Gyomormunka

Darren Lynn Bousman: Saw III / Fűrész III.

A Fűrész című film szinte pillanatok alatt vált trilógiává. Az első rész elég eredeti és izgalmas volt ahhoz, hogy gyorsan elkészítsék a folytatását, amely szintén elég eredeti és izgalmas volt ahhoz, hogy megszülessen a Fűrész III. Az eredményt tekintve a harmadik rész esett legmesszebb a fájától. Mondhatni letért a „jó útról”, azaz szakított egy olyan tendenciával, amely – stílusosan szólva – vérátömlesztést hozott (volna) az amerikai horror világába, és visszakanyarodott a B-kategóriás, fröcskölős-tocsogós filmek hagyományához.

Az okosan felépített, minimális eszköztárat bevető pszicho-horrortól (az első Fűrész) a trilógia eljutott az öncélú szadizmusig, ahol a hangsúly már nem a feszültségkeltésen van, hanem az emberi test válogatott módszerekkel történő megcsonkításán. Ennek köszönhetően a Fűrész III jóval explicitebb, gátlástalanabb és – mondjuk ki – primitívebb elődeinél.

Darren Lynn Bousman: Saw III / Fűrész 3.

Először is hiányzik a jó forgatókönyv. Nem képes meglepni, talán nem is akar, megelégszik azzal, ha beteges és agresszív képeivel sokkolhat. Megpróbálja viszont megőrizni a korábbi Fűrész-történekre jellemző, flashback-elemekkel dúsított lezárást, amely voltaképpen a film csúcspontja kellene hogy legyen, hiszen ebből tudjuk meg, hogyan is volt itt minden előre kiagyalva, miért bukik a hős, és miért győz az, akinek nem szabadna. Nos, ezen a ponton a film a vártnál jóval halványabban teljesít, ugyanis a néző addigra már háromszor ürítette ki a papírzacskóját, és már semmin sem csodálkozik, legfennebb csalódottan legyint az erőltetett csavar láttán.

Darren Lynn Bousman: Saw III / Fűrész 3.

Már az is visszásan hat, hogy a halálosan beteg John (a szálakat mozgató Gonosz) még mindig nem halt meg, csak „halálosabban” beteg lett. Emiatt a karaktere már alig vehető komolyan, és kicsit úgy viszonyulunk hozzá, mint a South Park Kenny-jéhez. A Fűrész IV-ben valószínűleg már „elmondhatatlanul halálosan” beteg lesz, vagy pedig a föld alól szövi majd agyafúrt terveit.

Darren Lynn Bousman: Saw III / Fűrész 3.

Ezúttal egy orvosnőt rabol(tat) el azért, hogy meghosszabbítsa az életét, de ezzel párhuzamosan az orvosnő férjét is foglyul ejti. A férj lesz a megleckéztetendő alany, neki kell végigjárnia a szokásos tortúrát, és ha sikerrel jár, újból találkozhat a családjával. Idáig rendben is volna, ám az ábrázolt szadizmus mértéke annyira elvonja a figyelmet minden egyébről, hogy a „mi lesz a következő lépés” izgalma mellékessé válik. Amikor nem az a tét, hogy valaki életben marad-e, hanem az, hogy milyen kínok között pusztul el vagy milyen szenvedések árán menekül meg, abban a pillanatban a film és néző közötti szál eltűnik, az elidegenítő perverziók megszüntetik a ráhangoltságot. Ezt is lehetne jól csinálni – ám ha az elidegenítés a cél, akkor élni kell az irónia eszközével is, ami viszont itt teljességgel hiányzik.

Darren Lynn Bousman: Saw III / Fűrész 3.

A korábbi két résszel ellentétben a közönség puszta eszköz, egy sokk-mérő gép, aki ül és fintorog. Nincs bevonva, nem kerül döntéshelyzetbe (pl. „mit tennék én az ő helyében?”, „mennyiben morális az életet választani, ha ezért hagynom kell valakit meghalni?” stb.). Az intellektuális munka minimálisra csökken a „gyomormunka” javára (pl. „ez azért már sok!”, „undorító!”, „fúj!” stb.). Az ember mint élőlény iránti tiszteletlen viszonyulással tehát együtt jár a néző iránti tiszteletlenség is. Ez a fajta testközpontú felfogás a közönséget is biológiai testté fokozza le, megkerülhetőnek véli a szellemet, és egyenes utat feltételez a látás és az emésztés között. Ez pedig azért kiábrándító, mert egy színvonalasan indult trilógia utolsó darabjáról van szó. Legalábbis most már reméljük: tényleg az utolsóról.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.