Apák és fiúk

Tóth Barnabás: Rózsaszín sajt

Tóth Barnabás első nagyjátékfilmje nem hagy maradandó nyomot a nézőben, pedig összességében szerethető kis mozi. Fő gyengesége, hogy az ügyesen megírt dialógusok ellenére is túlzottan steril, sablonos marad. A Rózsaszín sajt tehát – címét meghazudtolva – színtelen, szagtalan, de amíg a szánkban tartjuk, egész kellemes íze van.

Elsőfilmes rendezők bevett szokása, hogy a generációk közti szakadékokat veszik górcső alá, így nem meglepő, hogy a Rózsaszín sajtban is a markáns apafigurával folytatott küzdelem tölti ki a főhős mindennapjait. Egy igazi „felnőtté válás”-történettel van dolgunk, melyben a szárnyait próbálgató fiú (Dani – Tóth Barnabás) igyekszik szabadulni a lehengerlő személyiségű apa (Tibor – Bezerédy Zoltán) hosszúra nyúló árnyékából. Helyzetüket nagyban nehezíti, hogy szinte tökéletes ellentétei egymásnak, de a néző számára épp az ebből fakadó mókás konfliktushalmozások szolgáltatják a film legjobban eltalált pillanatait.

A szemérmes és idealista Dani nagyszájú és szoknyapecér apjával folytatott vitái ugyanis, amellett, hogy felettébb szórakoztatóak, még  az apa-fiú kapcsolatok mélyen fekvő pszichológiai ellentmondásait is hatásosan tárják fel. Az életszerűre szabott, mégis feszes dialógusokból kiderül, hogy ezt a mindenre rátelepedő, félelmeit durvasággal leplező és meglehetősen egoista apát pontosan azokért a tulajdonságaiért lehet gyűlölni, amelyekért szeretni is. A nagy hangoskodás ugyanis vitalitást, az olykor beteges önzés pedig céltudatosságot takar, mely fontos vonások például tökéletesen hiányoznak Dani kedves és nyugodt francia rokonaiból. A forgatókönyv mellett, a színészi alakítások szempontjából is ez az apa-fiú kapcsolat a legerősebb oldala a filmnek. Bezerédy Zoltán és a rendező-főszereplő Tóth Barnabás meggyőzően keltik életre az egymással szöges ellentétben álló karaktereket, drámai feszültség és helyzetkomikum egyaránt működik az elvárt pillanatokban.

A Rózsaszín sajt azonban sajnos nem kizárólag erre a kapcsolatra koncentrál, hiszen Tóth az elsőfilmes rendezők azon aranyszabályát is hűen betartja, miszerint mindent egyetlen filmbe kell belesűríteni. Így a megkapó „coming of age”-történet mellet felbukkannak a melodráma és a szex-orientált tinivígjáték műfaji elemei is, melyek viszont sokkal hiteltelenebbre sikeredtek. A Dani (kissé megkésetten) bimbózó szexualitása köré épülő poénok például kifejezetten kínosak néha, amin nem igazán segít az alkalmi partnerek szörnyen mesterkélt alakítása sem. Ezek a szerencsére nem túl gyakori jelenetek a Hangyák a gatyában-féle mozik nemes hagyományai felé tolják el a filmet.

A már sokkal ígéretesebb francia rész pedig annak ellenére is idealizálja a távoli vidéket, hogy bemutatja az árnyoldalait is. A stilizáltan fényképezett egzotikus táj és a művészi kiteljesedés patetikus képsorai elemelik a cselekményt a hazai jelenetek viszonylagos életszerűségétől, ami nem tesz túl jót a filmnek. A szentimentalizmus veszélyét rendre elhárító cinikus apafigurát pedig a legkevésbé sem pótolhatják a léha életű unokatestvérek együgyű gegjei.

A cselekmény kissé széttartó, és ingadozó színvonalon kidolgozott szálait a sajt kozmikussá dagasztott szimbólumával igyekszik összefogni a rendező. Azonban hiába a főhős sajtallergiájától kezdve a sajtszagú puncin keresztül a francia sajtgyárig ívelő motívumsor, a film mégis kicsit eklektikusra sikeredett, és talán egy fokkal hosszabbra is a kelleténél.

Tóth Barnabás ügyesen pakolja ugyan egymásra a nyugati filmes sablonokat, de nem képes maradandó nyomot hagyni a nézőben. Hiányzik az eredetiségnek az a szikrája, mely ötletes rövidfilmjeiben még megvolt. Persze nyilván nem is nagyratörő művészi ambíciókkal készült a film, hiszen a magyar alkotásokra jellemző világmegváltó szándék helyett a Rózsaszín sajt „csupán” szórakoztatni akar. Ezt többnyire eredményesen is teszi, a középpontban álló apa-fiú duó szellemessége ugyanis sikeresen feledteti a kínosabb pillanatokat. A Rózsaszín sajt tehát nem ritka ínyencfalat, viszont jobbfajta termék a gyártósorról. Címét meghazudtolva: színtelen, szagtalan, de egész kellemes az íze, amíg a szánkban forgatjuk. A honi zsánerfilm-készítés áldatlan körülményei között pedig mindez bőven elég ok arra, hogy kíváncsian várjuk Tóth Barnabás következő filmjét.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.