Onto-viccológia

Larry Charles, Bill Maher: Religulous

Öröm és boldogság! Bill Maher első dokumentumfilmes missziójával számtalan háborgó tinédzser és számos filmnéző elvárását teljesítette: megérkeztünk a Jézus-filmek ellenpont-stációjába, a vallási doktrinák olvasztókemencéjébe, a trinitarizmus kínzótermébe.

A film író-főszereplő-főnökemberével egy határozottan pro-ateista kalandra indulunk: emberek és hit viszonyát boncolgatja a film, ahol nem is egy istent tagadó állítás köré épül fel a cselekmény, hanem a hívő ember butaságának és Bill Maher „nagyszerűségének” ellentétére vagy egyszerűen a világon isteni „igen”-t valló emberek telemiértezésére. Mielőtt hibás konklúziókat vonnánk le, fontos megjegyezni, hogy ez mindenekelőtt egy vígjáték, s ennek megfelelő hozzáállással kell megnézni. Bill Maher nevével amúgy elsősorban a stand-up comedy műfaján belül, majd tévés műsoraiban találkozhattunk. Fő erénye a humora, melyet ebben az amúgy túl hosszúra sikeredett filmjében is igyekszik kamatoztatni.

Kép Bill Maher és Larry Charles Religulous című filmjéből

Mostanra már receptszerűen beválnak az ilyen ízű produkciók. Ezt legfőképpen Michael Moore, majd a Zeitgeist mémfilm első része bizonyította. Ehhez hozzáadunk egy „man on mission”-szerű Antoine de Maximyt, egy közérdekű témát, a stand-up műfaját és máris egy szórakoztató filmfalaton csámcsoghatunk. Talán akár versenyezhetne is Moore porkavaró produkcióival, de valószínűleg azért nem fog, mert a humor sokszor maga ellen dolgozik. A film inkább egy lehunyófélben levő humorista vallomásává növi ki magát (hogy ne nevezzem beintésnek).

Kép Bill Maher és Larry Charles Religulous című filmjéből

Ti miért hisztek? Miután végigjárjuk kis epizódokban a hívő kamionosokat, az ex-homoszexuális szónoklót, a nonkonformista vatikáni papot, „Jesus”-t, sőt, a szerző családját is, már nehezünkre esik bólintani a Maher-féle túlzottan szubjektív szurkálódásokra. Bizonyos alkalmakkor nem engedi szóhoz jutni az interjúalanyt, a beszélgetést úgy irányítja, hogy csakis az ő véleménye éleződhessen ki, nem is beszélve arról, hogy a dialógusok észrevehetően úgy vannak vágva, hogy konkrét hangulatok csengjenek le a nézőnek. Itt-ott elejt két arcközelit hang nélkül és máris egy hatásszünettel szembesülünk. Szóval a film teljes mértékben az alkotó határozott véleményéről szól, aki nem is engedi magát meggyőzni vagy a nézőt közelebb jutni az amúgy sokkal érdekesebb karakterekhez, akikkel tele van tömve a film.

Kép Bill Maher és Larry Charles Religulous című filmjéből

Látszólag fogyhatatlan filmes humorának a fokozására használ olyan bevágott videókat, amelyek a néző figyelmét (ismét) a vallás nevetséges jellegére vezetik el. Ez nem új, viszont jó ötlet, ha már egy vallomásra élezte ki a filmet. Szinte minden asszociációs lehetőséget kihasznál – úgy a Túl a barátságon betétdallal, mint Maverick- vagy Majmok bolygója-filmrészletekkel. És ez tetszett.

Az előző poénsoron kívül két dolgot tartok említésre méltónak a látottakkal kapcsolatosan. Az első és kevésbé számottevő a muszlim pap Led Zeppelin-csengőhangja. Ez a jelenet elég ahhoz, hogy viszonlyag hamar, másfél képernyőleső óra nélkül is átlássuk a produkció szellemi nívóját, a műfaji beállítottságát és az alkotó/riporter üzenetét. Második erénye a felsorakoztatott karakterek változatossága. Renegát mormonoktól a szórakoztatóiparban dolgozó vagy reinkarnálódott Jézusig bejárunk minden lehetséges utat, még akkor is, ha egy óra után unalmasan építkezik tovább a film.

Kép Bill Maher és Larry Charles Religulous című filmjéből

Ezek után csakis a tanulság marad, a film konklúziója (talán az egyetlen dolog, amely nem Bill Maherről szól): a különféle hamis tényeket hirdető vallások konzervatív beállítottsága több kárt tett a társadalomban, mint amennyiben javára lehetett volna. Vigyázz, kire szavazol és mosd meg a fogadat is lefekvés előtt.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.