Jó helyen, jó időben lenni „a Google Earth-ön”

Kresalek Dávid: Hackni

Nem tudom, kivel, mikor esett meg utoljára hasonló dolog, mármint hogy felült egy utólag hamisnak bizonyuló sajtóhírnek. Vagy épp fordítva: gyanakodni kezdett, pedig a leírtak mind igazak voltak. Engem ez utóbbi fejlemény ejtett gondolkodóba, amikor kedvenc médiatanárom és punkénekesem tévéelnök-jelöléséről értesültem.

Pedig a pályázat beadatott, s ha ne adj’ Isten pozitív eredménnyel elbíráltatna, más idők köszönthetnének be „közszolgálatunk háza táján”.

„Magyarországon igazán hackelni sem lehet” – tudjuk meg az alig egy órás, tehát tömör és velős dokumentumfilm vége felé az egyik Index-szerkesztőtől. Hiszen a bulvársajtó nap mint nap töménytelen álhírt kreál, hogy eleget tegyen a kereskedelmi tévék szabta követelményeknek, a haszonorientált szimbiózis megkívánja a néző-olvasó figyelmének ébren tartását, a fogyasztói kedv növelését.

A film alkotói azonban nem akármilyen álhír-terjesztéssel rukkoltak elő. Egy (a kulturális identitás érzékeny pontjait érintő) kitalált tudományos kutatás eredményét tették közzé az Interneten, külföldi sajtóközlemények elosztóhelyein, majd a magyar nyelvű változatot elektronikusan elküldték néhány bulvárlapnak. A lavina annak rendje és módja szerint elindul: a film végén olvashatjuk is a száraz adatokat, milyen fontos sajtóorgánumok estek szép számban a (dokumentumfilm kedvéért megvalósított) médiahack áldozatául. Ám az igazi izgalmakat, s őszintén írom, szép (film)perceket nem a „csattanó” megismerése közben, hanem a készülődés alatt élhetjük át. Pedig az alkotók rendkívül tudatos, kidolgozott módszerrel élnek: párhuzamosan vágják a magyarországi vezető sajtóorgánumok képviselőinek a hazai média világát elemző, értelmező megnyilatkozásait, s a hír kitalálásának, elterjesztésének fázisait. Így egyszerre élnek a késleltetés, izgalomkeltés bevált filmes eszközével, valamint a tudatos befogadói viszony fenntartására való késztetéssel. Ennél tisztességesebb szakmai hozzáállás nehezen képzelhető el: miközben szándékukban áll megmutatni az új mediális környezetünkben rejlő csapdákat, egy percig sem hagyják, hogy elfeledkezzünk róla: filmet nézünk. (Nekem a legszebb élményt a kongói (?) közösség vezetőjének valamilyen idegen nyelven elmondott, ám a szerzők által megírt „fordításában” hozzánk, a rokonokhoz intézett szavai szerezték.)

Hosszasan lehetne szálanként elemezni ennek az összetett jelenségnek a szövevényes voltát, de ezt inkább tegye meg mindenki maga a moziban a film alatt, vagy másokkal együtt, a megfelelő helyen, a film után.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.