Mindenkinek van valakije

Paczolay Béla: Kalandorok

Háromgenerációs road movie: avagy három, egymástól elhidegült, gondjaikat büszkeségük mögé rejtő férfi véget nem érő utazása – akárhogy írnánk is körül a filmet, Paczolay Béla filmje dráma a komédiában.

„Baj van!” – üzeni az öreg Elekes fiának Budapestre. Ez a segélykérő mondat váratlanul sodorja bele a kétes egzisztenciájú trombitást egy 700 km-es utazásba, melynek visszaútja egy véget nem érő kaland-sorozatba torkollik. Gézuka, aki már két hete autójában lakik, mivel negyedik felesége is kipaterolta, hajnalok hajnalán kikönyörgi fiát barátnője ágyából, hogy végre a bajba jutott nagyapa segítségére induljanak. Az odaút meglehetősen problémamentesen zajlik, ezalatt lehetőségünk van megismerni a két férfi – apa és fia – titkolt szenvedélyeit, rejtegetett hazugságait: Géza megrögzött dohányos, s noha a kesztyűtartója fürdőszobává avanzsált, nem hajlandó beismerni, hogy nincs hol laknia; András szerencsejáték-függő, egy internet kávézóban eljátssza barátnője hitelkártyájának utolsó tartalékait.

Noha nem a családi szeretet és béke jellemzi az utastársakat, egymást kölcsönösen elviselve eljutnak a demitizált erdélyi tájakra, ahonnan valójában származnak. A nagypapa konkrét tervvel várja őket: otthagyja hisztériás, féltékenykedő feleségét és odaköltözik Gézához, a Pestre kitelepült fiához. Már minden becsomagolva várja őket, egy életen át összegyűjtögetett holmitól az eladásra szánt szalmakalapokkal és írásos terítőkkel teli bőröndökig – messze több mint amennyit a Géza autója elbírna. No sebaj, a falu ezermestere rekord idő alatt szerel – azaz tákol – egy csomagtartót az autó tetejére. Annak árán, hogy a férfi minden vagyonát képező autójának tetejét átfúrják az egykori nyúlketrec felszereléséhez, alkalmassá válik a szó szoros értelmében vett teher elhordásához. Azzal, hogy végre elindulnak Budapest felé, még korántsem oldódtak meg problémáik, sőt, még csak most kezdődnek igazán. Egyik galiba vonzza maga után a másikat: elütnek egy részeg rendőrt, összeszednek egy kecskeméti nőt, aki a csomagtartóban szállítja halott férjét, végül az autójuk is lerobban, a cigányvajda kisegíti őket, majd kiderül, hogy a rendőrség is körözteti őket. Nincs más választás: a zöldhatáron kell folytatniuk útjukat a kétes haza felé. Útközben mindenre fény derül: Gézának nincs hol laknia, ergo nincs hol az öreget elszállásolja, trombitáját is kénytelen eladni egy kis elemózsiáért. Andrást barátnője kirúgja, tehát elszáll apjának azon terve is, hogy nála meghúzzák magukat pár hétig, míg ügyeik elrendeződnek. A nagyapának pedig csak a nőkön jár az esze, ugyanakkor feleségének hiánya is fel-felsejlik benne. Mihelyt visszaút nincs, s az autójuk is végképp feladta a szolgálatot, majd minden cókmókot otthagyva, gyalogosan indulnak neki a zöldhatárnak, afgán menekültek kíséretében. Ekkor tűnik fel a láthatáron a halott férjet csempésző nő körvonala, akiben felismerik egyetlen mentségüket: ahol nő van, ott lakás is van.

A magyar filmek által táplált téves Erdély-képet erősíti a film a lepukkant falvak, házak, emberek felsorakoztatásával, amit a háttérül szolgáló karakteres tájak ellensúlyoznak, ám Erdély tájainak ismerőit nem kerülheti el a diszkrepancia érzése.

A jó és jókor elsütött poénok sorozata között olyan családi dráma húzódik meg, amit végül a megbékélés, a cinkosság és a közössé vált problémával való azonosulás old fel. A három generáció összeharmonizálását egy feszes, fordulatokkal teli filmben váltja valóra az első filmes rendező, akinek alkotásában a remek színészi játék is dícsérendő.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.