Egy mondat az alkoholról

Kőszegi Edit: A 11. élet

Mennyit számíthat egy fránya ipszilon! A Puszták népének gyermeke felküzdötte magát a fővárosba és nagyívű irodalmi pályát futott be. Filmünk főhőse, Illés Gyula azonban képtelen volt kitörni családi béklyójából, az örökletes alkoholizmusból, így a nagy írói ábrándok a lecsúszás kényszerpályájára kerültek.

Karrier helyett kálvária jutott neki osztályrészül. De ahogy Illyés a vidéki „szegénylegények” hajszálpontos látleletét adta, úgy válik Kőszegi Edit, Illés sorsának bemutatásán keresztül, a nagyvárosi nincstelenek szószólójává.

Gyula szerethető figura. Bizalmába fogad bennünket, a „mindennapi boron” kívül mindig van benne egy nagy adag keresetlen őszinteség is. Nem vette el az eszét a szesz, sőt: képes – hol filozofikusan, hol humorral – kielemezni alkoholizmusának gyökereit. Hány(attat)ásainak története egészen a „családi tűzfészekig” vezet: a férfirokonok egytől egyig az ital áldozataivá válnak, de korán elveszíti édesanyját is, majd a feleség halála után magára marad és az utcára kerül. A felmenők archív fényképeiből összeállított fotómontázs a film legerősebb, legjobban megkomponált vizuális része. Az előtte-utána látható gyenge kamerákkal felvett, rossz minőségű felvételekhez egyenletlen operatőri munka társul (homályos, vagy fehéregyensúly nélkül felvett jelenetek, erőltetett beállítások, mint a kukában turkáló Gyula a szemét szemszögéből, stb.). Nem is beszélve az amatőr filmekre jellemző, túltrükközött vágásról és színpompásan beúszó feliratokról. A karizmatikus figura ábrázolása és elképesztő fordulatokkal tűzdelt életének tálalása néhol az élvezhetetlenség határát súrolja, amely sajnos a tartalom rovására megy.

Gyulának 2000 óta a Margit-sziget az elsőszámú lakhelye, de nem tud annyira kicsire összehúzódni, hogy keservesen összeguberált cuccait ne dúlnák föl időről időre. Az egyik ilyen alkalom után sírva toporzékol dühében, de a zsákjából előkerülő könyvet csak nem hajítja el. Őszikék helyett novellákat irogat füzetkéibe, és láthatóan büszke rájuk. A film elején önérzetesen ki is fejti: nem az a lényeg, hogy milyen nyomorúságos az élete, hanem az a néhány novella számít, amelyet még meg szeretne írni. Homályos utalások történnek Lét-tudat című korábbi művére, amely könyv és mottószerű idézetek formájában többször is feltűnik a filmben, de Illés munkásságáról vajmi keveset tudunk meg.

Kőszegi a 2000 utáni eseményekre fókuszál: a „szigetlakóvá” váló kisember hétköznapjaiba, a kisemmizett alkoholista lét bugyraiba és kapaszkodóiba enged betekintést. Mindeközben a Nanuk, az eszkimó, vagy Ruttmann Berlin-filmje óta felmerülő dokumentumfilmes alapproblémával szembesülünk: hogyan egyeztethető össze a dokumentarista jelleg az események megrendezettségével? Ám ahogy ez a régieknél sem von le semmit a film értékéből, itt sem zavaró. Gyula feltehetőleg az alkotók kérésére keresi fel spirituális testelhagyásos élményének helyszínét, miközben sajátos számmisztikáját fejtegeti: ahogy a sátán száma a 666, úgy Krisztusé a három nyolcas, nem véletlen tehát, hogy a Pomáz melletti 888-as táblánál találkozott a Teremtővel. De épp ez a bizarr jelenet példázza a finom rendezői beavatkozás létjogosultságát, hiszen odaérve Gyula kétségbeesve konstatálja, hogy a „szent” táblát kidöntötték. Szintén valószínűnek tűnik, hogy hajléktalan barátjának halála után a készítők bátorítása is közrejátszott abban, hogy bevonul a kórházba. A vigasztalan környezet dacára sikerül felhagynia a piálással, majd egy vidéki rehabilitációban reménykedik. A vonaton gyermeteg boldogsággal hallgatja a géphang üdvözlő szavait, de a hiányzó zárójelentésekre hivatkozva szépen visszaküldik a városba, s a budapesti járat géphangja ugyanolyan nyájasan köszönti. Kőszegi Edit ezzel a kiábrándító kitérővel mintegy filmje mellékhatásaként a magyar egészségügyi viszonyokról is kíméletlen kritikát mond.

Illés Gyula pedig újra a zajló Duna és az alkohol rabságába esik. A margit-szigeti homokzsákpakoláson látjuk utoljára, aznap nyoma veszik. Emlékét is elmossa a víz.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.