Asztro-kooperáció: amerikai hőstörténet keleti köntösben

David Bowers: Astro Boy

A folyton kísérletező amerikai animációs filmgyártás legújabb produkciója egy sematikus történetű, de posztmodern ízű, intertextuális áthallásokkal fűszerezett „rajz”-filmecske, az Astro Boy, amely, lévén, hogy a Csendes-Óceánon átívelő kooperáció hozta létre, megpróbál baráti viszonyt létesíteni az amerikai és a távol-keleti animációs kísérletekkel. A szereplő ügyeske, szimpatikus – a teljes film azonban már nem sikeredett ennyire rokonszenvesre.

A David Bowers bábáskodása alatt született Astro Boy első snittjei Alex Proyas Én, a robotját emelik be a felnőtt filmnézők észlelési horizontjába, de a mozisötétbe betuszkolt csöppségek valószínűleg értetlenül bámulják az asimovi jóslat, a robotizált közeljövő animált megjelenítését. De valószínűleg ugyanilyen pislogással üdvözlik Fritz Lang 1927-es Metropolisának disztópiáját megidéző képsorokat is, miközben a kólával kapott szívószállal a tejfogaik közé szorult popcorn-darabok kipiszkálásán ügyködnek, és abban reménykednek, hogy valamikor majd mozgalmasabbá fog válni a film...

Kép az Astro Boy című rajzfilmből

Adott tehát egy város, Metro City, amely, akárcsak John Masterman gigantikus Metropolisza, „leválasztotta” magát a szegényektől. Minden high-tech, minden csili-vili a kiválasztottak városában. Itt él főhősünk, Toby, aki egy valóságos zseni – akárcsak édesapja, Dr. Tenma, aki meg tudományos miniszter, a város egyik legjobb robot-tudora. Egy szerencsétlen kísérlet során Toby életét veszti, így Dr. Tenma, Collodi Gepetto mesteréhez hasonlóan egy (robot)bábut készít, akibe életet lehel. Az így kreált (robot) Toby azonban nem tudja helyettesíteni kisfiát, ezért inkább megszabadulna tőle, akárcsak a város elnöke, aki ellenséget lát a pozitív energiával működő robotgyerekben. Toby elhagyja a várost, és beilleszkedik a földfelszínen élő gyerekek társaságába, akiknek Astróként mutatkozik be. Sajnos, az idilli életnek hamar vége szakad, a gyerekek pártfogója kegyetlen gladiátorküzdelemre kényszeríti Astrót, ám miután az mindenkit legyőz, az elnök különgépe Metro Cityre szállítja, a végső megsemmisítésre. „Apja” azonban meggondolja magát, és innen kezdve Astro/Toby eslődleges feladata a város megmentése lesz. Amikor már minden veszni látszik, – akárcsak a langi Metropolisban – megérkeznek „lentről” a gyerekek, akiktől a főhős motivációt kap, hogy akár élete árán is legyőzze a piros energiával működő monstrumot, mely tulajdonképpen a mindenre elszánt politikus szimbóluma, egy olyané, aki bármire képes egy újabb mandátum elnyeréséért.

Kép az Astro Boy című rajzfilmből

David Bowers meséje Tezuka Osamu, a manga isteneként emlegetett művész által teremtett „robotlegény” mítoszára épít – mely a hatvanas évektől kezdve a popkultúra szerves részévé vált. A készítők azonban nem tudták megfelelően überelni a közel félszáz éves „Astro-gyerek” által generált elvárásokat. És itt nem csupán a cselekmény egysíkúságára gondolok, hisz ez egy animáció esetében a megfelelő szintű látványvilággal könnyen korrigálható. Úgy néz ki, hogy Bowers csapata mintha nem tudta volna, melyik opciót válassza: a Manga no Kamisama előtt tisztelegjen, vagy pedig a hipergyors processzortechnika kínálta lehetőségeket kihasználva a Pixarnak üzenjen hadat.

Kép az Astro Boy című rajzfilmből

Természetesen a produkció úgy is értelmezhető, mint a hollywoodi animáció és a klasszikus manga-stílus ötvözésére tett kísérlet, és ilyen értelemben még akár dicsérettel is illethetjük. Bár a vállveregetés megfogalmazása közben a szép szavak helyett egy vicc ugrik be: a csiga és a kecske segédnek jelentkezik egy politikushoz. Előbbit felveszik és így okítja a kecskét: „Figyelj! Itt csúszni-mászni kell, nem mekegni.” Ez a produkció tehát nem tudja jól „eladni” magát, nem tudja az elvárásokkal elfogadtatni magát. Szervetlen hibrid, amely két kultúrának (keleti és nyugati) próbál tetszeni, de zavaróan „mekeg”, azaz nem simul bele az elvárásrendszerekbe.

Kép az Astro Boy című rajzfilmből

A filmbe ágyazott nehézkes politikai példázatot minden bizonnyal egy gyerkőc sem tudja majd dekódolni, ahogy arra sem jönnek majd rá, hogy Astro Boy ZOG általi feltámasztásának kimerevített állóképe tulajdonképpen Michelangelo Ádám teremtése című freskójának a „parafrazálása”. Ettől függetlenül a karácsonyfák alatt minden bizonnyal ott lesz az Astro Boy-videójáték, illetve a műanyag figurácska is. Sőt, a szemfüles angyalka talán Astro-mintás hímzett ágyneműt és Astro-festett bögrét is be tud majd szerezni. Az igazi viszont az lenne, ha a kedves kis figura designja egy kis asimovi robotikát is plántálna a jövő robotjainak parancsolók agytekervényeibe.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.