/ /

· írta

Kedvenc Buñuel-papjaink

Toplista

Nazarin (Francisco Rabal) – Nazarin, 1958

Nazarin (Francisco Rabal)Nazarin, 1958

A film címszereplője az egyik legizgalmasabb Buñuel-karakter. Aszkéta, s ő maga a megtestesült kereszténység, a szónak a rég elfeledett, alázatos érelmében. Alamizsnát kér, de azt rögtön továbbadja, hihetetlenül irgalmas ember. Fantazmagória, igazából. Nem is csoda, hogy kiátkozzák a papságból.

Monsignor Dufour (Julien Bertheau) – Le charme discret de la bourgeoisie / A burzsoázia diszkrét bája, 1972

Monsignor Dufour (Julien Bertheau) Le charme discret de la bourgeoisie / A burzsoázia diszkrét bája, 1972

A püspök, aki előbb meggyónja és megbocsátja az ellene vétkező haldokló ember bűneit – majd egy mordállyal jól pofánlövi. Szabadidejében amúgy kertészkedik. Különösebben nem kell bemutatni, Buñuel – az Oscar-díj miatt – talán legismertebb filmjének egyik eltévedt figurája ő is.

A beszédes spanyol pap (Julien Guiomar) – La voie lactée / A tejút, 1969

A beszédes spanyol pap (Julien Guiomar)La voie lactée / A tejút, 1969

Egy újabb lökött karakter a keresztény furcsaságoktól hemzsegő Tejútból. Ez a pap nagyon szeret mesélgetni a tűz mellett, mint egy nagymama. El is mond egy szívrendítő történetet a Szűz Máriáról, de aztán képtelen abbahagyni. Felmegy a vendégek szobája elé, leül egy székre és fossa, fossa a szót. Ismer mindenki ilyent, csak nem feltétlenül lelkészben.

Lizardi atya (Michel Piccoli) – La mort en ce jardin / Halál a kertben, 1956

Lizardi atya (Michel Piccoli)La mort en ce jardin / Halál a kertben, 1956

Lizardi atya egy érdekes figura. Mindig a valláshoz fordul, amikor valami morális vagy bármiféle dilemmát kell megoldani. Aztán amikor eltévednek a dzsungelben és nem tudnak tüzet gyújtani, képes lenne feláldozni egy-két oldalt dédelgetett Bibliájából. Már kitép egy lapot, amikor valahogy mégis meggyúl a tűz, papír nélkül. Az arc, amit erre a pap vág, tanítandó lenne minden színészmesterség-órán.

Reverend Fleetwood (Claudio Brook) – The Young One, 1960

Reverend Fleetwood (Claudio Brook) The Young One, 1960

Fleetwood atya egy jó kis karótnyelt arc, de azt meg kell adni neki, hogy az ártatlan fekete embernek és az ártatlan kislánynak hisz egy olyan (történelmi) kontextusban, amikor az ilyesmi nem volt feltétlen divat Amerikában. Amikor megtudja, hogy a címszereplő lány nincs megkeresztelve, fogja magát és alámeríti, hogy ezen ne múljon. Kitűnő epizódszereplő egy nagyszerű, korát jóval megelőző filmből – és egy ritka figura a rendező filmjeiben: morálisan feddhetetlen pap. Érdekes, hogy ugyanaz a Claudio Brook játssza, aki pár évvel később Oszlopos Simeont magát.

Chevilly bolond papja (François Maistre) – La voie lactée / A tejút, 1969

Chevilly bolond papja (François Maistre) La voie lactée / A tejút, 1969

Ez a film egy hatalmas vallási parabola, kultúr- és vallástörténeti kirándulás a kereszténység és annak eretnekségei különféle ágazataiban. Annyi szerzetes, zarándok, pap és sekrestyés bukkan fel benne, hogy nehéz válogatni közülük. A diliházból megszabadult pap viszont az egyik legviccesebb karakter: nem szeretik, ha ellentmondanak dogmájának. Ha nagyon felidegesítik, kávéval löttyinti arcon a hitetleneket.

Tifon testvér (Luis Aceves Castañeda) – Simón Del Desierto / Oszlopos Simeon, 1965

Tifon testvér (Luis Aceves Castañeda)Simón Del Desierto / Oszlopos Simeon, 1965

Valószínűleg nehéz a papi büszkeségnek kibírni, hogy egy szakadt koldus, aki egy óriási oszlopon koplal és remetéskedik, több figyelmet kap, mint a szépen felöltözött, ápolt szakállú pátriárkák. Az összetéveszthetetlen arcú, Buñuel mexikói periódusában többször viszatérő kitűnő karakterszínész által játszott egyházatya megpróbálja lerántani Oszlopos Simeonról a leplet. Persze, sikertelenül: habzó szájjal, megveszve végzi a szíriai porban

Padre Velasco (Carlos Martinez Baena) – El / Ő, 1953

Padre Velasco (Carlos Martinez Baena)El / Ő, 1953

Ugyanaz a kitűnő karakterszínész játszik papot, mint az előbbi filmnél. De beszéljen inkább a papbácsi a saját szavaival, mikor megkérdezik egy vacsorán, hogy mi a véleménye a szerelemről: „Az én gondolataim a szerelemről elég józanok... ez a pulyka viszont kitűnő.” És mindenki göcögve derül Buñuel egyik legjobb mexikói filmjében.

Padre Julián (Carlos Martinez Baena) – El río y la muerte  / A folyó és a halál, 1955

Padre Julián (Carlos Martinez Baena)El río y la muerte  / A folyó és a halál, 1955

Julián atya rendes keresztény, mint a többi. De a fegyvert nem tenné le soha, még akkor sem, ha a templomban ezzel szemben vizet prédikál. Hogyan is tehetné, amikor ebben a kis mexikói faluban mindenkinél van pisztoly? Luxus tűzszerszám nélkül sétálgatni, amikor tízpercenként megölnek valakit. Julián atya legalább magát és a nézőpontját is meg tudja védni... Amúgy egy kis baráti kártyajátéktól sem riad vissza.

„A pap” (Jean-Claude Carrière) – Egy szobalány naplója / Le journal d'une femme de chambre, 1964

„A pap” (Jean-Claude Carrière)Egy szobalány naplója / Le journal d'une femme de chambre, 1964

Monteil-né, a ház asszonya kissé frigid. De lehet, hogy csak a férje „túl robosztus”. Mindenesetre a kétségbeesett nő a lehető legrosszabb embertől kér – nem is szerelmi, hanem egyenesen szexuális – tanácsot: a paptól. Amint a – késői Buñuel-filmek állandó társforgatókönyvírója által játszott – pap megtudja, hogy a férj egy héten KÉTSZER is követelné az aktust, végképp kiakad. „Gönyör, kéj semmiképp sem származhat belőle!” – jelenti ki szigorúan az asszonynak.