Fesztibál
Langyos víz a fürdővárosban – 45. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál, 2010. július 2–10., Csehország
Kriston László / 2010.07.15. 08:00
Húzónevek látogatása nélkül, ellenben 9000 fős, lelkes nézőközönség részvételével zajlott az egykori Karlsbadban a 45. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál. Jellemző, hogy a legizgalmasabb szekciók a retrospektívek voltak: a Powell-Pressburger páros brit életművét felidéző vetítéssorozat és a rémüldöz(tet)ős ausztrál zsánerfilmeket leporoló Ozploitation-válogatás.
Fesztibál
Dokfilmek orrvérzésig – Dialëktus Fesztivál 2010
Vodál Vera / 2010.07.01. 08:00
Hétfő este ért véget a Dialëktus Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. A rendezvény talán legizgalmasabb momentuma a myDEER workshop volt, de láthattunk Zolnay Pál-dokumentumfilmeket, megtanulhattuk, miről ismerszik meg a jó doku-kritika, és persze voltak kortárs dokumentumfilmek is szép számmal.
Fesztibál
Filmfesztivál középkorias körettel – 2. Segesvári Filmfesztivál, 2010. június 22–27.
Zágoni Bálint / 2010.06.24. 10:00
Miközben a Segesvári Filmfesztivál nyitó sajtókonferenciáját hallgattam, nem tudtam megállni, hogy ne a TIFF-hez hasonlítsak mindent. Lehet hogy azért, mert még három hét sem telt el, mióta Kolozsváron elkezdték leszedni a bannereket, lehet azért, mert a segesvári az egyetlen olyan erdélyi játékfilmes fesztivál, amely ambícióit tekintve a kolozsvárihoz mérhető.
Fesztibál
„Számít-e a TIFF?” – A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál külföldi szemmel
Kriston László / 2010.06.10. 08:00
Ez volt a szerkesztők kérdése. S a válaszom határozott igen. Nyolc év meg se kottyan a világegyetemnek. Emberi léptékkel mégis nagy idő. A Tudor Giurgiu által 2002-ben elindított rendezvény mintapéldája annak, hogyan kell Kelet-Európában lépésről lépésre „felfejleszteni” egy filmfesztivált.
Fesztibál
Válások és választások – Román filmes napok a 2010-es TIFF-en
Nagy Boglárka / 2010.06.09. 08:00
A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál néhány éve akkor állt rá a román filmek bemutatására, amikor a hazai filmgyártás is elkezdett fellendülni, és egyre csak érkeztek a díjak Cannes-ból, Berlinből, Locarnóból. Sok külföldi filmkritikus jutott ekkoriban arra a következtetésre, hogy Romániában lehetetlen rossz filmeket készíteni. Ők valószínűleg soha nem láttak Sergiu Nicolaescu- vagy Geo Saizescu-filmet.
Fesztibál
Nem minden arany, ami fénylik – de legalább a miénk – A 9. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál zárógálája
Csoma Emőke / 2010.06.06. 11:55
A tegnap esti zárógála lebonyolításával az idei TIFF-re is felkerült a pont. Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét a Kolozsvári Román Operában megszervezett ünnepséget sikerült kissé hosszúra nyújtani, de aki végig bírta ülni, az bizonyára néhány kellemes pillanattal gazdagodhatott.
Fesztibál
Rövid és sötét – Árnyak: rövidfilmes versenyszekció a TIFF-en
Iszlai József / 2010.06.06. 08:00
Tavalyi szokását folytatva, a TIFF idén is tovább kényeztet a horror-thriller zsánerek kereteit feszegető rövidfilmes versenyösszeállításával. Szám szerint kétszer 6 darab rövidkét nézhettünk meg, amelyeket az elmúlt hét folyamán egy-egy versenyben lévő nagyjátékfilmmel párosítva már levetítettek, aztán az egyiket díjazták is.
Fesztibál
A Bánffy fölött az ég – Wim Wenders Kolozsváron
Jakab-Benke Nándor / 2010.06.05. 08:00
A TIFF egyik idei vendége Wim Wenders volt, aki három filmjét és felesége fotókiállítását kísérte el a fesztiválra. A német mester TIFF-es jelenlétének highlight-ja viszont mindenképpen a június 4-i mesterkurzus volt, amit a szervezők a méltatlanul kicsi TIFF Lounge nevű terembe zsúfoltak be a Bánffy-palota alagsorába.
Fesztibál
Pascal, Puskás és a BIFF szelleme – Magyar nap a TIFF-en
Zágoni Bálint / 2010.06.03. 08:00
A TIFF magyar napja Tudor Giurgiu fesztiváligazgató félig humorosnak, félig komolynak szánt nyilatkozata jegyében kezdődött, mely szerint amennyiben a helyi önkormányzat nem áll határozottabban a fesztivál mellé, más, külföldi városok – például Budapest – a legnagyobb örömmel biztosítanák a szükséges infrastruktúrát egy ilyen méretű rendezvény lebonyolításához. Gondolom ez esetben BIFF lenne a fesztivál neve.
Fesztibál
Az Ígéret Filmjei – Láttuk még a TIFF-en IV.
Iszlai József, Jakab-Benke Nándor, Nagy Boglárka, Papp Attila Zsolt / 2010.06.03. 08:00
Folytatódik a TIFF-es filmeken átrohanó sorozatunk, (szinte) minden kontinensről: szó van ma amerikai függetlenfilmről (bármit is jelentsen ez már), Peruban forgatott belga produkcióról, befejezetlen gettófilmről, varangyos japán moziról és az Egyiptom-Izrael vonalon játszó zenekarról.
Fesztibál
Most, amíg még van amit! – Láttuk még a TIFF-en III.
Iszlai József, Jakab-Benke Nándor, Oláh-Badi Levente / 2010.06.02. 09:00
Rájöttünk: idén érdemes követni a versenyfilmeket! Főleg a Belgrád-Bukarest vonalon. Ezenkívül futott még nemeredeti film Eredeti címmel, még több balett, valamint arthouse-nonszensz több mint két órában. Antonio Tublén, Alexander Brøndsted, Frederick Wiseman, Ming-liang Tsai, Vladimir Paskaljević és Răzvan Rădulescu–Melissa de Raaf filmjeiről.
Fesztibál
Étvágygerjesztők és maradékok – Láttuk még a TIFF-en II.
Farkas István, Jakab-Benke Nándor, Nagy Boglárka / 2010.06.01. 08:00
Olasz romantika, teheráni alvilág, dagadt férfiak és nők, a lengyel kommunizmus korát felelevenítő fekete vígjáték, és egy zseniális francia rendező torzóban maradt filmje – ínyencségek, diétás és laktató filmmenü Luca Guadagnino, Nader T. Homayoun, Serge Bromberg, Ruxandra Medrea, Daniel Sanchez Arevalo és Borys Lankosz alkotásaiból.
Fesztibál
Kerüld el / ki ne hagyd! – Láttuk még a TIFF-en I.
Csoma Emőke, Jakab-Benke Nándor / 2010.05.31. 11:00
Homokos királyok, repülő gyerekek és kardok, bőgő közönség, luxusbörtön és szlovén krimi – avagy Ozon, Klaus Härö, Yu Ha, Igor Sterk, Tobias Lindholm, Jörgen Bergmark filmjeit láttuk még a TIFF-en, most meg tanácsokat osztogatunk.
Fesztibál
Metropolis, Piros cipellők és két Drakula – Régiségek és restaurált műkincsek a TIFF-en
Jakab-Benke Nándor / 2010.05.31. 10:00
A TIFF-ben az egyik legjobb dolog, hogy régi filmeket lehet nézni azok eredeti hordozójáról, 35mm-es celluloidról, és ez mindig hatalmas élmény, legyen az a celluloid agyonkarcolt, hiányos kópia, mint a pár évvel ezelőtt vetített Vándorrege (Walkabout, Nicholas Roeg, 1972), vagy a dobozból épp előszedett, leporolt, restaurált Metropolis.
Fesztibál
A nem szabványos fesztiválmegnyitó – Rajtolt a TIFF 9. kiadása
Jakab-Benke Nándor / 2010.05.29. 08:30
Tegnaptól 10 napra ismét TIFF-színeket öltött Kolozsvár. A város egyik legrangosabb kulturális eseményévé nőtt Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál megnyitója a bevett szokástól eltérően most a szabad ég alatt, az újraöltöztetett Főtéren zajlott – és ez nem az egyetlen, bevett szokástól való eltérés volt a nyitóünnepségen.
