Negyedszerre is eljön a Kaszás

David R. Ellis: The Final Destination / A végső állomás 3D

A hollywoodi konzum-filmkészítés egyik előnye az lehet, hogy a néző már a film megtekintése előtt pontosan tudja, mire kell számítani. Persze még így is előfordul, hogy kellemetlen, avagy épphogy kellemes meglepetés éri a kedves jegyvásárlót, de ezúttal ilyesmitől nem kell tartani: A végső állomás 3D pontosan ugyanolyan, mint az ezt megelőző három rész, leszámítva azt az aprócska tényezőt, hogy az újdonság varázsa már régen elszállt.

Szerény személyem is azok csoportjába tartozik, akik figyelemmel követték a Kaszás hollywoodi ámokfutását és minden hibája ellenére kedvelik ezt a sorozatot. Eleinte azt szerettem benne, hogy végre valami újjal tudott előrukkolni a sok sablonhorror között. Friss volt, pörgős, ötletes és minden tekintetben szellemes. Aztán jött a második rész, amiben a frissesség elveszett ugyan és mindenféle csavarral próbálták helyettesíteni (hogy a harmadik rész enyhén szólva is túlírt forgatókönyvéről ne is beszéljek), de valahogy ez nem zavart, hiszen a lényeg megmaradt: a baromi kreatív halálesetek. Ráadásul itt még a hülye ijesztgetés (értsd: vaklárma) lehetőségei is korlátozottak, mert egy biztos a Végső állomás-filmekben: mindenki el fog patkolni, mese nincs. Ilyen előzmények után kifejezetten örültem, hogy a második részt is jegyző David R. Ellis ült vissza a rendezői székbe, mert ami maradandó volt ebben a sorozatban, azt ő csinálta legjobban. És nem csalódtam.

Az MPAA (de jure: családvédő szervezet, de facto: cenzúrabizottság) szerint 17 év alatt kötelező egy felnőtt kísérő, amit a túlzottan véres jelenetekkel indokol (meg egy szexjelenettel, ami jelen esetben egy pár cici 5 másodpercig). Igaz ami igaz, vér van rendesen, időnként pedig elidőzünk egy-egy pillanat erejéig a kiontott belsőségeken, de semmiképpen sem a Motelhez hasonló gyomorforgató szinten. Úgyhogy aki ettől tart, az nyugodtan megnézheti, kivéve ha már a PG-13 besorolású ajtócsapkodás is felnyomja a vérnyomását.

Ahogy azt már megszokhattuk, a történet ott kezdődik, ahol a későbbi áldozatoknak meg kellett volna halniuk, hogy aztán egy megérzés megmentse őket és majd később haljanak meg. Ez a helyszín most egy NASCAR-autóverseny (ez az, ahol körbe-körbe mennek egy stadionnyi pályán), ahol már az első pillanatban kapjuk a jeleket: hullik a vakolat, kilazul egy csavar, kifolyik az olaj és hasonló huncutságok, amik robbanáshoz, repkedő autókhoz és összeomló lelátókhoz vezetnek. Ja, és persze mindez háromdimenziós lencsén keresztül, úgyhogy mire megtörténik a baleset, már ötször repült felénk csavar és csavarhúzó, hogy aztán a baleset során még vagy fél tucat tárgy süvítsen az arcunkba... némelyik egy ember fején keresztül.

A film ezzel ki is merítette a 3D-ben rejlő lehetőségeket, így másra ne számítsunk a továbbiakban, viszont emelkedni kezd az elhalálozási ráta, ami jó. Ezek közül már rögtön az első mosolyt csal az ember arcára. Ha valaki tudja a szabályt (és most már csak azok olvassák!) annak nem lesz meglepő, hogy a rasszista fószer krepál be elsőként...miközben afróra vadászik. Most nem ecsetelem, milyen véletlenek sorozata vezet el odáig, hogy a kereszt helyett ő kapjon lángra, de az egész jelenet baromi mókásra sikeredett. Ezután egy kicsit gyengébb eresztés következik a túlzásba vitt véletlenekkel, de a végkifejlete ennek is egy szép tiszta trancsír.

Nagyjából ez az a része a filmnek, mikor a főszereplők rájönnek, hogy ki lehet játszani a halált, ha megbontják a sorrendet. Kicsit féltem tőle, hogy majd megint notesz kell hozzá, ha valaki követni akarja a sok ugrabugrálást, de alaptalan volt a gyanúm: a forgatókönyv ezúttal jóval átláthatóbb (és egyébként sem túl összetett) és bár benne vannak a halál megtévesztésére való kötelező próbálkozások, a filmben továbbra is a „balesetek” dominálnak. Némelyiket akár kétszer is megnézhetjük a bölcs előrelátás okán, természetesen más-más végkifejlettel. Feltűnően rossz nincs közöttük, a többség tartja a színvonalat, viszont föléje az elsőn kívül csak a mozis emelkedik, melynek során egy 3D-előadást láthatunk 3D-ben, mikor beindulnak a végzet fogaskerekei.

A finálé ugyan nem oszt, nem szoroz a film megítélése szempontjából, de nekem különösen tetszett az a megoldás, hogy a főcímben látható csontvázas dizájnhoz igazították a végkifejletet. Felőlem jöhet az ötödik rész.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.