Válogatott gyöngyszemek

Szerzőiség a klipművészetben 5.

Tanulmánysorozatunk utolsó részéhez értünk, melyben négy kivételes rendezőt mutatunk be. Búcsúajándék helyett tehát íme a botrányhős Jonas Åkerlund, a hiper-szürrealista Floria Sigismondi, a talányos Adam Jones és a testeket előszeretettel egymásra fotózó Stéphane Sednaoui munkásságának bemutatása.

A fenegyerek

A svéd származású Jonas Åkerlundot a legnagyobb botrányhősként jegyzi a kliptörténelem. Számos munkája került indexre, van, amelyiknek csak a nappali sugárzása lett megtiltva, de több olyan is akad, melyet végleg ki kellett venni a zenés csatornák rotációjából. Mindemellett egyáltalán nem egy öncélúan sokkoló fickóról van szó, hanem egy rendkívül gazdag jelképrendszerrel dolgozó direktorról, aki mondanivalóját úgy próbálja a lehető legtöbb emberhez eljuttatni, hogy – egy igazi provokatőrhöz méltóan – meghökkentően tálalja azt. És mint tudjuk, a botrány mindig a lehető legjobb reklám egy dalnak, ezért nem csoda, hogy az ismert sztárok folyamatosan megrendelésekkel bombázzák emberünket.

Jonas Åkerlund

Åkerlund 1983-tól egy évig a Bathory nevű skandináv death metal együttesben zenélt, így mindjárt magyarázatot is kaptunk arra a kérdésre, hogy honnét eredeztethető ez a furcsa, sokak szerint beteges látásmód. Azért nem kell tüstént címkét ragasztani Åkerlundra, mivel az ő agymenései rendkívül intelligensek. A rendező igazából tükröt tart a civilizáció elé, fontos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet, küzd az előítéletek ellen, és rendkívül intenzíven ostorozza az Egyesült Államokat. Az utóbbi azért fontos, mert Jonas kívülálló az USA-ban, ő az álmok földjén csak egy idegen, aki hűvös kommentárjaival rántja le a leplet a jenki lét álszent bájáról.

Első videóját szülőhazájában készítette el a Candlemass nevű doom metal zenekar Bewitched című dalához, de ez a „szösszenet” még viccnek is rossz. A dolgok akkor fordultak komolyra, amikor Jonas elszakadt a fémzenétől és a szintén honfitárs Roxette-nek kezdte gyártani a videókat. Mivel a svéd duó rendkívüli népszerűségre tett szert hazáján kívül is, természetesen Åkerlund neve is elterjedt a szakmában és egyre több megrendelést kapott, egyre nevesebb előadóktól.

Candlemass: Bewitched (r. Jonas Åkerlund)

Az első igazi botrányt és a nagy áttörést a Smack My Bitch Up című Prodigy-dal hozta meg. Az emlékezetes darabban végig szubjektív kameraállásból látjuk a főhős egy napját. Elkísérhetjük őt egy éjszakai klubba, ahol először kikészül a különféle bódítószerektől, majd visszanyervén életerejét, egyéjszakás kalandba keveredik egy hasonlóan züllött csajjal. Ha ez nem lenne elég, jön a slusszpoén: a szereplő belenéz a tükörbe és kiderül, hogy egy lányról van szó, és az imént látott naturalisztikus képsorok egy leszbikus légyottot örökítettek meg. A klipben rendkívül okos választás a szubjektív használata, hiszen a néző végig azonosul a lánnyal, amikor rosszul van, ő is szédeleg a folyamatosan mozgó felvételektől, a végső poén pedig még nagyobbat szól.

The Prodigy: Smack My Bitch Up (r. Jonas Åkerlund)

Mivel a Smack My Bitch Up a betiltás ellenére rendkívül népszerű lett, Åkerlundnak bőven nyílt lehetősége arra, hogy kivágja a biztosítékot a cenzoroknál, mert a pop-bizniszben egy betiltott klip mindig nagyobb port ver, mint egy rongyosra játszott hagyományos darab. Azért nem csak botrányos dolgozatok kerültek ki a direktor kezei közül. Ekkoriban kezdett együttműködni Madonnával, aki a mai napig előszeretettel hívja Jonas-t, ha épp egy új klipre van szüksége. Eddigi legjobban sikerült kollaborációjuk a Ray Of Light klipje lett, amiben gyorsított felvételek tömkelege látható. A Grammy-díjas alkotás különböző képeket mutat a világról, a tempó csak akkor lassul le, amikor a dal is lenyugszik pár másodpercre. Ahogy maga a szám, úgy a videó is azt sugallja – az eszeveszett iramú képek ellenére –, hogy a világban teljes harmónia van, rengeteg csodálatos dolog történik egyazon időben, és aki részese lehet ennek a pillanatnak, az tökéletes összhangba kerül környezetével.

A Cardigans My Favourite Game dalának klipjében markánsan tűnik fel az országút, mint visszatérő szimbólum Åkerlund szerzői tárházában. A zenekar énekesnőjét látjuk, aki féktelenül száguld kocsijával az úton – nincs tekintettel senkire és semmire, bármi álljon is az útjába, nekimegy, vagy legalábbis megpróbál nekimenni. Egyszóval pont olyan eszeveszetten közlekedik, ahogyan sokan az életüket is élik.

The Cardigans: My Favourite Game (r. Jonas Åkerlund)

Ami még a száguldásnál is fontosabb visszatérő motívum, már-már védjegy Åkerlundnál, az a szex. A Metallica által feldolgozott Turn The Page című dal klipjében például egy lányát egyedül nevelő sztriptíztáncosnő-prostituált életébe nyerhetünk betekintést. A kész munkát három interjú-bevágás fogja keretbe, egy az elején, egy a végén látható, egy pedig a dalt szakítja meg valahol az aranymetszésnél. Ezekből a „vallomásokból” megtudhatjuk, hogy a nő mindig is a szórakoztatóiparban szeretett volna dolgozni, és mosollyal az arcán közli, hogy szinte észre sem vette és sikerült neki, míg a videó végén azt mondja, hogy ha újra kezdhetné az életét, akkor is mindent ugyanígy csinálna. Ez azért meghökkentő, mert előtte egy rendkívül explicit képsoron azt nézhetjük végig, ahogy egy idegen férfi durván megveri és megerőszakolja őt, miközben a kislánya a szomszéd szobában van. Åkerlund itt nem csak egy megtört emberi sorsot mutat be, hanem a – már említett – szórakoztatóipar erkölcstelensége felett is pálcát tör.

Metallica: Turn The Page (r. Jonas Åkerlund)

Hasonlóan szuggesztív klipet forgatott a Smashing Pumpkins Try Try Try dalához, melyben egy drogos hajléktalan pár történetével sokkolja a nézőket. A lány terhes, mégsem retten vissza a prostitúciótól, hogy összekaparjon annyi pénzt, ami a napi adag heroin megvásárlására kell. Majd azt látjuk, hogy embertelen körülmények között belövik magukat, a lány elvetél, a história pedig a kórházban ér véget. A befejezés előtt azonban tanúi lehetünk egy merész álomjelenetnek, melyben Åkerlund a tökéletes amerikai élet- és családmodellt mutatja be olyan giccsesen és túlcizelláltan, ahogy David Lynch is teszi a Kék bársony nyitányában és fináléjában. A remekbeszabott klipnek egy alternatív, 15 perces változata is megtekinthető.

Jonas Åkerlund a Lady Ga Ga - Paparazzi klipjének a forgatásán

Åkerlund emlékezetes klippel ajándékozta meg Christina Aguilera-t (Beautiful), Lady Gaga-t (Paparazzi) és a Rammstein zenekart. Az utóbbi Pussy című 2009-es számához gyakorlatilag egy rövid szoft-pornót forgatott hősünk, amit most már szinte lehetetlen megnézni a különféle videó-megosztó oldalakon, mivel a cenzúra azonnal betiltotta azt.

Poszt-apokalipszis, most!

Floria Sigismondi

Badarság lenne olyat állítani, hogy Floria Sigismondi Jonas Åkerlund női kiadása, de tény, hogy sok hasonlóság fedezhető fel a két kliprendező között. Sigismondi a svéd fenegyerektől eltérően intenzívebben használja a fantáziavilágot, a hallucinációkat, mint ihletforrást, ezzel teremtve hiper-szürrealista miliőt. Sigismondi alkotásain remekül látható, hogy egy vérbeli fotósról van szó, aki minden egyes beállítást tökéletesen rendez el, képkivágatai sokszor barokkosan telítettek, és jelmezei is aprólékos tervezéssel készülnek. A hölgy szeret stop-motion technikával dolgozni, ami szaggatottá és víziószerűvé teszi a képeit, illetve szeret állatszimbólumokat beiktatni munkáiba. Másik jellegzetes húzása, hogy szereplői arcát gyakran maszk mögé rejti, sokszor odáig megy, hogy testüket is eltorzítja, amivel a legkülönfélébb személyiségtorzulásokat illusztrálja vizuálisan.

Első komolyabb munkája Marilyn Manson The Beautiful People dalához készült. Manson megtalálta azt az embert, aki képek segítségével remekül ki tudja vetíteni azt, ami az ő aberrált képzeletében létezik. Nem csoda, hogy Manson többször is Floriát kérte fel a közös munkára.

Marilyn Manson: The Beautiful People (r. Floria Sigismondi)

Sigismondi ismertebb klipjei közé tartozik az In My Secret Life (Leonard Cohen), melyben torzult fejű lényeket láthatunk, a Talk Shows On Mute (Incubus), melyben Michel Gondry-t eszünkbe juttató stop-motion megoldások kényeztetik a szemünket és a Blue Orchid (The White Stripes), melyben eklektikusan telített képeket szemlélhetünk. Talán az összes eddigi munkája közül az izlandi, varázslatos hangulatú dalokat előállító Sigur Rós Untitled 1 dalához készült klip a leginkább formabontó. A gyönyörűen fényképezett videó egy poszt-apokaliptikus korban játszódik, ahol önfeledten játszó gyerekek hancúrozását nézhetjük néhány percen keresztül a nukleáris porral belepett terepen.

Titkos szoba, titkos ajtó

Adam Jones, a Tool nevű kultikus art-rock/metal együttes gitárosa, zenei motorja, és vizuális arculatának kialakítója rendkívül izgalmas figura. Ha úgy tetszik, ő a kakukktojás összeállításunkban, mivel nem készít megrendelésre klipeket, kizárólag saját zenekarának dolgozik. Ahogy a Tool zenéje sincs tekintettel semmilyen zenei szabályra, kánonra, úgy a klipek is kellőképpen öntörvényűek, mind hosszukat, mind tartalmukat tekintve.

Adam Jones (Tool)

Jones eddig mindössze 7 klipet készített zenekarának, melyek közül már az elsőben sikerült megpendíteni azt az egyéni, utánozhatatlan hangot, ami a direktort jellemzi. Klipjeit legtöbbször hagyományos stop-motion technikával készíti, bár eddigi utolsó munkája, a Vicarious klipje színtiszta CGI. De figyelembe véve azt, hogy Jones zenei karrierje előtt olyan filmekben dolgozott a speciális effektusok tökéletesítésén, mint a Predator 2, a Jurassic Park vagy a Terminátor 2, egyből megértjük, hogy tudott ilyen elképesztő látványt létrehozni.

Tool: Vicarious (r. Adam Jones)

Ember legyen a talpán, aki képes elsőre megfejteni a direktor klipjeinek mondandóját. Sokak szerint az egész értelmetlen sületlenség, de ha nyitott elmével vág neki a néző és nem lusta megfejteni a szimbólumokat, akkor rájöhet, hogy – a zenekar Schism dalát idézve – „a darabok összeállnak, mert láttam őket szétesni”. Jones-nak ez az idézet lehetne a mottója, ő mindig ezt a szétesést fogja meg, és a nézőre bízza azt a megtisztelő feladatot, hogy az megtalálja a kulcsot, a megfejtést a titokra, amelynek segítségével aztán átláthatja az első látásra kaotikus víziókat.

Tool: Schism (r. Adam Jones)

Jones mindegyik klipjében furcsa, torzult, sokszor szörnyszerű lényeket láthatunk. A munkák hosszuk miatt inkább kisfilmeknek tekinthetőek, színviláguk sötét, a cselekmény mindig zárt helyen játszódik, ahol teljességgel lehetetlen kiismerni a teret. Ugyanúgy fontos mozzanat az életműben a test kulcsfontosságú szerepe, amely legalább annyira kiismerhetetlen, mint a fizikai tér. Jones-nál sokszor a testen is titkos pontok vannak, melyeket megérintve kapu nyílik egy újabb titokzatos térre, vagy inkább dimenzióra. Az eddig elkészült 7 munka mindegyike tele van ilyen talányokkal, rejtélyes tárgyakkal, gyakran okkult szimbólumokkal, melyek egy transzcendens értelmezésre adnak lehetőséget. Hogy mást ne említsek, ilyen a harmadik szem, amely a mindentudást szimbolizálja, vagy a végtagoktól megfosztott torzó-lény, aki cselekvésképtelenségével döbben rá természetfeletti erejére. Jones klipjeiben idő és tér összemosódik, minden eszköz a belső világ megismerését szolgálja. Épp ezért felesleges is kivesézni egy-egy konkrét klipet, bármelyikkel lehet próbálkozni a Prison Sex-től kezdve a Parabola-n át a Vicarious-ig, vagy sorban nézni őket, mint egy igazi horrorisztikus egotrip-et.

A belső fény

Stéphane Sednaoui munkái is alkalmat adnak arra, hogy metafizikai szinten értelmezzük őket. A francia klip-guru ezt úgy éri el, hogy a fényt a belső erő megjelenítéseként, egyfajta jól látható auraként használja. Gyakorlatilag mindig ezt az egy motívumot variálja, viszont mindig képes egy újabb ötlettel érdekessé tenni ezt.

Bár tény, hogy Sednaoui-nál a fény az egyetlen kulcsszó, mégis rendkívül gazdag életművel van dolgunk. A klipeket nézve gyakran találkozhatunk egymásrafényképezéssel, elmosódott színekkel, improvizáló szereplőkkel, akik gyakran afféle one-man showt adnak elő, miközben végig őket látjuk. Az utóbbira remek példa Alanis Morissette Ironic-ja, vagy Björk Big Time Sensuality-je. Ezekben a darabokban az énekesnők folyamatosan előtérben vannak, a világ csak úgy elsuhan mellettük, vagy csak egy szép urbánus háttérként funkcionál.

Björk: Big Time Sensuality (r. Stéphane Sednaoui)

Sednaoui első komolyabb sikere a Red Hot Chili Peppers számára készített Give It Away volt, melyben pazar, megelevenedett fotók hatását keltő képek váltakoznak, miközben a zenekar ezüstszínűre festett tagjai a kamerába, vagyis egyenesen a nézőknek nyomják a dalt. Ebben a klipben már megjelenik egy jellegzetes Sednaoui-fogás, ami nem más, mint a testek egymásrafényképezése. Ezt látva olyan érzése lesz a nézőnek, mintha egy furcsa, lüktető hibrid organizmust figyelne meg. Ugyanez sokkal tudatosabban jelenik meg a – szintén a Red Hot Chili Peppers számára készített – Around The World klipben, amelyben a testből áradó fény is fontos szerepet játszik abban,hogy egy zabolátlan pszichedelikus vizuális orgia szülessen.

Red Hot Chili Peppers: Give It Away (r. Stéphane Sednaoui)

A Smashing Pumpkins Today-ében a földön hempergő szerelmesek Antonioni Zabriskie Point című művét juttatják eszünkbe. Itt a rendező jellegzetes színhasználata úgy kerül előtérbe, hogy a szereplők befestenek egy ütött-kopott lakókocsit. Fontos még említést tenni az Alanis Morissette Thank U című dalához készült alkotásról, melyben a meztelen énekesnő New York utcáin sétálva adja elő ezt a szomorú dalt. Alanis testét csak a hosszú hajfürtjei takarják, a város pedig csak egy elmosódott massza mögötte. Sednaoui ezzel hangsúlyozza ki, hogy mennyire magányos hőse a lélektelen metropoliszban – aki aztán végül teljesen egyedül marad egy üres úton.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.