(Un)happy Hours

David McNally: Coyote Ugly / Sakáltanya

A Sakáltanya (film)történeti előzményeit igazán nem nehéz tetten érni – különösen, ha végigtekintünk a stáblistán. Jerry Bruckheimer producer és az írónő Gina Wendkos 80-as évekbeli Flashdance című filmje látszik újraéledni a vásznon; a változatosság kedvéért most nem egy hegesztőlány akar táncosnő lenni, hanem egy bártündér vágyik dalszerzői babérokra.

A párhuzamok a két film között szembetűnőek; hősnőnk, Violet (művésznevén: Jersey), a New Jersey-i leányka, a Flashdance Alexéhez hasonlatosan egy zenés-táncos karriertörténet műfaji keretei között áldozatos színpadi vonaglással igyekszik megszerezni a betevőre valót, mindezt a nemes cél érdekében: meghódítani New York-ot és a szórakoztatóipart. Jersey munkatársai, a bárleányok – élükön a főnökasszonnyal, a Vészhelyzetből megismert Maria Bellóval (Del Amico doktornő) és a topmodell Tyra Banksszel (aki az eredetiség kedvéért jogi tanulmányaira gyűjt) – ugyanazt a funkciót töltik be az opuszban, mint a tánckar a Flashdance-ben: dögös cicababák ők, variációk ugyanarra a témára (fehérek, feketék, tarkák); egyéni sorsukkal, a külcsín és a belbecs elegyével igyekeznek életet lehelni az agonizáló történetbe.

A hasonlóságok sora vég nélkül folytatható: Jersey szerelembe esik, beteges lámpalázát leküzdi, megbékül a papával, sőt egyik dalával befut (a szerephez LeAnn Rimes-tól kölcsönzi a hangot, aki az utolsó jelenetben éneklő Coyote-lányként tűnik fel) – még ez is ismerős a Flashdance-ből, ahol Jennifer Beals csak mondta, de nem ropta.

Bár filmünk, mint arra az előzőkből fény derül, másolópapírral készült, némi eredetiséggel mégis bír: New York-ban valóban létezett egy bár, mely az opuszban bemutatott sajátos vendégszeretettel igyekezett kitűnni a többi közül. És, hogy mi ez a trouvaille? A pincérlányok trükkös módon kutyulják a koktélokat (legalább annyira mulattatóak, mint Tom Cruise a Koktélban), időnként felpattannak a bárpultra, és táncra perdülnek (go-go technika, vizes pólós táncbetét, country style, sztriptíz egyéni és csoportos kivitelben) ezerrel bömböl a karaoke (Blondie, INXS, Def Leppard stb.), és ha a vendég vizet rendel, azt is kaphat... tűzoltófecskendőből. Vonzó, nemde? A nagy jóindulattal is csak bárgyúnak minősíthető sztori azonban a feminista ideológiák szempontjából teljességgel megalapozott üzenettel bír – hiszen a lányok példának okáért lehetnének fiúk is...

Filmünk viszont – a szereplők nemi identitásának köszönhetően – sugallja a független, önálló, a sikerért mindenre hajlandó, a célok eléréséért a női bájakat is bevetni képes feminitást, mely akár maszkulin vonásokat is felvesz: lányaink piálnak, a szoknyát csak hírből ismerik, nem tesznek lakatot a szájukra, kezdeményezőek, ráadásul az erősebbik nemet sem vetik meg. Mit lehet ehhez hozzátenni? Az eredeti Sakáltanya, a Coyote Ugly (melynek elnevezése a történelmi hűség kedvéért nem a sakálra, hanem a Kengyelfutó Gyalogkakukkból ismerős prérifarkasra utal) filmünknél alighanem izgalmasabb színfolt lehetett New York-ban – reményeink szerint nem csupán a happy hours idején.




Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.