Menekülés Seholszigetre

Scott Hicks: The Boys are Back / Anyátlanok

A nehézségekkel való szembenézés elkerülésére mindannyian különböző stratégiákat dolgozunk ki. A fikció világa is ilyen menekülési utat jelent, de van, akinek nem elég, hogy ideiglenesen kiléphet a hétköznapokból és az alternatív valóságot saját életén belül hozza létre. Az Anyátlanok főhőse is hasonlóan jár el, ez pedig eleve kijelöli Scott Hicks filmjének erényeit és hibáit.

Joe Warr (Clive Owen), a sikeres sportújságíró, felesége váratlan halálával új szerepbe kényszerül. Az egyedülállóvá vált apának saját feladatai ellátásán túl gyermeke anyját is pótolnia kell, miközben környezete árgus szemekkel figyeli teljesítményét. Munkája miatt korábban kevés időt töltött együtt hétéves fiával, így igyekszik bepótolni a lemaradást. Az önmagában is nehéz helyzetet tovább bonyolítja, hogy másik, első házasságából született kamaszkorú gyereke is igényelné a törődést. Ahhoz, hogy részesüljön a figyelemből, a másik kontinensen lakó Harry kénytelen átrepülni az óceánon és megismerkedni sohasem látott öccsével. Az immár három tagúra bővült fiúcsapat ettől kezdve családként próbál működni és úrrá lenni az életüket jellemző káoszon.

Kép az Anyátlanok című filmből

Az alaphelyzet drámát feltételez, a film mégis csak nyomokban felel meg a műfaji követelményeknek. Ez azonban inkább előnyére válik; bár a történet indokolná, mégsem billen a mérleg a túlzott érzelgősség felé. Az alkotók a hétköznapok túlélésére helyezték a hangsúlyt, így az Anyátlanok a közös játékok és készülődések bemutatásában a legerősebb. Az apa sajátos nevelési módszerének köszönhetően a gyerekeknek irigylésre méltóan nagy a szabadsága. Fociznak a lakásban, fejest ugranak a kádba, vagy vizeslufival kergetik egymást. A szabályok hiánya hosszútávon mégsem bizonyul járható útnak. A ház egyre rosszabb állapotban van és a fiúk is megsínylik, hogy apjuk maga is egy nagyranőtt kamasz, aki a játék világában él.

Kép az Anyátlanok című filmből

A felbukkanó konfliktusok nem kerülnek kibontásra, hanem végig a háttérben maradnak. Az idilli gyerekkor megteremtésének érdekében Joe nem vesz tudomást a problémákról, így a megoldásuknak sem lehet súlya. Harry elhanyagoltnak érzi magát és még mindig dühös apjára, amiért elhagyta; a kisfiú, Artie pedig nehezen dolgozza fel anyja elvesztését. A mélyben zajló lélektani folyamatokat mégis inkább a szereplőkhöz tartozó külsőségek jelzik – az apa iszik, a kamaszfiú gitározik, a kisgyerek pedig a plüssmajommal játszik, hogy enyhítse bánatát. Harry, az idősebb fiú az egyetlen, aki képes reflektálni a problémákra. Igazi válaszokat azonban ő sem kap, apja menekül a felelősség elől.

Kép az Anyátlanok című filmből

A nehézségek figyelmen kívül hagyása miatt nincs fejlődés, a film epizodikussá válik. Az egyes részeket inkább az azonos motívumok kötik össze. A játékon és Pán Péter történetén túl a tájnak lesz fontos szerepe, ami gyakran tükrözi a szereplőkben zajló érzelmi folyamatokat. A film azonban nemcsak Ausztrália ismeretlen oldalát mutatja be, de az apát játszó Clive Owen számára is lehetőség, hogy egy új arcát ismerhessük meg. A távolságtartó, kemény férfi helyett itt egy sebezhető, hétköznapi figurát alakít – hasonló – sikerrel. Rajta kívül a Harryt játszó George MacKay-t érdemes még kiemelni, aki a történet legárnyaltabb karakterévé teszi a sértett kamaszt.

Kép az Anyátlanok című filmből

Az Anyátlanok nem foglal állást a szereplők életével kapcsolatban, inkább csak felvázol egy lehetséges menekülési útvonalat. A Seholsziget illúziója mögött egy olyan valóság van, amelyről a film nem akar tudomást venni. Ugyan saját világán belül ezt indokoltan teszi, a nézőben mégis hiányérzetet hagy. A zárójelenetben bekövetkező változás nyugalma csak átmenetinek tűnik; a végefőcím legördül, de a mozit elhagyva érezzük, hogy a problémákkal való szembenézés a film hősei számára ezután kezdődik.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.