A borkóstolás, amely nem vezet sehová

Alexander Payne: Kerülőutak / Sideways

Középiskolás koromban legalább annyira imádtam a történelemtanárom előadásait a dionüszoszi ünnepekről, mint Ballasi bordalait, sőt még a felejthetetlen suli-bulikon is mindig bort ittam. Éppen ezért epedve vártam, hogy a Haşdeu-bentlakások hálózatán megjelenjen a Kerülőutak, amelyről csak annyit tudtam, hogy rendezője a Schmidt történetét is jegyzi, no meg azt, hogy három főszereplője van: Paul Giamatti (Ryan közlegény megmentése), Thomas Haden Church (Az őserdő hőse) és a bor, bár utóbbi a Film+ tévéadó hírei szerint sokszor hiányzott a forgatásokról.

Szóval bor- és művészfilm-barátként nagyon vártam a filmet és a Nagy Sándor, a hódító után nem akartam ismét csalódni a nyugati parti filmgyártókban. Éppen ezért egy palack borral a kezemben ültem le a számítógép elé, hogy ha mégis megtörténik, akkor legyen mibe fojtanom a bánatom. No de elég volt rólam, nézzük a filmet.

Alexander Payne: Kerülőutak / Sideways

A film az elején eléggé eredeti hangot üt meg. Az egyszerű helyszínek, a 80-as évekbeli autó, a természetes stílus szinte magával ragad. Két középkorú, pocakos, kopaszodó fickó amolyan kanbulis kirándulásra indul. Miles (Paul Giamatti), egy válásba belerokkant borfüggő borszakértő, önjelölt író és irodalomtanár úgy dönt, megajándékozza régi barátját, a Santa Ynez völgybeli bortúrával régi barátját, a lepukkant tévésztárt, Jacket, akinek egy hét múlva lesz az esküvője. Furább párost el sem tudna képzelni a nagyérdemű. Miles a búsképű lovag, Jack a libidóba áztatott mosolyú bájgúnár. Utóbbi megelégszik olcsó merlot-val, Miles azonban a tökéletes pinot noir után epekedik. Mindezen tulajdonságaik mellett egyvalami közös bennük: a kudarcba fulladt álmok és a tovatűnő ifjúság. Azonban míg az egyiknek felelőtlen kaland az élet, a másiknak komoly vállalkozás.

Alexander Payne: Kerülőutak / Sideways

Persze a film végére mindketten megtalálják az igazit, de közben egyiknek összetörik a szíve, a másiknak meg az orra. Ezalatt lépten-nyomon bort kóstolnak, és az élet nagy kérdéseiről beszélnek. Mi, nézők pedig egy látványos körutazás részesei lehetünk, szép tájakat és jó borokat ismerhetünk meg. Élvezzük az alkotást. Aztán a film közepe táján ráébredünk, hogy valami nem stimmel. Rájövünk, hogy a borkóstolásban hibádzik valami. Itt nem olyan, mint Hemingway Wyomingi-bor című remekművében, itt nem vezet sehová. Csak arra szolgál, hogy általa kényszerítően sznob és poénos töltelékkel töltsék meg a körülbelül 30 percre elegendő történettel rendelkező filmet, ami nem a legjobb ötlet, mi több, sajnálatos, hisz a film eléggé élvezhető, tanulságos, és a vége felé még a kép is kezd összeállni. Csak ne lenne ez a borkóstolás benne. Ami amúgy nagyon ostoba allűr, amolyan köpönyeg, ami mögé Miles unalmas lényét be lehet költöztetni, és még intellektuel személyével is összevég egy kicsit.

Alexander Payne: Kerülőutak / Sideways

Összegzésként elmondható a filmről, hogy közepesen kellemes szórakozást nyújt egész a közepéig, utána már csak nézhetőként tekinthetünk rá.

A bordalok után nem tudom mennyire fog elterjedni a „bormonológ”, mi mindenesetre kaptunk belőle egy kis ízelítőt. Olyat, amit nem csalódásként éltem meg. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a bornak, amivel elkezdtem nézni a filmet, csak felét ittam meg. A másik felét majd csak, ha megkapja az Oscart. Ha meg nem, akkor áttérek a vodkára.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.