A hiányzó másodperc

Tom Tykwer: Lola rennt / A lé meg a Lola

Nem tudjuk, hogy amit tudunk, honnan tudjuk; azt sem, hogy honnan jövünk, de hogy hová megyünk, azt még kevésbé. Egy a biztos, a labda kerek, a játék 90 perc, a többi csak teória.

Akkor igazán jó a film, ha te fedezed fel. Mindig olyan cikket, kritikát szerettem volna olvasni, amely meggyőz arról, hogy a filmet föltétlenül meg kell néznem, de mégsem mondja el a történetet, nem lövi le a poénokat, és egyáltalán semmi olyat nem árul el, ami megbolygatná a film naiv, tudatlan élvezetét. Ezt az ártatlanságot persze nem könnyű megőrizni, az ember már a plakátot nézve is elveszítheti, hát még ha kritikát olvas, vagy olyanokkal áll szóba, akik látták a filmet.

Szóval most még lapozhatsz.

A Lolát én fedeztem fel. Nem olvastam, nem hallottam és nem vártam el semmit, Tykwer egy korábbi filmjét sem láttam, csak volt 90 percem meg egy helyem a hetedik sorban. És amikor kialudt a fény és peregni kezdett az első tekercs, éreztem, hogy ez most olyan lesz, amilyen a Westendben a 3D mozi kéne legyen, de amit meg sem közelít, hogy itt most mindentől elszakadok, mindjárt egy új világba csöppenek, és megjelent Suszter úr, az idegenvezető, hogy elmondjon egy néhány nagyon fontos dolgot, mielőtt végleg becsúsznánk a Krónosz tágra nyitott alagút-szájába. Megnyugtatott, hogy semmit sem tudunk, azt sem hogy amit tudunk, honnan tudjuk, hogy honnan jövünk, de hogy hová megyünk, azt még kevésbé, egy a biztos, a labda kerek, a játék 90 perc, a többi csak teória. Ezzel belerúgott a labdába és elkezdődött... az első félidő.

Volt Lola, nem volt lé, a balhé a levegőben, Lola barátja veszélyben. Banális történet, ismerős is, mi itt keletebbre talán naponta átélünk ilyet, csak kicsiben. És nem a hármas sztori a fontos, hanem három másik dolog: elsőként a véletlenek, a kis golyók, Suszter úr megannyi labdája, amelyek egymáshoz koccanva mindent meghatároznak. Ha az elsőt meglököd, az utolsó is mozdul. Minden lépés, tett, mozdulat mindennel összefügg, Berlin rém kicsi, egymáshoz koccan üldöző és üldözött, észre sem veszik egymást.

Másodszor a hiányzó másopercek, amelyek halálos félelmet tudnak ébreszteni. Hiába rohanunk, mindig későn érkezünk, és a dolog jóvátehetetlen. Mintha minden napunkból csak egy másodperc hiányozna, de ez a másodperc emberéletet követel.

Harmadszor pedig a kitörés az ördögi körből. Nincs más csak az ima és a fül, szív és pohárrepesztő üvöltés, hogy állj, hogy elég! A legvégső kétségbeesés hangja pedig meghallgattatásra talál a mennyei hatalmasságoknál.

Ja és annyira élethű volt, hogy Lola lehelletét is éreztem, nem kell külön csövecskéből vizet permetezni, meg a széket mozgatni alattam. És ha még van néhány ilyen rendező, mint Tykwer, akkor interaktív mozi sem kell egyhamar, jobb ha a joystick a rendezőnél marad.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.