Két százalék a Filmtettnek

Bizonyára tudja, hogy felajánlhatja adója egy részét különböző nonprofit szervezeteknek – lehet, hogy már meg is tette akár idén, akár korábban. Akár először, akár sokadik alkalommal ajándékozná nekünk ezt az összeget, mi nagyon megköszönnénk, hiszen a Filmtett továbbra is (immár húsz éve) javarészt állami támogatásokból, néha teljesen kiszámíthatatlan eredményességű pályázatokból működik.

Ebből a pénzből egyrészt továbbra is legfontosabb alaptevékenységünket folytatnánk: a Filmtett – Erdélyi Filmes Portál megjelenését, napi frissítését hírekkel, film- és sorozatkritikákkal, filmtörténeti és -esztétikai tanulmányokkal, rendezőportrékkal, filmes könyvek recenziójával, toplistákkal és sok mással. Másik két kiemelt fontosságú tevékenységünk a nyári alkotótáborunk (Filmtett Workshop) megszervezése, ahol erdélyi és magyarországi kezdők és középhaladók készíthetnek kisjátékfilmeket a szakma legelismertebb képviselőinek irányításával; illetve az őszi Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle, amely alatt immár huszadik éve tizenöt erdélyi városban mutatunk be friss magyar filmeket ingyen és amely lehetőséget biztosít fiatal erdélyi alkotók filmjeinek versengésére is a Filmgalopp által.

Ha ezek közül bármelyiket (vagy mindegyiket) hasznosnak találja, netán napi, vagy akár heti rendszerességgel olvas Filmtettet, hozzájárulhat adója töredékének felénk irányításával ahhoz, hogy továbbra is működhessünk egyetlen erdélyi filmes lapként. Ehhez két lehetősége van: az egyszerűbb az, hogy az ide kattintva található oldalon online tölti ki a nyilatkozatot, majd aláírva elküldi nekünk (filmtett@filmtett.ro), vagy pedig az ide kattintva található pdf-űrlapot kitölti, és aláírva, beszkennelve átküldi nekünk június 20-ig.

Köszönjük szépen, jó olvasgatást és filmnézést kívánunk!