Minden egyes pillanatkép természetellenesen viselkedik. Lassan nyúlni kezd, a pillanat elvész belőle, és csak a kép marad.
Egy idős parasztházaspár utolsó öt éve. Jelentéktelennek tűnő pillanatképekből épül fel a film: öltözködés, borotválkozás, az állatok etetése, tűzgyújtás a kemencében. De minden egyes pillanatkép természetellenesen viselkedik. Nyúlni kezd, a pillanat elvész belőle, és csak a kép marad: a lehajolni képtelen öregember kínlódása, hogy felhúzza a zokniját, az új borotvaél keresgélése és bizonytalan felszerelése, a kétségbeesett mozdulatok, amivel a két öreg az ökröt próbálja járomba fogni. Történik mindez szokatlanul sűrű sóhajok között. A nézőnek az az érzése támadhat, hogy az rendező-operatőr jelenléte ösztönzi a házaspárt, hogy panaszkodás helyett egyszerűen sóhajokkal kommunikáljanak felénk, ám a kamera diszkrét jelenléte egyértelművé teszi, hogy paradox módon ezek inkább önmaguk felé jelentenek bíztatást.
A haláluk küszöbén álló, leépülő öregemberek hétköznapjainak bemutatása rizikós vállalkozás, idősökön végzett műtéthez is hasonlítható. Gyomor, vagy egyfajta szakmai megszállottság kell hozzá, ugyanakkor egy rossz mozdulat is végzetes lehet: az egyszerű szemlélés / rögzítés gusztustalan tolakodássá válhat. Szerencsére Mohi Sándor dokumentumfilmje végig az etikusság határán belül mozog, nem hagy benne olyan jeleneteket – pedig tudjuk, hogy vannak – amelyek a házaspárt ennél is kiszolgáltatottabb helyzetben mutatnák. Helyette sokkal elegánsabb megoldásokat láthatunk: pár hetes cicák buknak a tejestálba, bárányok merészkednek a konyhába egy kis ételért. Akár idillinek is mondhatnánk a jelenetet, ha nem épp az előző képsorokban láttuk volna milyen emberfeletti erőfeszítésébe került a két öregnek az állateledelek megszerzése.
Mohi Sándor Tánczos Vilmos néprajzkutatóval számos emlékezetes dokumentumfilmet készített az elmúlt években: a moldvai archaikus népi imádságokat bemutató Gyöngyökkel gyökereztél, vagy a fiatal kászonújfalvi cigánylány drámáját elénk táró Ahogyan az Isten elrendeli csak kettő ezek közül. Most azonban nem Tánczos Vilmos jól célzott kérdései előtt nyílnak meg a film szereplői, hanem egyedül a kamera figyeli őket diszkrét távolságból. Mi pedig tehetetlenül nézzük, hogy sikerül-e az ökör nyakáig emelni a jármot, vagy útközben megbicsaklik az öreg keze.
