Sárga Csikó Díj 2012 – Durst György producernek

Durst György, Sárga Csíkó Díjas producer

Laudáció

2012-ben először adja át a Filmtett Egyesület a Sárga Csikó Díjat egy olyan személynek, aki rendkívül sokat tett az erdélyi magyar filmgyártásért. Jövőre lesz száz éves az első erdélyi játékfilm, a Sárga csikó. Érdekes dolgokat veszünk észre, ha megnézzük mi változott száz év alatt.

Akkor fontos volt az erdélyi táj és mindaz, ami a külfüldiekre egzotikumként hatott az erdélyi valóságból. Akkor is szükség volt a külföldi segítségre, és akkor ez Párizsból érkezett. Akkor, a forgatás alatt meghalt egy színésznő – ebből a Kőműves Kelemen-i fordulatból hál’Istennek nem lett hagyomány. A filmet egész Európában vetítették, sőt távol-keleten is forgalmazták.

Mi van ma? Az egzotikum, a jellegzetesen erdélyi ma is nagy téma, bármit is jelentsem ez. És egyre világosabb, hogy az újabb és újabb generációknak ez mást jelent, mint fenyveseket és székely népviseletet. Ha finanszírozásról van szó, ma nem Párizsra tekintgetünk, hanem Budapestre, Bukarestre, esetleg Brüsszelre. A színésznők és színészek általában túl szokták élni a forgatást. A filmet – ha minden jól megy – meg lehet nézni a Duna Tévén. És a Filmtettfeszten. Távol-keleten nem, viszont szerény vigaszként ott szerelik össze a kamerákat, amelyekkel forgatunk.

Noha rengeteg kópia készült a Sárga csikóból, a film mégis elveszett, ma egy rövid töredékét ismerjük csupán. Mit fog megmaradni a mai erdélyi filmekből száz év múlva? Amiket rozoga merevlemezeken, karcolódó DVD-ken őrzünk? Csak Isten tudja.

A száz évvel ezelőtti erdélyi filmnek volt egy megszállott patrónusa. Úgy hívták: Janovics Jenő. Ő üzletet látott akkor a filmben, és népművelést. Most, száz évvel később, lehet, hogy a népművelés tekintetében bizonytalanok vagyunk, de az üzletében nem. Tudjuk, hogy Erdélyben filmet készíteni nem üzlet. Ha nem volna mégis néha egy-egy megszállott ember, akinek ez fontos, akkor nem lennénk ma itt, ebben a moziban.

De van legalább egy ilyen megszállott ember. Évtizedek óta utazik Budapestről Erdélybe. Alkotótáborokat és fesztiválokat jár végig. Erdélyi filmesek forgatókönyveit, filmötleteit, szösszeneteit és lila agymenéseit olvassa és hallgatja végig. Aztán megpróbálja lebeszélni őket a filmről. S ha ez nem sikerül, akkor teljesen melléjük, mögéjük áll. Nemcsak az anyagi forrásokat biztosítja, de ha kell, éjjel is dolgozik, stábot szállít a szántóföldre, ételt hord, alkudozik a helyi rendőrrel, lelket önt a stábtagokba, helyreállítja a rendező által eltaposott virágszálakat, csak hogy a film elkészülhessen.

S tette mindezt úgy, hogy közben Budapesten, a Duna Televízióban producerként napi nyolc-tíz órás munkát végzett. Döbbenet volt látni a több száz köszönőlevelet, amik akkor záporoztak, amikor be kellett fejeznie a Duna Műhelyben végzett munkáját.

De, ahogy valaki írta, az elmúlt tizenöt évet nem lehet elvenni. Mint ahogy a nagyon megérdemelt Balázs-Béla díjat sem, a Magyar Köztársasági Érdemrendet, a filmkritikusok díját, a Filmszemle-díjakat vagy a két cannes-i Arany Pálmát. Legkevésbbé pedig az öröm és elégedettség érzését sok-sok fiatal erdélyi filmes szívében, hogy filmjük elkészülhetett.

Kedves Durst György producer, kedves Gyuri. Ha van még hely a díjas polcodon, megkérlek, hogy jöjj ki és vedd át a Sárga Csikó Díjat!