Kiherélt vámpírmitológia

Paul Weitz: Cirque du Freak - The Vampire's Assistant / Rémségek cirkusza

Kreatívan lopni legalább Tarantino óta, műfajokat keverni pedig a vámpírfilm esetében nem volt soha bűn. Azonban fantáziátlan fantasybe oltott didaktikus gyerekfilmmel kiszárítani a gazdagon erezett vámpírmitológiát, majd azt pár aktuális trendet lekopírozó és kihasználó klisével eladni, már plusz termet érdemelne Dante poklában…

A Rémségek cirkusza Darren Shan ír fantasy-szerző álönéletrajzi szemszögből megírt első Vámpír-trilógiájának sűrített adaptációja. Állítólag még 15 évesen, önszórakoztatásból vetette papírra a tini korú Shan vámpírrá válásának történetét – gyerekeknek szóló meséje Jóról és Rosszról valóban egy éretlen gondolkodású kölyök képzeletvilágát tükrözi. A sztori nagyrészt kedvenc kóklerünknek, Harrynek a történetét imitálja: az ártatlan és naiv Darrent (Chris Massoglia) magába szippantja az idióta és elviselhetetlen felnőttek által elképzelhetetlennek tartott mesebeli lények világa, amelyben – természetesen – mindenki ifjú hősünket tartja az események katalizátorának.

Kép a Rémségek cirkusza című filmből

A pók-fetisiszta Darren legjobb barátjával, Steve-vel (Josh Hutcherson) ellátogat a titokban turnézó, kisvárosukba érkező Rémségek cirkuszába, ahol szörnyszülöttek és gnómok különböző látványos műsora mellett láthatják Mr. Crepsley (John C. Reilly) és egy acid trip színvilágában pompázó pókja produkcióját is, amely mindkettejük fantáziáját felizgatja. Steve ugyanis a vámpírokra bukik, ezért a show után megpróbálja megzsarolni szegény bűvészmesterünket – aki (ahogy azt Steve pár régi könyvből tudja) valójában vámpír – hogy változtassa őt is vérszívóvá, mivel az ő élete annyira szar (apja elhagyta, anyja alkoholista), hogy némi emberfeletti fizikai erő és misztikus öntudat nélkül már el se tudja viselni. Eközben a jófiú Darren ellopja Crepsley pókját, ami később oda vezet, hogy megtörténik kb. az egyetlen dentális behatolás a filmben, azaz az életveszélyes, amúgy játékszernek tartott pók megsebesíti Stevet. A gyógyszerért cserébe Darrennek Mr. Crepsley inasává kell válnia, aki 200 év alatt elég magányossá vált ahhoz, hogy maga mellé vegyen és betanítson egy totálisan unalmas, új vámpírkölyköt.

Kép a Rémségek cirkusza című filmből

A sztori ezek után a bosszút forraló Steve (hiszen Darren elvette az álmát) és a vámpírlétre „szívásként” tekintő Darren párharcát követi végig. Mögöttük sorakozik fel az álomvilág két pólusa, a Jók, azaz Crepsley, és a fajok közti egyenjogúságot és szolidaritást valló cirkusza, ill. a Rosszak, akik mögött a dagadt és kopasz, „félelmetes” Mr. Tiny (Michael Cerveris), a megalomán apokalipsziskufár áll. Ő buzdítja harcra a vérszipolyokat, azaz a gonosz vámpírokat: a Rémségek cirkusza ugyanis a bővérű szimbólumrendszerrel megáldott vámpírokat két szélsőséges csoportba osztja. Az Alkonyat vegetáriánus vérszívóihoz hasonlóan humanista, jólelkű vámpírokra, és az élőhalottak állatias oldalát képviselő vérszipolyokra, akiket amolyan bűzlő-lepukkant csövesként ábrázol a film, hiszen ők képesek megölni az embereket is némi eledelért cserébe.

Kép a Rémségek cirkusza című filmből

A vámpírfilm mindig is hajlamos volt a műfajkeveredésre, amelynek következtében az egyes motívumkészletek és hangsúlyeltolódások különböző mértékben írták felül mind a mítosz elemeit, mind a kiindulópontként szolgáló horrorközeget. Ilyen volt a tavalyi évben a tinirománcok világába kalauzoló Alkonyat, amely a líraiságot némileg előtérbe állító rendezésnek köszönhetően megmenekült attól, hogy elvérezzen a közhelyesség Damoklész-kardja alatt. Az egzisztencialista létdrámába oltott Engedj be pedig bizonyította, hogy a „gyerekfilm” és a vámpírmitológia kombinálása igazán produktív is lehet, még ha néhol háttérbe is szorul a horrorisztikus miliő. A Rémségek cirkusza ellenben a fantasy- és a horrorfilmek világának megidézésére törekszik, ám nagyrészt már meglévő trendeket és ötleteket vesz kölcsön, hogy azokat mindenféle kreativitás és vizuális fantázia nélkül nyomja le a néző torkán, mindenféle problémás súrlódást és karcolást (értsd: újítást) elkerülve.

Kép a Rémségek cirkusza című filmből

Atmoszférateremtése pár horrorklisére korlátozódik (ködös temető, elhagyott ház), a fantasy-elemek pár ultraszínes számítógépes trükkre, az akciójelenetek pedig némi kötelező CGI-gyakorlatra, és a gyorsítás általi környezetaprításra (még a Legenda vagyok alacsony izgalomfaktorát is alulmúlva). Trükkök terén ráadásul annyira nyilvánvalóan csalnak, hogy pl. a több méteres Mr. Tall (Ken Watanabe) ábrázolásakor csupán az alsó kameraállásra és a gyakori vágásra tudnak gondolni – így jár az, aki nem fogadja meg a bazini aranyszabályt („Tilos a montázs”). Ha pedig lopás, akkor nem csak a Harry Pottert, hanem annak sikerpárját, a Gyűrűk urát is előveszik: a film egyetlen „ijesztőnek” mondható karakterei, Mr. Tiny szolgái, a hullákból feltámasztott gnóm törpék csupán csuklyás Gollum-imitációk, de legalább kedvesen viccesek és aranyosak (és ez most bók volt). Csupán a szerelmi szálak tartalmaznak némi érdekességet: no nem azért, mintha bárminemű kidolgozottságot vagy mélységet kaptak volna, hanem azért, mert Crepsley mégiscsak olyan lánnyal jár, akinek kinő (vagy megnő?) a szakálla, ha felizgul, Darren pedig olyannal, akinek farka van…

Kép a Rémségek cirkusza című filmből

A Rémségek cirkuszának további mélypontja(i) a casting és a színészi játék. A főszereplő Chris Massoglia annyira rendes kölyök, hogy ennél unalmasabb már nem is lehetne, Salma Hayek ezúttal csupán egy nagymellű ripacs (régen volt már az Alkonyattól pirkadatig domina-vámpírnő-szerepe), Willem Dafoe pedig A vámpír árnyékának zseniális Max Schreck-alakítása után egy angol bajszos, impotens mellékszerepet kapott. John C. Reilly még egész meggyőző lehetne, ha humortalan bohóckinézete miatt nem lenne totálisan ártalmatlan és fantáziamentes. Úgy látszik, ez a jófiúk átka…

Kép a Rémségek cirkusza című filmből

Már csak arra lennék kíváncsi, hogy mikor jelennek meg az olyan vámpírok, akik Freudot meghazudtolva, könnyedén temetik el maradi és a 21. században vállalhatatlan ösztönkésztetéseiket, és Greenpeace-fanatikusként, az állatok egyenjogúságát is szem előtt tartva, egyéb önfenntartási alternatívák után néznek. Alkalmazhatnák a húsevő növényekre specializálódó, dentális impotenciával sújtott vámpírokat, beágyazva egy mélylélektani pszichodrámába. Mindenesetre garantáltan izgalmasabb lenne, mint a Rémségek cirkusza már most borítékolható folytatáshada…



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.