Olajozott iszonyok

Kármán Irén: Szemben a maffiával (Olajozott viszonyok)

Kármán Irén filmje nem egy igazán jó film, ennek ellenére az első perctől az utolsóig levegőt venni sem enged. Kármán Irén nem egy nagy filmrendező, de fantasztikus újságíró. Mert a kilencvenes évek magyar olajmaffiájáról dokumentumfilmet készíteni nem könnyű vállalkozás.

Az ember még ma is könnyen otthagyhatja a fogát. A szó legszorosabb értelmében. Kármán Irén egy olyan ügyhöz nyúlt, amibe öt rendőr halt bele. Az egyik zsaru például napokkal azelőtt, hogy nyilvánosságra hozta volna a nyomozási eredményeit, uzsonnázás közben hirtelen főbe lőtte magát a szolgálati kocsijában. Ugye, ez teljesen természetes... Egy másik rendőrt meg épp akkor kellett letartóztatnia saját kollégáinak, amikor a parlamenti olajbizottság elé indult volna vallomást tenni.

Aztán tavaly márciusban kirabolták és súlyosan megverték a készülő film rendezőjét is. Ennyit arról, hogy mennyire elavult ügyről van szó.

De beszéljünk kicsit a filmről. Zavaróak az írógépes stílusban hangos csattogás kíséretében kiírt nevek, melyek alatt nem érteni a szöveget. Még zavaróbb az elválasztó elemként kezelt és tucatszor bevágott villogó olajcső képe: olcsó bulvárhíradós megoldás. Idegesítő, ha egy szöveges inzert – ha már nem volt jobb megoldás – olyan rövid ideig látható, hogy nem lehet a végigolvasni. Ennél vannak szebb, elegánsabb megoldások is.

Nem zavart a számos félprofi vagy amatőr felvétel – érthető, hiszen egy részüket maga a rendező készítette. Nem volt zavaró a mindenütt jelen levő digitális dátum sem a kép alsó részén, hiszen fontos, hogy ki mikor mit mondott. Az sem zavar, hogy a film végén úgy állok fel, hogy nem történt meg a nagy leleplezés. Amennyit láttam, az bőven elég. Egyértelművé válik, hogy a lehető legfelsőbb körökbe vezetne a további nyomozás. Mert Kármán Irén így is a legjobb, legkínosabb, legélesebb kérdéseket tudja feltenni a legjobb pillanatban.

Megszokott klisé a bűnügyi filmekben a becsületes zsaru alakja, aki magába roskadva vet számot azzal, hogy miért is vállalt mindent? A szakmai becsületért, a leleplezés öröméért, vagy egyszerűen csak az igazságért? Az ember nézi ezeknek a kirúgott, meghurcolt, elhallgattatott rendőröknek az arcát (akik végül is jól jártak, mert még élnek) és megdöbben: ez itt most nem Hollywood, ez nem fikció, ez a magyar valóság. A mai magyar valóság.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.