Csillag hal meg, ember születik

Anocha Suwichakornpong: Mundane History

Bár még nem láttam a TIFF mindenik versenyfilmjét, úgy vélem, a thaiföldi Anocha Suwichakornpong Mundane History-ját (Evilági történet) látatlanban is kitüntethetjük a „legextrémebb” jelzővel. Ha nem is a legjobb, de mindenképp az egyik legemlékezetesebb versenyfilm a mezőnyben.

A fiatal távol-keleti rendezőnő debütfilmje hemzseg a szimbolikus, allegorikus utalásoktól, ezek előadásmódja viszont annyira szokatlanul hat az európai szemnek, hogy bármennyire is tágra nyitjuk, a legtöbb esetben értetlenül pislogunk, így a vetítés utáni rendezői kommentárra mindenképp szükség volt. Azonban úgy jártunk, mint az egyszeri szerzetesnövendék a koanokkal: a rendező magyarázatainak meghallgatása után sem lettünk okosabbak, már ami a filmet illeti. Annyit azonban kihámoztunk, hogy maga a képsorok irányítója nem hiába hívta fel nyomatékosan a figyelmünket: ezt az alkotást többször meg kell nézni ahhoz, hogy a puzzle-szerű cselekményláncot értelmezni tudjuk.

Kép a Mundane History című filmből

Az eklektikus történetet szinte lehetetlen elmesélni, csak nagyvonalakban summázhatók a főbb narratív (bár ez is túlzás) szálak. (Suwichakornpong elmondása szerint a filmet előbb leforgatták, majd azután „rakták” össze a „történetet”, ezért az eklektikusság.) A film Ake-ről szól, akinek egy baleset következtében lebénulnak az alsó végtagjai. A sztoikus apa kívülállóként szemléli a szerencsétlenséget, így a fiú Pun gondozására szorul, azonban Ake ugyanolyan viselkedésmodellt érvényesít ápolójával szemben, mint amiben őt részesíti az apja. A non-lineáris történet csillagrobbanással és császármetszéses szüléssel van fűszerezve, melynek markáns eltávolodást a film "történetétől" szimbolikus utalások közelítik.

A fiú azt szeretné, hogy örökös jelenben éljen, múlt és jövő nélkül – ezért kezdetben nagyon cinikusan viszonyul a baleset utáni állapotához, viszont miután „találkozik” a három buddhista „megvilágosodás-szikrával” (betegség, halál és tanító), kezd másképpen gondolkodni, megpróbálja megkeresni az új helyét a világban. Ezt érzékelteti a film szupernova- és születés-allegóriája – előbbi képi világa, illetve zenéje bevezeti a meditációt, melyet utóbbi – jó értelemben vett – sokkoló képei teljesítenek ki.

Kép a Mundane History című filmből

A megvilágosodás ösvényét szegélyező buddhista motívumok (halál, betegség, a „Tanító” alakja) nem szájbarágósan bukkannak fel a filmben, éppen ezért (és a szilánkjaira tört meseszál miatt) nehéz felismerni is őket, de a beteg fiú attitűdváltáltása, a figyelmes néző számára, nagyon is evidens. A csillag halála által szemléltetett fennséges halál és a brutális születés (szinte teljes egészében bemutatott császármetszés) két véglete – a fordított időrend (film végén a születés, közepén a halál) – között gyakorlatilag nem történik semmi, csak a béna fiú mindennapjainak monoton rítusa zajlik, mégis belopja magát a történetbe a keleti nyugalom, megértés és elfogadás. Olyan szubtilisen történik mindez, hogy a mi, ordító nyugati evidenciákhoz szokott szemünk és tudatunk csak többórás „utómunka” után tudja összerakni ezt a filmet – épp ezért félő, hogy ez a dirib-darab, de szilánkjaiban lecsiszolt alkotás a „vájtszeműek” csemegéje marad, olyanoké, akik titokban szemezgetnek a Tao-val, vagy a buddhizmussal is.

Kép a Mundane History című filmből

A film sajátos eposz az élet nagyságáról, az ember világegyetemben elfoglalt helyéről. Az ember egyszerre kicsi, és hatalmas is. És azért hatalmas, mert a végtelenség eszméje az elméjében lakozik. Az ok-okozati láncok felbomlása azt jelképezi, hogy az a rend, amit kivetítünk a világra, tulajdonképpen csak saját szemléletünkben létezik. A dolgok önmagukban nem úgy szerveződnek, mint ahogy mi hisszük. A megértés sem olyan pályagörbét ír le, mint ahogy mi szeretnénk. A csillag porból születik, és fényben hal meg, az ember vérben születik, és porban hal meg, de mindkettő, saját léptékében, több új, sajátos, szokatlan, egyedi világ eredeztetője lehet.

Kép a Mundane History című filmből

Suwichakornpong filmje sem olyan, mint amilyennek elvártuk, de egyet aludva rá kijelenthető: ér annyit, mint európai társai. Csak sajnos a kulturális távolság miatt nehezebben emészthető. De akinek sikerül, garantált a (lelki) gyarapodás.

Még vetítik: június 2., szerda (ma), Victoria, 12:00



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.