Húzónevek látogatása nélkül, ellenben 9000 fős, lelkes nézőközönség részvételével zajlott az egykori Karlsbadban a 45. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál. Jellemző, hogy a legizgalmasabb szekciók a retrospektívek voltak: a Powell-Pressburger páros brit életművét felidéző vetítéssorozat és a rémüldöz(tet)ős ausztrál zsánerfilmeket leporoló Ozploitation-válogatás.

Hétfő este ért véget a Dialëktus Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. A rendezvény talán legizgalmasabb momentuma a myDEER workshop volt, de láthattunk Zolnay Pál-dokumentumfilmeket, megtanulhattuk, miről ismerszik meg a jó doku-kritika, és persze voltak kortárs dokumentumfilmek is szép számmal.

Miközben a Segesvári Filmfesztivál nyitó sajtókonferenciáját hallgattam, nem tudtam megállni, hogy ne a TIFF-hez hasonlítsak mindent. Lehet hogy azért, mert még három hét sem telt el, mióta Kolozsváron elkezdték leszedni a bannereket, lehet azért, mert a segesvári az egyetlen olyan erdélyi játékfilmes fesztivál, amely ambícióit tekintve a kolozsvárihoz mérhető.

Ez volt a szerkesztők kérdése. S a válaszom határozott igen. Nyolc év meg se kottyan a világegyetemnek. Emberi léptékkel mégis nagy idő. A Tudor Giurgiu által 2002-ben elindított rendezvény mintapéldája annak, hogyan kell Kelet-Európában lépésről lépésre „felfejleszteni” egy filmfesztivált.

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál néhány éve akkor állt rá a román filmek bemutatására, amikor a hazai filmgyártás is elkezdett fellendülni, és egyre csak érkeztek a díjak Cannes-ból, Berlinből, Locarnóból. Sok külföldi filmkritikus jutott ekkoriban arra a következtetésre, hogy Romániában lehetetlen rossz filmeket készíteni. Ők valószínűleg soha nem láttak Sergiu Nicolaescu- vagy Geo Saizescu-filmet.

A tegnap esti zárógála lebonyolításával az idei TIFF-re is felkerült a pont. Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét a Kolozsvári Román Operában megszervezett ünnepséget sikerült kissé hosszúra nyújtani, de aki végig bírta ülni, az bizonyára néhány kellemes pillanattal gazdagodhatott.

Tavalyi szokását folytatva, a TIFF idén is tovább kényeztet a horror-thriller zsánerek kereteit feszegető rövidfilmes versenyösszeállításával. Szám szerint kétszer 6 darab rövidkét nézhettünk meg, amelyeket az elmúlt hét folyamán egy-egy versenyben lévő nagyjátékfilmmel párosítva már levetítettek, aztán az egyiket díjazták is.

A TIFF egyik idei vendége Wim Wenders volt, aki három filmjét és felesége fotókiállítását kísérte el a fesztiválra. A német mester TIFF-es jelenlétének highlight-ja viszont mindenképpen a június 4-i mesterkurzus volt, amit a szervezők a méltatlanul kicsi TIFF Lounge nevű terembe zsúfoltak be a Bánffy-palota alagsorába.

A TIFF magyar napja Tudor Giurgiu fesztiváligazgató félig humorosnak, félig komolynak szánt nyilatkozata jegyében kezdődött, mely szerint amennyiben a helyi önkormányzat nem áll határozottabban a fesztivál mellé, más, külföldi városok – például Budapest – a legnagyobb örömmel biztosítanák a szükséges infrastruktúrát egy ilyen méretű rendezvény lebonyolításához. Gondolom ez esetben BIFF lenne a fesztivál neve.

Folytatódik a TIFF-es filmeken átrohanó sorozatunk, (szinte) minden kontinensről: szó van ma amerikai függetlenfilmről (bármit is jelentsen ez már), Peruban forgatott belga produkcióról, befejezetlen gettófilmről, varangyos japán moziról és az Egyiptom-Izrael vonalon játszó zenekarról.

Rájöttünk: idén érdemes követni a versenyfilmeket! Főleg a Belgrád-Bukarest vonalon. Ezenkívül futott még nemeredeti film Eredeti címmel, még több balett, valamint arthouse-nonszensz több mint két órában. Antonio Tublén, Alexander Brøndsted, Frederick Wiseman, Ming-liang Tsai, Vladimir Paskaljević és Răzvan Rădulescu–Melissa de Raaf filmjeiről.

Olasz romantika, teheráni alvilág, dagadt férfiak és nők, a lengyel kommunizmus korát felelevenítő fekete vígjáték, és egy zseniális francia rendező torzóban maradt filmje – ínyencségek, diétás és laktató filmmenü Luca Guadagnino, Nader T. Homayoun, Serge Bromberg, Ruxandra Medrea, Daniel Sanchez Arevalo és Borys Lankosz alkotásaiból.

Homokos királyok, repülő gyerekek és kardok, bőgő közönség, luxusbörtön és szlovén krimi – avagy Ozon, Klaus Härö, Yu Ha, Igor Sterk, Tobias Lindholm, Jörgen Bergmark filmjeit láttuk még a TIFF-en, most meg tanácsokat osztogatunk.

A TIFF-ben az egyik legjobb dolog, hogy régi filmeket lehet nézni azok eredeti hordozójáról, 35mm-es celluloidról, és ez mindig hatalmas élmény, legyen az a celluloid agyonkarcolt, hiányos kópia, mint a pár évvel ezelőtt vetített Vándorrege (Walkabout, Nicholas Roeg, 1972), vagy a dobozból épp előszedett, leporolt, restaurált Metropolis.

Tegnaptól 10 napra ismét TIFF-színeket öltött Kolozsvár. A város egyik legrangosabb kulturális eseményévé nőtt Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál megnyitója a bevett szokástól eltérően most a szabad ég alatt, az újraöltöztetett Főtéren zajlott – és ez nem az egyetlen, bevett szokástól való eltérés volt a nyitóünnepségen.