A Kaptár dokumentumfilm-szemle pályázata

2018. augusztus 21.

A Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és Kovászna Megyei Művelődési Központ 2018. október 12-21 között szervezi meg a Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét, amely 2018-tól új néven fog jelentkezni: Kaptár dokumentumfilm-szemle.

A rendezvény célja, hogy a helyi emberek megismerjék a helyi alkotók filmjeit. A szervezők Hargita, Kovászna és Maros megye helyeiről, embereiről, témáiról várnak alkotásokat. Igyekeznek a beérkező filmeket olyan helyekre eljuttatni, ahová kevésbé érnek el a hazai filmfesztiválok, mozik. A vidéki művelődésszervezők a benevezett filmek listájáról kiválaszthatják a kívánt filmet/-eket, majd megfelelő vetítővel, hangosítással lejátsszák azokat.

Az idei először szerveznek versenyszekciót. A versenyfilmekből a Buglya Sándor és Péterfy András alkotta kéttagú zsűri fogja kiválasztani a három nyertes alkotást.

Nevezési kritériumok:

  • minden pályázó legfeljebb három, 2010 után, Romániában készült munkával pályázhat
  • a filmek nevezése ingyenes, de az űrlap kitöltése, csatolása kötelező
  • a filmek minimális időtartama 15 perc, a maximális 120 perc

Nevezési határidő:  2018. augusztus 21.

A pályamunkákat a vargyasi@gmail.com e-mail címre várják a szervezők óriásfájlküldővel (myairbridge.com, wetransfer.com). Nyeremények:

I. helyezés: 2.000 lej

II. helyezés 1. 000 lej

III. helyezés 500 lej

A nyertes dokumentumfilmeket a fesztivál lejárta után műsorra tűzi a Román Televízió Magyar Adása.