Top 10 nem szabványos film a felnőtté válásról

Todd Solondz: Palindromes / Palindrómák (2004) – A listánk 1. helyét kiérdemlő Aviva egy nem mindennapi kislány: 12 évesen elhatározza, hogy anya akar lenni. Szülei természetesen nem tartják jó ötletnek a kislány tervét, mire az megszökik otthonról, mégpedig azzal a konkrét céllal, hogy teherbe fog esni. A való világ persze teljesen eltér Aviva jól megszokott, rózsaszín tapétás gyerekszobájától, ám a kislányt az odakint leselkedő szörnyűségek sem tudják eltéríteni beteges céljától. Ezzel a mesebeli történettel Solondz nemcsak az amerikai középosztály felszínes életéről rántja le a leplet, hanem a felkínálkozó filmes lehetőségekkel is eljátszadozik: Avivát 8 különböző lány játssza, a szereplők epizodikusan váltják egymást, ezzel is érzékeltetve a kislány sokszínű – mondhatni bomlott – egyéniségét.

Lukas Moodysson: Lilja 4-ever (2002) – Talán a 16 éves Lilja sorsa a listán található filmes életek legkiábrándítóbbja – főleg azért, mert tenni sem tud a rettenetes körülmények ellen. Az egykori Szovjetunióban élő lány csodás terveket sző: arról álmodozik, hogy anyjával és annak élettársával Amerikába költözik, ahol majd egy szebb jövő vár rá. Ehelyett anyja lelép a férfival, őt pedig egy vas nélkül magára hagyja egy hihetetlenül lerobbant lakásban, ahol se fűtés, se villany nincs. Egyetlen barátja a kis Vologya, aki feltételek nélkül ragaszkodik hozzá, együtt próbálnak megküzdeni a nincstelenség szörnyű velejáróival. Egy napon Lilja megismerkedik Andrejjel, aki megígéri, hogy kiszabadítja ebből a nyomorúságból, és szerez neki munkahelyet Svédországban. Az ígéret fele valóban igaznak bizonyul, megvan a munkahely Svédországban: prostituáció Malmőben...

Nicolas Roeg: Walkabout / Vándorrege (1971) – Roeg álomszerű, révedező, lírai gyönyrűségű, inkább operatőri, mint rendezői műgond által vezérelt filmje (a forgatókönyv mindössze 14 oldalas volt) Ausztráliában játszódik, ahol egy fiatal testvérpár kering a sivatagban, miután apjuk agyonlőtte magát. A túléléssel együtt válnak felnőtté, s mikor hozzájuk csapódik egy igazán szimpatikus, rituális udvarlással próbálkozó, szintén épp felnőni készülő aborigin fiú, a korai szexualitás filmben mindig izgalmas területére is bekopogtatnak (a walkabout egy átmeneti rítus, amelynek során az aborigin felnőttjelöltek egy fél évig a sivatagban élnek). Roeghöz méltóan nem minden szimbólum és mozzanat van megmagyarázva, de a poétikus hangvétel magával ragadja a nézőt és egy emlékezetes élménnyel marad – s nemcsak az akkor 18 éves Jenny Agutter mellei miatt.

Larry Clark: Kids / Kölykök (1995) – Gyakorlatilag Larry Clark teljes filmográfiája a felnőtté válásról szól, rendhagyó és szélsőséges sorsokon keresztül ismerjük meg a mai fiatalság (torzított?) helyzetét. Mindegyik filmjében feltűnik legalább egy csokornyi fiatal, valamely szubkultúra tagjai (szörfösök, punkosok, deszkások), akik drogos, erőszakos, és mindenféle illegális ügyletekbe keverednek, így ez alól Clark legelső nagyjátékfilmje, a Kölykök hősei sem kivételek. Telly csak szűz lányokkal szűri össze a levet, hogy mindenféle nemi betegséget elkerüljön, és többek között Jennie szüzességét is sikerül elvennie. Nem sokkal az aktus után Jennie és barátnője kivizsgáltatja magát, és az a borzasztó eredmény születik, hogy Jennie HIV-pozitív. Mivel a lány eddig csupán Tellyvel létesített szexuális kapcsolatot, ezért nyomába ered a fiúnak. Időközben folyik az öntudatlan bulizás, a drogozás, a bűnös burjánzás, és persze Telly sem hazudtolja meg önmagát: újabb szüzekre vadászik. Vajon bezárul-e valaha ez az ördögi kör?

Lindsay Anderson: If... / Ha... (1968) – Iskola a határon a brit free cinema (értsd: szabad mozi, khm) egyik legfontosabb képviselőjétől. A film nagyrésze Andersonhoz méltó szubverzív módon klasszikus nevelődéstörténetnek tűnik egy szigorú, vallásos brit fiúbentlakásban. A néha látszólag véletlenszerűen fekete-fehérbe váltó képek viszont már elárulnak valamit a végkifejletről. Mi nem árulunk el semmit, mert spoiler lenne, de annyi talán még belefér, hogy most az egyszer nem a hasonló filmek klasszikus befejezésével távozunk a moziból, hanem igen, az győz, akinek végig drukkoltunk: a diák. Persze, magunkról tudjuk, hogy diák sose kerülhet ki győztesen az oktatásnak nevezett folyamatból, innen a deceptív, huncut cím, ami egy tollvonással fiktívvé és egy diák ábrándozásaihoz hasonlóvá teszi a történetet. Ja, és az 1968-as párizsi diáklázadások idején készült, talán pont ezért honorálták nagydíjjal Cannes-ban.

Patrice Leconte: Le mari de la coiffeuse / A fodrásznő férje (1990) – Mathilde férje, Antoine nem mindig volt érett férfi. 12 évesen szerelmes lett a helyi fodrásznőbe, aki különös érzékiségével maga volt a megtestesült nőiesség, anyafigura és vad tigris egyben – szóval minden benne volt, amire egy kisfiú legmerészebb álmaiban vágyhatott. Antoine ezért majdnem mindennap elment a fodrászatba hajat vágatni, csak hogy megcsodálhassa szerelmét. Ez így ment egy ideig, míg a boldogtalan fodrásznő öngyilkos nem lett. Közben pedig teltek az évek, és a kis Antoine felnőtt. A hajvágás és a fodrászatok iránti mániája nem csillapodott az évek során, így egy szép napon, egy fodrászatba belépve, megismerkedett az ott dolgozó Mathilde-dal, aki régi „szerelméhez" hasonlóan mágikus érzékiséggel bírt, így Antoine múltja akarva-akaratlanul megismétlődött...

Catherine Breillat: Une vraie jeune fille / Egy valódi fiatal lány (1976) – Catherine Breillat rendezőnő mindig különösen ügyesen remekelt a dolgok elferdítésében és eltúlzásában. Nő létére férfit és nőt egyaránt a legállatiasabb mélységekbe képes taszítani, filmjei iszonyúan görbe tükrökként funkcionálnak. Az Egy valódi fiatal lány főszereplője a 14 éves Alice, aki valóban egy fiatal lány, na de hogy igazándiból valódi lenne, ez már kissé túlzás. Alice-ban most ébredezik a nő, mindenre kíváncsi saját és a másik nem testével kapcsolatban, frivol és perverz viselkedése viszont undorítóan taszítja a nézőt, ahelyett hogy érdeklődést keltene e látszólag hamvas teremtés fejlődése iránt. Hogy mi ez a perverz viselkedés? Például a családi ebéd közben egy kiskanállal izgatja magát, folyton kelleti magát apja előtt, meztelen fenekét mutogatja, ahol csak alkalom adódik rá stb. Szó mi szó, Alice nem éppen a bimbózófélben levő lányok mintapéldánya.

Lucía Puenzo: XXY (2007) – 15 évesnek lenni normális esetben sem túl egyszerű dolog – mind a gyereknek, mind a szülőknek nehéz szembenézni a ténnyel, hogy a kamaszkor lassan véget ér, és a gyerekkor felhőtlen problémái helyett a mindennapok fajsúlyosabb gondokkal telítődnek. A 15 éves Alex élete eddig sem volt fenékig tejfel: hermafroditának született, így férfi és női nemiszerve is van. Születésekor szülei úgy döntöttek, hogy megvárják míg a kis Alex felnő, hogy majd saját maga dönthesse el, milyen nemű szeretne lenni. A kettősség ellenére lányként kezelik, hormonokat szed, a család pedig Argentínából Uruguayba költözik, hogy elrejtse a világ gonoszságai elől. Alex élete fordulóponthoz érkezik, amikor szülei barátai és az ő 15 éves fiúk, Alvaro meglátogatja őket. A gyerekek közt különös barátság alakul ki, a szülők pedig kíváncsi szemmel lesik a kapcsolat alakulását...

Lucile Hadzihalilovic: Innocence / Ártatlanság (2004) –
Lucile Hadzihalilovic neve talán sokak számára teljesen ismeretlen, viszont ha azt mondom, hogy Gaspar Noé (Visszafordíthatatlan) filmrendező felesége, akkor már lehet némi elképzelésünk a hölgy filmes stílusáról. Ez az elképzelés viszont valószínűleg teljesen téves, hiszen „egy beteg világ” helyett az Innocence egy hihetetlenül mesés helyre kalauzolja el a nézőt, mégpedig egy hatalmas fallal körbevett balettiskola különös világába. A fiatal újoncok egy kis fakoporsóban érkeznek meg az intézménybe, ahol a nagyobbak rögtön szárnyaik alá veszik őket. A szokások itt kissé furcsák és obskúrusak: a lányok soha nem hagyhatják el az intézmény területét, szüleik sem jönnek látogatóba, és néhány balettórát leszámítva az égvilágon semmi dolguk sincs – csak annyi, hogy távol maradjanak a nagy faltól. Este kilenckor takarodó: ilyenkor a kicsik puha álomra hajtják fejüket, míg a legnagyobbak titokzatos útra indulnak egy lámpákkal kivilágított erdei úton, a nővé válás rögös ösvényén...

Robert Rodriguez: The Faculty / Faculty – Az invázium (1998) – Az ohiói Herrington High középiskola diákjai is pontosan olyanok, mint mi voltunk egykor (nemrég): lázadoznak szüleik és tanáraik ellen, gondolataik gyakorta elkalandoznak a nemiség rejtelmes világába, és természetesen felvágnak mindennel, amivel csak lehet – cigi, pia, drogok... Úgy tűnik, hogy a tinédzserek átlagos életét élik, míg egy nap el nem szabadul a pokol: néhány tanár gigantikusan ocsmány szörnnyé válik, és a fiatalok feladata, hogy megmentsék iskolájukat, és nem utolsósorban saját irhájukat is. Ez Rodriguez első olyan horrorfilmje, melyet meglepő módon komolyan vesz (már amennyire Rodriguez képes komolyan venni bármit is), és olyan nevek is felvonulnak benne, mint Josh Hartnett, Robert Patrick (emlékezzünk csak a T-1000-es terminátorra!), Salma Hayek és Elijah Wood. Joggal kérdezheti bárki, hogy mi köze van a szörnymészárlásnak a felnőtté váláshoz? Nos, miután a fiatalságnak sikerült egy ilyen földöntúli bandát kivégeznie, milyen meglepetés érheti még őket az életben...? Legalább 10 évet öregedtek e pár akciódús nap alatt.