztvevőt tudtunk vallatóra fogni.

A kritikusok hétfőn „szabadnapot” kaptak, hogy még többet dolgozhassanak. A közösségi terem néha már kényszerűen kényelmesnek érzett székeitől elszakadva Bakó Kincső és Oláh-Badi Levente forgatásaiba próbáltak észrevétlenül beépülni, statisztaként, szervezőként, segítőként vagy egyszerű szemlélőként – nem titkoltan abból a célból, hogy belelássanak mindabba, aminek gyakran csak a végeredményével szembesülnek.

A tábor környékén nehéz éppen pihenő, hűsölő rendezőket találni. Sőt, úgy általánosságban is ritkán látni őket. Mivel a filmterveken nagyon sokat kellet változtatni a helyszínek és a korlátolt lehetőségek miatt, már az első előtti napokon is lázasan írták az újragondolt, sőt új forgatókönyveiket. Közben a csoportvezető Pálfi György lelkesen osztogatja az alkotásokat fejlesztő tanácsokat.

A színészekkel való beszélgetésre a második forgatási napon került sor, így a hetes létszámú csapatból csupán négyen – Éder Enikő, Ferencz Réka, Györgyjakab Enikő és Szabó Jenő – voltak elérhetőek, a többiek a forgatáson sürgölődtek. Az említett négy színész a tapasztalatairól mesélt nekünk.

Idén első alkalommal indult forgatókönyvíró csoport a Filmtett–Duna Műhely Alkotótáborban.

A filmkritikus csoport tagjai nemcsak a filmek, hanem a tábor „kritizálását” is magukra vállalták, így most a saját szavaikkal mesélnek magukról, és arról, hogy hogyan kerültek a Filmtett–Duna Műhely Alkotótábor filmkritikusi csoportjába.

Ne haragudj, hogy nem írtam gyakrabban, de az idő úgy repült, mint a legyek, ahogy mifelénk mondani szokták. És való igaz, a térerő is akadozik (anyáék, bocs!). Csak kapkodom a fejem, Irén, annyira összesűrűsödtek itt a dolgok! Az az igazság, hogy két napja nem aludtam, de itt mindenki tüsténkedik, hogy mindent befejezzünk a ma esti vetítésig.

Szívélyes üdvözletem küldöm a vadregényes Homoródfürdőről. Amint írom e sorokat, susognak a fenyvesek és zúg a kis patak. Most biztos azon tűnődsz, hogy mit keresek itt. Nos, drága Irén, úgy döntöttem, hogy 2010 nyarán feltárom a kreatív oldalam, és részt veszek a Filmtett – Duna Műhely Alkotótáborában.

2010. június 18-a immár végleg beírta magát a jeles napok közé: ez az első erdélyi önreflexív antik-drámaadaptáció, kísérleti improvizációs dokumentum-játékfilm-szatíra, az Antigoné kolozsvári bemutatójának napja. Jakab-Benke Nándor, Oláh-Badi Levente és Zágoni Bálint erdélyi filmes valóságról készített skicce kicsit bőmellényű, kicsit felületes, kicsit öncélú, de a miénk. Hiányos, mégis hiánypótló mű. Erdélynek nem volt még önreflexív játékfilmje.

Csoma Emőke a 8. Filmtett−Duna Műhely táborba szervezőként érkezett. Egy sajnálatos esemény következtében (az egyik rendező hirtelen megbetegedett), lehetőséget kapott, hogy elkészítse élete első rövidfilmjét.

Az első napokban még nemigen lehetett látni, hogy később milyen nagy lesz a sürgés-forgás és mennyire kevés lesz az idő. Talán sokaknak megfordult a fejében, hogy milyen jó lesz majd naphosszat sütkérezni a panzióval szemben elterülő medence partján, de erre gyakorlatilag nem volt lehetőség, mint az később az kiderült.