Háromgarasos Odüsszeia

Joel Coen, Ethan Coen: O Brother, Where Art Thou? / Ó testvér, merre visz az utad?

„Férfiúról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott s hosszan hányódott, hehehe..."

Helyszín: Amerika, Mississippi állam. Időpont: 1930-as évek. Három garasos bűnöző, az önmagát leleményesnek képzelő Everett Ulysses McGill (George Clooney), a távolról Stan Laurelt idéző Delmar (Tim Blake Nelson) meg a kissé zavart pszichéjű Pete (John Torturro) fogja magát, és megszökik az igazságszolgáltatás „óvó" karjai közül. Céljuk egy mesés kincs megszerzése, melyet Ulysses annak idején maga rejtett el egy sikeresnek mondott akció nyomán. A kincs egy távoli völgyben vár rájuk, az idő azonban rövid, mert néhány röpke nap múltán vízzel árasztják el az illető völgyet, és a dollármilliót elnyeli a mélység. Ráadásul a sarkukban ott nyomul a törvény fekete szemüveges, halált lihegő őrangyala, akinek egyetlen célja, hogy kötélvégre kapja őket. Rögtön az út kezdetén találkoznak egy névtelen, vak feketével, szól hozzájuk: „És amidőn tehenet láttok a ház tetején, sorsotok akkor teljesedik, noha másképp, mint várjátok.

És ezzel kezdetét veszi a három tyúktolvaj odüsszeiája, no persze a Coen testvérek (Fargo, Raising Arizona, Miller's Crossing stb.) groteszk, néhol szürreális stílusával átitatva. A film elején a néző szemébe vettetik, hogy jelen opusz Homérosz eposza alapján készült. És a figyelmes néző meg is találja a történeten végigvonuló, többé, kevésbé vagy egyáltalán nem rejtett motívumokat: Ulysses ugyanolyan folyékonyán hazudik, mint mitológiai névrokona, feleségét (Holly Hunter) Pénelopénak hívják, és legyeskedik körülötte, ha nem is 120, de egy buzgó kérő; a szökött fegyencek útjuk során összefutnak a már említett jóssal, aki hellyel-közzel Teiresziászra emlékeztet, egy bibliaárusba oltott útszéli zsivány küklópsszal (John Goodman), no meg három áruló szirénnel; a kis csapat úticélja egy Ithaca nevű város, ahol szakállas koldusokként lépnek színre, miként annak idején Odüsszeusz.

Persze a homéroszi eposz csupán szabad asszociációs alap Joel & Ethan Coen számára, akik ezúttal is a nagy amerikai történet egy pillanatának látleletét hozzák, par excellence amerikai módra. A film nagyon is emlékeztet a 30-as, 40-es évek szociális töltetű szökevénydrámáira, például Mervyn LeRoy I Am a Fugitive from a Chain Gang című opuszára vagy Preston Sturges Sullivan's Travelsjére (a film címét egyébként Sturges alkotásából kölcsönözték Coenék, és az „elítéltek moziba mennek”-jelenetben is előtte tisztelegnek): a tablón ott van még a rednecksek élete, az elítéltekkel szembeni brutális bánásmód, a korszakban felvirágzó vallásos mozgalmak, a gengszterromantika, no meg a fajgyűlölet és a Ku-Klux-Klán.

De ami az említett filmekben tragédia, sok színezetű társadalmi keresztmetszet, az Coenék alkotásában szatirikus, öniróniával átszőtt „magatokon röhögtök”-jellegű vígjátékká változik. Természetesen ugyanez történik a sztorin át-átvillanó ógörög eposszal is: minden heroizmus, hőstett a humor szűrőjén keresztül kerül a néző elé. Ennek ellenére egy pillanatig sem érezni az erőszakos deheroizáló tendenciát, hála a Coen-féle mesteri egyensúlyteremtő készségnek. A feszes ritmusú történet a nézőt magával sodorja majd két órán át, anélkül, hogy bármilyen kommersz csapdát állítana neki. Igaz ugyan, hogy akad egy-egy lazább pillanat is, de ekkor T-Bone Burnett bluegrass zenéje lép közbe, és sikerrel menti a helyzetet. Egy szó mint száz, stílusbravúr ez a film is, amint azt Coenéktől már megszoktuk.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.