Énekes Életek Filmje

Bereczki Csaba: Életek Éneke

Ritka kincsre lelhetünk az idei dokumentumfilmes mezőnyben: egész estés alkotásra, amelynek terjesztési módját nemcsak formátuma (35 mm), de hossza és ábrázolásmódja is meghatározza. Bereczki Csaba legújabb alkotásának a mozikban van a helye.

2007-ben a Duna TV sugározta azt a kilenc, egyenként 30–40 percből álló sorozatot, amely a film alapját képezi. Emberpróbáló feladat volt a különböző helyszíneken forgatott, más-más zenei közösséget, főhőst középpontba állító részeket egységes, saját ívvel, lendülettel rendelkező filmben ötvözni. Ám a vállalkozás kétségkívül sikerült: a kiváló rendezői koncepció mellett ez leginkább a mesteri operatőri munkának (Nemes Tibor, Czigány Gergő), a vágónak (Lemhényi Réka) és a zenei szakértőként is működő egyik szereplőnek, Kelemen Lászlónak köszönhető. Végtelenül fontos, mondhatnánk éltető eleme ugyanis a filmnek a személyes, baráti kapcsolatokra alapozott helyismeret.

Az Életek Éneke egy kaleidoszkópszerű képbe sűríti a zenészek életéből merített pillanatokat. A tartalomleírásban emlegetett „szelíd road-movie” meghatározás tehát ne tévessze meg azokat, akiknek felkelti érdeklődését. Romániában járunk be távoli helyeket, amelyeket a zenélés módjának, szerepének, fontosságának motívuma köt össze, ám sem időben, sem térben nem haladunk előre egyenletesen. Emberi gesztusok, érzelmek, élettapasztalatok, világlátások és ezeknek a művészi kifejezésmódban, az időről időre felcsendülő zenében való összegződése adja a film kötőanyagát. Ezért nem érezzük hosszúnak a száz percet, nem népzenével illusztrált miniportrékat , hanem színes életképeket látunk, rövid kis elbeszéléseket hallunk, amelyeket a zenei részek folytatnak, megerősítenek. A film dramaturgiai ívét pedig a valóságból merített szomorú esemény, egy temetés és az alkotás kedvéért megrendezett párizsi fellépés összekötése adja. A szimbolikus kezdet több értelemben is egy folyamat végét jelzi: Fodor Sándor Neti, a kiváló erdélyi cigányprímás sírjánál összegyűlt zenészek egy „kulturális gyakorlatot”, egy zenélési formát és annak hagyományozódási módját is búcsúztatják. A film végén Párizsba utaznak egy közös fellépésre, ez a lezárás egy új kezdetet, a világzene színpadán való megjelenést jelképezi.

A film által közvetített tudás sokkal gazdagabb, szerteágazóbb, érzelmi töltésénél fogva pedig mélyebb bármilyen ismeretszerzési formánál, megszerzése közben pedig kiváló zenei és mozi élményben lehet részünk.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.