„Mindig sírhatnékom van”

Interjú Michel Gondry filmrendezővel

Egy gyermek játékosságát és egy 1920-as évekbeli párizsi szürrealista képzelőerejét egyesíti briliáns (ha nem éppen makulátlan) elméjében. Charlie Kaufman köpönyegéből bújt elő, de már videoklipjeivel megelőlegezte későbbi játékfilmjeinek sajátos látásmódját és formai gagjeit. A 46 éves, Oscar-díjas, New Yorkban élő rendező Berlinben beszélt eddigi életművéről.

Michel Gondry

A digitális effektusok helyett mindig a „kézműves” megoldásokat részesítette előnyben. A Tekerd vissza, haver! házilag összebarkácsolt, makettekből produkált kis remake-jei is jó példák erre.

A CGI (computer-generated imagery) engem nem érint meg. Digitális effektusokkal simán elő lehet varázsolni és aztán eltüntetni egy szellemet. Beállítani a színészeket a zöld vászon elé, és aztán számítógépen trükközni nem nagy kunszt. Hagyományos optikai trükkökkel csalni – számomra ez az igazi művészet. A Makulátlan elme egyik jelenetében Jim Carrey és Kate Winslet a nézőtéren ül. Itt már javában szivárognak el az emlékek. Ezt úgy tudtam érzékeltetni, hogy a kamera az egyik szereplő arcáról a másikra megy, majd vissza, s ahogy minden egyes alkalommal visszatérünk az egyikük arcához, kevesebben ülnek mögötte a nézőtéren, és kezdenek fakulni a fények is. Ha ugyanezt számítógéppel oldottam volna meg, nem lenne ugyanaz a hatása. A Tekerd vissza, haver! -ben a filmek „újrázása” nagyrészt a saját tervrajzaim alapján készültek. Sokan dolgoztak azon, hogy ezeket az ötleteket életre hívják. A remake-ek mindig jóval többe kerülnek, mint az eredeti filmek. Arra gondoltam, mi lenne, ha olcsón újrakreálnánk őket? Ez volt a kiindulópont.

A filmimádata átsüt ezeken a képsorokon…

Az én fejemben ez a történet nem a filmekről szól, hanem arról, egy közösség összefog, hogy megalkossa a saját szórakoztatási formáit. Gondoljon bele: ha valóban letörlődnének a videotéka kazettái, és újrakreálnánk a filmeket – nem érdekelné a szomszédjainkat, hogy mit műveltünk? Szerintem még magasabb kölcsönzési díjat is fizetnének értük. Tetszett, hogy adva van egy közösség, amelyet félre akarnak lökni, de ők mozgósítják az erőforrásaikat, találékonyságukat. Régen, ha valaki nem tudta fizetni a lakbért, partit rendeztek a lakásában, ahol a nagy jazz-zenészek is megjelentek, játszottak a zongorán, amelyen ott volt egy kalap. Aki megfordult a házban, betért, és adott egy-két dollárt. Mindig szimpatizáltam az olyan megmozdulásokkal, ahol ötletességgel pótolják az anyagi források hiányát. Magam sem voltam valami sikeres a pénzkérésben. Soha nem kaptam állami támogatást a filmjeimre. Ezért vettem magamnak egy kamerát 1985-ben, és elkezdtem filmezni a magam módján. A mai napig kísérletezgetem otthon, pénz nélkül. Szerencsés vagyok, mert egy fél órát leszámítva – amikor egy filmforgatáson asszisztenskedtem, és rögtön leléptem, mert a főnök utált –, soha nem kellett másnak dolgoznom.

Michel Gondry: Az álom tudománya

Miért hagyta abban az együttműködést Kaufmannal?

Az álom tudományát még a legelső játékfilmem előtt kezdtem el írni. És a videoklipjeimben is éltem konceptuális megoldásokkal, amik hasonlítanak a Charlie Kaufman könyveiből készült filmekre. Ő a legtehetségesebb írók egyike, nagy megtiszteltetés volt a vele dolgozni, de mindennek megvan az ára. Sok minden közös bennünk, ám egy ponton teherré vált számomra a közös munka. Charlie írásait olyan tekintély övezi, hogy úgy éreztem, túlságosan arról van szó, az ő ötleteit kell tiszteletben tartanom – márpedig a filmkészítés nekem több, mint pusztán a forgatókönyv illusztrálása. Nagyon erős alkotó, és az igazság az, nagyon megnehezítette, hogy személyes tartalmat vigyek a filmekbe. A Libidóban még nem, de a Makulátlan elmében azért mégiscsak sikerült. Egyre inkább úgy éreztem, végre a saját sztorimból kell filmet készítenem, többé nem vagyok képes mást adaptálni. Mert önálló hangom van, ami az évek múlásával egyre inkább kikívánkozik belőlem.

Francia rendező, de aligha sorolható be bármilyen francia filmes hagyományba.

Nem is baj. Mindig furcsának találtam, hogy a francia új hullám tagjai kritikusként milyen rosszindulatúak, sőt aljasok voltak. Aztán Truffaut is beállt a sorba, és a lehető legkonvencionálisabb filmalkotó lett belőle! Ezzel a hagyománnyal nem akarok sok közösséget vállalni. Akkor már inkább a neorealizmus. Ha kategorizálásokról van szó, világéletemben úgy láttam, inkább egy másik régióba tartozom: művészet és tudomány határterületéhez.

Hűséges maradt a videoklip műfajhoz is?

Igen, évente rendezek egyet-kettőt. Gyakran vannak ötleteim, amikkel éveket várok. Az álom tudományában úszva repülő fiú, aki mögé háttérvetítéssel rakunk teret, ez évek óta ott lebegett a szemeim előtt. Erőt kell vennem magamon, hogy ne használjam fel valamelyik videoklipemben. Mert mihelyst belerakom, mindenütt elkezdik másolni. Tudtam, ez az álmokról szóló filmembe kell majd. Sok a jegyzettömböm, ami telis-tele van ötletekkel.

Michel Gondry: Eternal Sunshine of the Spotless Mind / Egy makulátlan elme örök ragyogása

Mit jelent Önnek a játékfilmezés?

Egész egyszerűen összejönni másokkal, és együtt elmesélni egy sztorit. Talán ezzel eresztem ki a gőzt magamból. Nem vagyok túlzottan intellektuális alkat. Az ízlésem sem különösebb bárki másénál. A fesztiválkedvenc rendezők többsége általában úgy beszél, mint valami filozófus. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy akármilyen filozófiát gyártsak a moziról. Különben sem szeretnék dogmatikussá válni. Amikor rendezni kezdtem, meg kellett tanulnom szavakkal kifejezni magam. Legalább ebben jobb lettem idővel. Mégis máig úgy érzem, csak pályakezdő vagyok.

Miért?

Mert amikor forgatok, úgy érzem, katasztrofális lesz a végeredmény. Néha igazam van, néha nem. Mindenesetre sosem érzem azt munka közben, hogy amit létrehozok, az valami magas nívón lenne… Közben meg kell játszanom magam, mintha nem gondolnám úgy, hogy kész káosz, amit művelek. Valahogy meg kell őrizni a filmembe vetett hitem, holott állandóan sírhatnékom van, annyira el vagyok keseredve.

Michel Gondry: Tekerd vissza, haver!

De azért lát fejlődési ívet a munkásságában?

Mindig nagyon sokat tanulok a filmjeim készítése során. Nemrég Tokióban forgattam egy szkeccsfilm egyik részét. A sztori egy lányról szól, aki nem elég ambiciózus ahhoz, hogy sikeressé váljon a nagyvárosban. Haszontalannak érzi magát, ezért átváltozik fotellé, hogy másoknak haszna legyen belőle. Direkt nem vittem magammal a megszokott munkatársaimat, kizárólag helyi szakemberekből állítottuk össze a stábot – nagyon stimuláló volt adaptálódni hozzájuk. Amikor a Makulátlan elmét készítettem elő, a forgatás előtt 6 hónappal New Yorkba költöztem, hogy áthasson az ottani életmód. Több mint 5000 fotót készítettem a helyszínek keresésekor. A Bloc Party című dokumentumfilmemmel megmártózhattam az afro-amerikai közösség életében, főleg a rap és hip hop zenét kultiválók köreiben. Ez vezetett a Tekerd vissza, haver!-hez, mivel érdekelni kezdett, milyen az, amikor egy városban több etnikum él egymás mellett.

Michel Gondry

Milyen alkotásokkal jelentkezik a jövőben?

Szeretnék politikai filmet készíteni. De olyat, ami nem manipulatív, és nagyon alapos kutatómunkán alapul. Eugène Hutz, a Gogol Bordello énekese – aki részben cigány származású – mesélt nekem egy esetről, ami Észak-Dakotában történt: egy ottani indián rezervátumban 200 éven át húzták meg magukat cigányok. Senki sem sejtette. Mert az indiánok és a cigányok némiképp rokon lelkek. A cigányokat nem fogadják tárt karokkal sehol, az indiánokkal pedig jól elbántak néhányszor az amerikaiak történelmük során. Amikor az illetékesek megneszelték a dolgot, a cigányok amerikai állampolgárságának visszavonásával fenyegetőztek. Úgy látom, képesek lennének lepuffantani őket. Ebből remek western kerekedhetne! Ami politikai mondanivalóval is bírna. Legközelebbi filmem azonban a fiammal való együttműködésből jön létre. 16 éves, velem él New Yorkban, és olyan lázadó szellemiség jellemzi, mint a punkokat. A köztünk lévő feszültségeket kreatív munkában vezetjük le. Amikor megtiltottam neki, hogy számítógépes játékokkal butítsa az agyát, rajzolni, festeni, írni, olvasni kezdett. Az ő képregényeiből készítünk filmet, mely egy futurisztikus világban játszódik. Én leszek benne a lázadó, ő pedig a diktátor.

Gondry időközben beült a The Green Hornet rendezői székébe. Az éjszaka maszk mögött világmegmentő akciókat lebonyolító „szuperhőst” a nem éppen Superman-külsejű Seth Rogen alakítja. A filmet 2010 decemberében mutatják be Amerikában és Európa-szerte.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.