Animált oral history

Marjane Satrapi, Vincent Paronnaud: Persepolis

Chiara Mastroianni, Catherine Deneuve, Danielle Darrieux... Sokat ígérő szereposztása lehetne, de ezúttal egy rajzfilm stáblistáján találjuk e neveket: egy lázadó teheráni lányt, édesanyját, illetve egészséges humorral megáldott nagymamáját szólaltatják meg.

Az oral history szalagra rögzített beszélgetések sorozatából dolgozik, ezeken hétköznapi emberek mesélik el személyes élményeiket a kutatott eseményről. A történetmesélés általában nem korlátozódik a kutatás tárgyára, sokszor kerek élettörténetek hangzanak el, a történészek és szociológusok az apró részletekből (is) sokat megtudnak olyan hátrányos helyzetű vagy a jóléti társadalom számára „láthatatlan” csoportokról, mint például a bevándorlók. Magyarán: az írásos dokumentumokkal is alátámasztható tények „másik arcát” mutatják meg, a névtelenek által megtapasztalt valóságot, a hivatalosított történelmi adatok hatását a hétköznapi emberek életére.

Marjane Satrapi és Vincent Paronnaud Persepolis című animációja is az oral history módszereivel operál. Az iráni származású Satrapi előzőleg könyv alakjában is megjelent képregény-sorozata, pontosabban illusztrált önéletrajzi ihletésű regénye szolgált kiindulópontként. A rajzfilm és a regény közös vonása, hogy egy egészséges humorú, jó családból származó, de anarchista iráni kislány szemszögéből mutatja be a közelmúlt eseményeit, melyek természetesen szorosan összefonódnak élettörténetével és családja múltjával.

Mielőtt bármilyen részletre kitérnénk, talán érdemes a Persepolis kapcsán is feltenni a kérdést: mikor és miért választják egy mondanivaló közvetítésére az animációt, a rajzfilmet? Satrapi esetében a képregénysorozat „adta” a kész figurákat, emellett minden bizonnyal nem akart belecsúszni az érzelgősség csapdájába, ami hús-vér színészek esetében fölmerülhetett volna. A kétdimenziós rajzok megtartják a kellő távolságot a kényes és személyes témától, és megteremtik a humor, pontosabban a fekete humor forrását is.

 

A Persepolis ugyanis nem színes rajzfilm: a jelenben „forgatott” vázlatos kerettörténet néhány kockáját leszámítva fekete-fehér rajzok kelnek életre. Marjane, az iráni értelmiségi házaspár kislánya Adidast visel és Bruce Lee a kedvenc színésze, mint sok hozzá hasonló kisgyereknek világszerte. Álma, hogy borotválja a lábát és próféta(nő) legyen, ha nagy lesz. Az idilli kép elmosódik, elszabadul a pokol, kitör a forradalom, emberek kerülnek elő a börtönökből és a rosszcsont gyermek kommunista nagybátyjában megtalálja rajongása igazi tárgyát. Családja története és Irán 20. századi politikai eseményei újabb történet a történetben, ezt jelzi az újabb stílusváltás: a szereplők nem úgy mozognak, mint a síkbábok, hanem mint egy árnyjáték figurái.

A forradalmat háború és vallási diktatúra követi. A kisgyermek számára érthetetlen, miért kell ezután ők is csadort viseljenek az iskolában és miért erkölcstelen a sportcipő viselete. A szigorú renddel életveszélyes szembeszállni, de a fanatikus iszlám közegben az egyet-nem-értés jeleként házibulikon alkoholt fogyasztanak a felnőttek, a kiskamaszok pedig nyugati punkot és heavy metált hallgatnak. Az egyre lehetetlenebb helyzetből Marjane számára szülei találnak menedéket: Teheránból Bécsbe küldik tanulni. A tinédzserek összes problémájával küzdő lány ott tanul tovább, majd kétes társaságokba keveredik, szerelmi csalódott és reményvesztett lesz, végül hontalanul, betegen rója az utcákat. Egy súlyos tüdőgyulladás után visszatér hazájába, de ott kiderül, hogy nehéz ismét beilleszkedni az iráni társadalomba. Depressziója súlyosbodik, félrekezelik, végül egy házasságban reméli megtalálni élete értelmét, de ez is csődnek bizonyul. A politikai helyzet sem javul, egy házibulin rájuk ront a rendőrség és egy barátjuk életét veszti menekülés közben. Ez az utolsó csepp a pohárban: Marjane örökre elhagyja az országot és Párizsba utazik.

A rajzfilm egyetlen pillanatig sem emlékeztet a tündérmesékre, a „volt egyszer, hol nem volt”-ra, a kerettörténet mégis egy mitikus jövőbe kalauzol: Marjane is nagymama, és akárcsak az egész életét végig kísérő imádott nagymamája, ő is jázminvirágot hord a melltartójában, hogy egész nap illatos legyen...



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.