Jelen lenni

Ábrahám, Jákob és József története filmen

Minden esemény, valami elviselhetetlen rátartisággal, Istentől függ, Istenre irányul. Úgy főszereplő ő, hogy mindeközben láthatatlan; de meg akar jelenni: erről szól a címszereplők élete, ez a filmek nagy története.

Ábrahám, Jákob, József – a zsidó nép ősatyái, a sorból csak Izsák hiányzik, igaz, az ő története eseménytelenebb is. Egy-egy film készült az életükről, a nevük egyben a cím is – a gesztus jellemző, jelzi, hogy a szereplőkkel és az eseményekkel közvetlen módon találkozhatunk, nem zavar meg egyetlen alkotói kézjegy sem, a rendező nem akar értelmezni, csupán feleleveníteni a bibliai eseményeket. A három film „atyja" gyaníthatóan a producer, Lorenzo Minoli, aki mindhárom filmnek producere; egészében tekintve pedig a filmek is láthatóan egyazon koncepció szülöttei, ezért is merészelek egyszerre mindhárom filmről beszélni – úgy vélem az egyikről mondottak érvényesek a másikra is. Angol, német, olasz közreműködéssel készült tévéfilmekről van szó (több fontos munkatárs azonos mindhárom filmben) melyeket aztán több csatorna is bemutatott, köztük a TVR 1 (a Román Televízió 1-es csatornája) és a Duna TV is.

A három film játékideje együtt több mint hét és fél óra. Mégis ritkán tűnik unalmasnak; könnyen be lehet lépni a filmek sajátos világába, hangulatába, kellemesen elbódít az ismétlődő motívumok hálója, a már ismerős képek feltűnése. Rengeteg közös elemet találhatunk ugyanis a három történetben. Például: mindhárom főszereplő, érthetően szólva, mániákus, megszállott. Éppen ezért mindhárman kibírhatatlanok, felháborítóak, és érthetetlenek. Minden helyzetben csak Istenről beszélnek, minden eseményre Isten a válaszuk, mindenben Istent látják. Ráadásul egy igen furcsa Istenről beszélnek, akinek nincsen sem neve, sem arca, egyáltalán nem látható, mi több, egyedül van, nincsenek társai, nincs udvartartása, és mindent, ami létezik, magáénak mond. Felháborító és nevetséges is ez a sok szoborformában megjelenő isten világában. Ábrahám konfliktusba keveredik atyjával és testvérével, elhagyja támogatásra szoruló apját, lemond a család vezetéséről, otthagyja a biztos megélhetést, a jól menő gazdaságot, mert helyváltoztatásra szólította fel őt Isten. A sivatagban az út nem akar véget érni, állatok hullnak el, a szomjúságtól, éhségtől, fáradtságtól, és – milyen kegyetlen! – emberek is. Jákob lop, csal, hazudik, többször is, de Isten vele van, kiválasztotta magának, így mindig kikeveredik a bajból, sőt jóra fordulnak körülötte a dolgok. József a bálványimádó udvarban nem hajlik meg a bálvány előtt, mert az más isten. A legcsábítóbb helyzetben sem megy bele egy nagyon előnyös szerelmi viszonyba, ha a tagadás halált hoz rá, akkor sem, mert az bűn Isten előtt. Hogyan is lehetne mindez érthető?

Ez a láthatatlan Isten ilyen módon a filmek főszereplőjévé lép elő. Ő irányít minden eseményt, ő indítja útnak Ábrahámot, és vezeti olyan viszontagságos körülmények közé, ő zárja be Sára, Ábrahám feleségének méhét, és ő nyitja meg később. Mindaz, ami Jákobbal történik, azt már Isten előre elhatározza és kinyilatkoztatja: „Egyik nép a másiknál erősebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek.” Józsefet pedig Isten küldi Egyiptomba, hogy az ő népéről gondoskodjék az éhínség idején. Minden esemény, valami elviselhetetlen rátartisággal, Istentől függ, Istenre irányul. Úgy főszereplő ő, hogy mindeközben láthatatlan; de meg akar jelenni: erről szól a címszereplők élete, ez a filmek nagy története.

Mint a legtöbb műalkotás, a film is nyíltabb vagy burkoltabb formában erotikus utalások sokaságát rejti. Erotika, úgy mint: két ember találkozik, egymásra tekint, valami szándék pattan ki; kapcsolatuk egymásra irányul, egymásról szól, horizontálisan zajlik, és előbb-utóbb a történet már az ember testéről szól. Ez alól, a maga transzcendentális irányultságával, a keresztény vallásos mű vészét kivételt képez. Mindez ezekre a filmekre is érvényes, de itt jelen van egy finomabb áttűnés is. Az Ószövetség világában központi helyet foglal el a szülés, a nép szaporodása, a „sokasodás". Ennek a sokasodásnak az ígérete jelenik meg már Ábrahám életében is, és utána többször is az Ószövetségi szereplők életében. Meghatározóan fontos elemként van ez jelen a filmekben is, hol erotikusan, hol erotikamentesen. Hiszen a szaporodás, a születés teljesen Isten birtokában áll, Istennek van alárendelve, erre újra és újra figyelmezteti is az ő népét. Épp a kiválasztottaknak nem születik gyereke, ők nem tudnak szaporodni oly természetességgel, mint mindenki más. Ábrahám gyermeke is Isten ígéretéből születik aggkorában, mikor már Sárának is megszűnt „asszonyi természete”. A test nélküli Isten magának követeli az emberi testet; az evés, ivás, pihenés, születés, halál Isten szent ügyeivé lesznek, ezért is nem működhetnek automatikusan, nincs magától értetődően étel, ital, születés – Isten adja, mindez az ő ajándéka. A láthatatlan Isten megjelenni kíván az ő kiválasztottjainak életében, láthatóvá lenni. Ezért nagy e filmek tétje. Isten megmutatására vállalkoznak, az inkarnációt kockáztatják meg.

Az ősatyák koráról, amelyben a felidézett események zajlanak, a történelemtudomány meglehetősen keveset tud (lásd Dr. H. Jagersma Izráel története az Ószövetség korában című könyvét). Valamikor a Kr. e. 1800-1700 körüli időszakban járunk, jóval II. Ramszesz és Ekhnaton fáraók előtt, a színhely Mezopotámia, Szíria és Egyiptom. A filmek készítői úgy döntöttek, hogy az eseményeket abba a korba helyezik vissza, az akkori társadalmi viszonyok közé. Persze a film valósága fiktív valóság, és korhűséget főképp akkor nem kérhetünk számon, ha az akkori életviszonyokról vajmi keveset tudunk. Egy ilyen kor megteremtése viszont nagyszerű kihívás, kiváló terep az alkotói képzelet számára. Ehhez hasonló világot teremtett meg felejthetetlenül, kevés elemből Pasolini a Médea című filmjében. Médea mítoszi kora még távolabbi, mint az ősatyák ideje, még inkább ismeretlen és ellenőrizhetetlen. Pasolini filmjével kapcsolatban mégsem merülnek fel zavaróan bántó anakronizmusok, különösen azért sem, mert mondanivalójával konkrét korok és földrajzi helyek fölé emelkedik.

A részlethűséggel és pontossággal szemben viszont e három film másfajta elvárásokat állít fel, és emiatt zavaróbbak is lesznek a pontatlanságai. Napon szárított agyagtéglából készültek a házak, vastag falak, kicsi bátortalan szobák – jó; az edények, kések viszont már szépen csiszoltakra sikerednek, a ruhák egy-két darabból állnak, de túl testhezálló és túl pontos szabásúak. A szereplők, bár sokat gyalogolnak a sivatagban, ápoltak, szép arcú, szép, egészséges testű férfiak és nők. A zsidók táborában nincs egyetlen elhízott ember, heges arc, hiányzó vagy szuvas fog, szabálytalan fogsor. A képek színvilága kizárólag meleg pasztellszínekből áll: sárga, narancs, bordó, világosbarna, vörös... Az alakok körvonalai puhák, nincsenek pengeéles képek, mintha valami lágyító szűrőn keresztül filmezték volna az egészet. Olyan szűrőn át, amely elfedi a pattanásokat, a köröm alatti koszt, a fogkövet. A botrányos életű hithősök, Isten kiválasztottai – átkozott kiválasztottai, akartam mondani, hiszen ez a kiválasztás átok is, halálos ítélet – megszelídülnek, vonzó, szimpatikus hősökké válnak, akiknek, bár nehézségekkel teli, de szép élete vonzóvá válik számunkra is, szívesen azonosulunk is velük, talán még kedvünk is kerekedik egy olyan élethez, mint az övék. A kiválasztott, a maga őrültségével, botrányosságával, már egy logikusan cselekvő jóemberré lesz. Az elviselhetetlen mániákus kebelbarátunk lesz. Emlékszem, hogy amikor Zeffirelli Jézus-filmjét a tévében sugározták '91 vagy '92 húsvétján, több lányismerősöm is arról áradozott, „milyen szép is Jézus szeme”, egyáltalán „milyen jól néz ki”, „milyen szeretetreméltó” – valósággal megtetszett nekik, és aztán, a Nagypénteki eseményekkor, mindenki megsiratta, hisz „olyan jó ember volt”. A bibliai szöveg képezi e történetek alapforrását. Ez ennyi is lehetne: kiindulópont, ihlető forrás. A történetvezetés azonban mindvégig hű marad a bibliai alaptörténethez. Ellenpéldaként említhetem az 1975-ös, Gianfranco de Bosio rendezte Mózest, Burt Lancaster főszereplésével; itt sokkal merészebben belenyúltak a történetbe, a „bibliai szöveg megfilmesítésének" szándékával. És bár egy filmtől valóban nem kérhető számon semmiféle szöveghez vagy történethez való hűség, az viszont számon kérhető, hogy az önként felvállalt igazságokhoz, jelen esetben a bibliai szöveg igazságaihoz, hű maradjon. A Biblia nem tár elénk bibliográfiát, néhány eseményt ír le csupán, de ezek az események közelről sem alkotnak egy folyamatos, még kevésbé lineáris történetet. A filmekben, noha ugyanazokat az eseményeket látjuk, életrajzokat látunk, az események időrendi sorrendjében. Minden olyan magától értetődően történik. Folyamatos és sima történeteket láthatunk ott, ahol, legalábbis így olvasom a Bibliában, a gyötrődés, a nehéz megpróbáltság zavaros (és zavarba ejtő) képeit találom. Ábrahámnak egyetlen fiát kell feláldoznia, azt, aki megígértetett, a várva vártat, és mindezt ő egy rövid imában lerendezi Istennel, még csak fel sem háborodik, kétségbe sem esik. Küzdelem nélkül adja át, illetve, ha van küzdelme, arról mi nem értesülünk, csak arról, hogy Ábrahám milyen engedelmes, sőt példaadóan az. A gyerek Izsák egy lélegzetnyi ellenállás vagy lázadás nélkül, mosolyogva fekszik fel a kőoltárra. József nem szenved a börtönben, akkor sem, ha verik, mert neki akkora nagy hite van.

A gördülékeny előadásmód azt az illúziót kelti, hogy az eseményeknek megvan a pszichológiai háttere, és a szereplők cselekedetei motiváltak. Ilyenformán mintha magyarázatot nyerne, a filmek kísérletet tesznek arra, hogy megindokolják a megindokolhatatlant, a botrányos eseményeket (Ábrahám megöli a fiát, az ártatlan József börtönbe kerül...). Láthatóvá válik Isten, de nem úgy ahogyan a bibliai történetek mutatják, nem az az Isten. A bibliai történetek gyilkos igazsága elvész. Nem egy rejtélyes, hatalmas Isten válik láthatóvá, aki vadul elragad és kisajátít, gyötrelmes utakra kényszerít, hanem egy szelíd, mosolygó, jóságos öreg.

A filmek készítői nagyon kíméletesek a nézővel szemben, kínosan vigyáznak arra, nehogy valami kellemetlenséget okozzanak, rossz élményt, óvakodnak attól, hogy felkavarjanak, inkább megnyugtatni igyekszenek. Mindenki számára megközelíthető, érthető, (könnyen) befogadható filmeket akartak készíteni. Valóban ilyenekre is sikeredetek, ismeretterjesztésre, bibliai műveltség növelésére kiválóan alkalmasak, vallásórákon is jól használhatóak. Pasolini Médeája vad, nyers és felkavaró – érvényes beszéd. Jelenné tudja tenni a mítoszt, az istenek kortársainkká válnak. Az istenek jelenlétében élni pedig nem is olyan andalítóan szép.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.