A visszafele elsülő csók

Ron Clements, John Musker: The Princess and the Frog / A hercegnő és a béka

Háromdé-őrülettől elvakított napjainkat érdekes primitizmussal ragyogtatta be a nagymúltú Disney stúdió. A hercegnő és a béka című opuszában szembemegy a mainstream dimenzióhatványozó technikával, de ugyanakkor ügyesen egyensúlyozva kihasználja ezen fősodor narratív sajátosságait is – így az égisze alatt megjelent produkció csak technikai értelemben kétdimenziós.

A legrégebbi animációs filmstúdió hírében álló Disney – amely első egészestése óta csak úgy ontja magából a rajzolt filmeket – a 2004-es A legelő hősei óta nem rukkolt elő hagyományos, értsd 2D-ben komponált, dalbetétekkel fűszerezett mesével, így joggal gondoltunk arra, hogy végleg behódolt a technikának. A hercegnő és a béka című animációval azonban mintha hadat üzent volna a processzoroknak, és félretéve a többi animációs stúdióval folytatott versenyt (vagy éppenséggel annak újabb rundjaként) a hi-tech-formavilág helyett az animációs filmek eredetét idéző alkotással rukkolt elő, hagyományos technikával animálva egy archaikus mesét, amelynek viszont közege és szereplői nagyon is újszerűek (lásd például a sötét bőrű hercegnőt vagy New Orleans városát). Az animáció éppen emiatt a formabontás miatt helyenként anakronisztikusra sikeredett, de a mese megengedi, hogy az legyen, hisz nem a referencialitása a legfontosabb.

Kép A hercegnő és a béka című animációs filmből

A látványosabbnál látványosabb 3D-filmek versenyéből visszalépve a Disney azt üzeni, hogy az ő ereje, és természetesen a jövője nem a technika fejlődésében mutatkozik meg, hanem egy olyan marketingstratégiában, amely hatékonyan ki tudja aknázni a mindenkori történetigényeket. A régimódi képvilág, a kötelező dalbetétek és a posztmodern történetelemek frappáns ötvözéséből működőképes popkultúra-ellenes film szökkent elő, mely – amellett természetesen, hogy nem titkolt célja a 3D-technika által hipnotizált állapotban leledző nézők moziba csábítása – egyféle tiszteletadásként is értelmezhető a kora 90-es évek animációs filmsikerei előtt. A visszatérés tehát nem regresszió, hanem a hagyomány kreatív újrahasznosítása, olyan új motívumötvözet, amely maga után vonhatja akár az univerzális mesekincs struktúrájának átértelmez(őd)ését is.

Kép A hercegnő és a béka című animációs filmből

A film története, amint a címe is mutatja, a klasszikus hercegnős-békás sztori adaptálása a dzsessztől pörgő New Orleans-ba. Tiana, az ambiciózus fekete munkáslány egy kertipartin találkozik Maldonia hercegével, akit a voodoo-űző Dr. Facilier békává varázsolt. A herceget, amint azt az első meséink óta tudjuk, teoretice visszaváltoztatja egy csók, Tianának azonban ez nem jön össze, akarom mondani fordítva jön össze, ő is békává változik, így a nyálkás herceggel karöltve útnak indul, hogy megtörje a mágikus átkot.

A mesei motívumok amolyan posztmodern „fejreállítása” ügyes csavar, viszont a film készítői nem aknázták ki teljesen a benne rejlő dramaturgiai lehetőségeket, nem cizellálták kellőképpen az animáció stílusát. Ezt azonban némiképp ellensúlyozza a történetmesélés, melynek legnagyobb erénye, hogy nem fojtja fölösleges látványelemekbe a filmet, amely furcsamód egyszerre képes magával ragadni, de elidegeníteni is a nézőt.

Kép A hercegnő és a béka című animációs filmből

A film külön pozitívuma, hogy a hagyományosnak tekintett animációs technológia ügyesen játszik rá a régi mesemotívumokra – frissességet kölcsönözve ezzel a filmnek – illetve az, hogy a mesében bekövetkezett fordulat hűen tükrözi azt a műfaji szakadást, amelyet ez a film képvisel a most divatos 3D-s animációs alkotások körében. A metamorfózisok rendjének a megtörése, vagy ha úgy tetszik, megfordítása tehát a modern korszak inkoherenciáját tükrözi, de pozitív végkifejletével vigasztalja az „archetípusait vesztett” nézőket.

Kép A hercegnő és a béka című animációs filmből

Az, hogy a keresztény sajtó elítéli ezt az alkotást, hangsúlyozva, hogy voodoo-motívumokat szerepeltet, horrorisztikus jelenetei komoly személyiségzavart okozhatnak a kisgyerekeknek, illetve túlzottan manipulatív a szexuális utalásrendszere – nem szabadna senkit eltántorítson a vetítőgép fénycsóvájától, hisz idővel a Vatikán is megérti ezt az animációt, ugyanúgy, ahogy a Beatles vagy Michael Jackson zenéje esetében történt.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.