Egy pimasz megasztár Japánból – Kitano Takesi-portré

Errefelé, Európában többnyire sűrűn bólogatnak a konesszőrök, ha Kitano Takesi nevét hallják. És már mondják is: persze, ő a Tűzvirágok rendezője, kapott is érte egy Arany Oroszlánt 1997-ben. De kapott egy Ezüst Oroszlánt is 2003-ban, A szamuráj című filmjéért. És Cannes-ban is jól áll a szénája, bizony, kétszer is jelölték Arany Pálmára: 1999-ben a Kikudzsiró nyaráért, 2010-ben pedig az Emésztő haragért. Kiváló filmrendező! Kuroszava mester lelke valószínűleg beleköltözött 1998-ban.

Horror a házban – A kísértetjárta ház toposza a kortárs horrorfilmben

Mielőtt nekiálltam volna megnézni a jelen cikk tárgyát képező, ezredforduló után készült horrorházas filmeket, gondoltam, újranézek egy jóval 2000 előtti, klasszikusnak számító alkotást, Kubrick híres-hírhedt Stephen King-adaptációját, a Ragyogást. Amolyan miheztartás végett tettem ezt, hogy legyen egy hivatkozási alap, egy origo-horrorházas film. De mint kiderült, vannak ajtók és házak, filmek és filmek, amiket nem érdemes egybenyitni.

Aki tudta, mit rejt Bőrpofa maszkja – Tobe Hooper-portré

Slapstick-komédiával kezdte, allegorikus töltetű hippifilmmel folytatta, ám végül egy emberi bőrből készült maszkot viselő texasi torzszülött vadul berregő láncfűrésze karcolta rá a tavaly elhunyt Tobe Hooper nevét a filmtörténelem halhatatlan nevű rendezőinek tablójára. Bár a karrierjét beindító, 1974-es A texasi láncfűrészes mészárlás zsenialitására sosem sikerült rálicitálnia, ráadásul életműve is igencsak vegyes minőségű filmekből tevődik össze, kétségtelen, hogy máig ő az egyik legmeghatározóbb horrorfilmes ikon.

A brit identitás sötét oldala – Az okkultizmus kultusza a 60-as, 70-es évek brit horrorfilmjeiben

A brit cenzorok sikeresen hárították a korszak trash-hullámát, így a szigetországot elkerülte például az exploitation-láz, a marginális azonban mégiscsak megtalálta a rendszer repedéseit és apránként beszivárogva tört utat magának. Az eredmény: a brit táj és általa a brit identitás minden korábbinál sötétebb arcát mutató horrorfilmek ciklusa.

Kultfilmből trancsírmozi – A Fűrész-univerzum

Öncélú brutalitás, torture porn, gyomorforgató csapdák. Ezek a leggyakoribb asszociációk, ha szóba kerülnek a Fűrész-filmek, holott univerzumának alapkövei teljesen mások. A mára kultikussá vált első rész sokkal több volt annál az egyszerű kérdésnél, hogy levágnád-e a saját lábadat a túlélés érdekében. Nyolc résszel később azonban már csak annyi a lényeg: milyen testrészt nem trancsíroztunk még szét?

Gyújtópontőr – A 90 éve született Zolnay Pál portréja

A gyújtópont az a „hely” a kamerában, ahol a gyűjtőlencse által megtört, homorú tükrön visszaverődő fény egyesül. Zolnay Pál filmjeiben elvontan soha nem ezt a pontot, hanem a visszaverődést, a fény útját figyelte. Számára a film folyamat volt, egy állandóan születő mozgóképvers.

Sir Oscar-díj – Daniel Day-Lewis portréja

A „világ legjobb színésze”, a „férfi Meryl Streep” – ilyen és ehhez hasonló módon szoktak rá hivatkozni. Daniel Day-Lewis színművészi karrierje – állítása szerint – véget ért, ám ha mégis újra bekopogna a film világába, biztosan jó ajtó előtt fog állni. A kérdés leginkább az, hogy lesz-e, aki pótolja ezt a fajta elszántságot, ilyen minőségi teljesítmény-fedezettel?