Butácska a bige – és kettő van belőle

Joachim Rønning – Espen Sandberg: Bandidas / Las Bandidas

Salma Hayek és Penélope Cruz az összes lehetséges sztereotípiát felvonultatja a Las Bandidasban. Szépek, mint az Avon-reklámfüzetből előhívott szoborarcok. Sőt gyanúsan ápoltak. Mexikóban a gonosz amcsi pisztolybajnokok egy-egy pesóért felvásárolják a helybéliek földjét, és az ellenszegülőt lepuffantják. Kissé kilóg a képből a két ellenálló, tiptop bankrabló hölgyike.

Joachim Rønning – Espen Sandberg: Bandidas / Las Bandidas

Mindenki koszos, kócos, lőporos és büdös, ők ketten viszont patyolat fehér, cici-tálaló ingecskékben és ámulatba ejtő ruhakölteményekben grasszálnak. Lovagolnak, rohangálnak, de nem izzadnak. A gazdag, intelligens és örökké fésülködő maca meg a felvágott nyelvű parasztlány. Eléggé sztereotíp szerepkörök? Nyilván Salma Hayek az apuci lánya, és Penélope Cruz a nép „fia”. De miért is tekintendő autentikus mexikóinak az, aki az angolt sztereotíp módon rongálja?

Joachim Rønning – Espen Sandberg: Bandidas / Las Bandidas

A két főhős alapjában véve tűrhető, nem feltétlenül tőlük nyílik ki a bicskánk. A rossz elnyeri méltó büntetését, a jó jobb lesz, a cukorfalat divatbaba pedig rátér a helyes útra. Lemond a bosszúról és saját jólétéről, azért, hogy megnyomorított népét szolgálja. Fejlődéstörténet?! Ne kapjon el senkit a lendület: szó sincs ilyesmiről, illetve annyira elmosott mellékszál ez, hogy felesleges rá szót pazarolni. Olcsó utánérzetet, Zorró-fílinget kapunk, nőbe csomagolva, romantikus maszkok nélkül. Kard sincs, ráadásul csak az egyik bige tud bánni a pisztollyal. A folyamatosan csukló gazdag lány viszont kiváló késdobáló. Kiegészítik egymást? Inkább kölcsönösen kihangsúlyozzák hibáikat. A film készítői a tenyeres-talpas parasztlány figurájában holmi Sancho Panzát akartak női mivoltában megmutatni: laza beköpései erre utalnak. – Raboljunk ki további bankokat, mit szólsz hozzá? – Jó, induljunk!

Joachim Rønning – Espen Sandberg: Bandidas / Las Bandidas

Az erőltetett egyenpoénokat pofozkodások követik, karmolások és gyerekes bakalódások. Minek ide koherens történet? Jól megvannak ezek ketten, és a lelkizéssel se kell különösebben bíbelődni: egymásra találnak, oszt annyi. Egy kiadós templomi bunyó után belátják, hogy össze kell fogniuk, mese nincs. Előkerül a kötelező mexikói adalék, a jellegzetes kalap és az idős pap, aki a sebesülteket ápolja. Aztán, hogy közben mégse váljék unalmassá a sztori, kell két mellékszereplő, két pasas. Az egyik bankot rabolni tanítja őket. A másikat a két tűzről pattant menyecske, amikor csak teheti, nyalja-falja. Már-már meg vagyunk győződve, hogy az otthon hagyott hirtelenszőke, hirtelengöndör libuska többé labdába sem rúghat. Tévedés.

Joachim Rønning – Espen Sandberg: Bandidas / Las Bandidas

Az is téved, aki azt hiszi, hogy az ostobábbnál ostobább poénokat elsütögető könnyűfilmecske kifullad, és egy adott ponton megpróbál normálissá válni. Az utolsó kockáig folyik az überelés, az alkotók újabb és újabb marhaságokkal lepnek meg. A gonosz rabló bácsit kupán vágja a saját kezéből kirepülő aranykocka. A sivatag kellős közepén, egy izgi vonatos üldözéses jelenet után, a semmiből előbukkan a képből rég kikerült kedvenc kutya. Pont úgy, mint a Wag the Dog-ban, amikor a „hős” katona koporsója után lódítják a hamisított-saját-ebet. Ott mindennek úgy kellett lennie, míg a banditás filmecske mindössze szórakoztatni akarja a hülyegyereknézőt. Aki végül annak is örül, hogy tudatják vele: lesz folytatás. Ezt a kiötlőknek az utolsó vágásban muszáj volt közölniük a fogyasztóval. Mert milyenek is az európai bankok? Nagyobbak! És senki sem teszi hozzá a sajnost.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.