Jelentések a század elejéről

A 33. Magyar Filmszemle dokumentumfilmjeiről

Ha csak a mostani filmszemle dokumentumfilmjeit ismernénk a témában, akkor is világosan megrajzolható lenne az induló évezred magyar valósága. A magyar társadalom szegmentáltsága éppúgy megjelent a versenyfilmekben, mint a roma, a zsidó identitáskeresés és -vállalás problémái, valamint az elmúlt évtizedek sok mindent megélt polgárainak példaadó személyisége.

Befejeződött a 33. Magyar Filmszemle. A szemle résztvevői a bőség zavarában szenvedtek, hisz a játékfilmek, a dokumentumfilmek, a kísérleti, és kisjátékfilmek mellett egyéb programok is voltak. A szemle résztvevői naponta megvitathatták, az előző napon látott játékfilmeket. A filmklub szövetség megtartotta tisztújító közgyűlését. A mozisok szövetsége, a dokumentumfilmek alkotói, kedvelői konferencián vitatták meg helyzetüket, terveiket. A Nemzeti Filmarchívum a magyar filmtörténetről szóló, újabb CD Romját mutatta be az érdeklődőknek. Még azt megérhettük, hogy egy tíz éve létező dokumentumfilm stúdió (Fórum Film Alapítvány) katalógussal, spottal nyújtott áttekintést mindarról, amit az eltelt évtizedben elértek. Fotókiállítás nyílt az elmúlt évben elhunyt filmesek emlékére. A hivatalos versenyen kívül gyakorlatilag minden tavalyi alkotás megtekinthető volt a verseny filmeket játszó Corvin mozi közelében a Kultiplex Moziban. Egy szóval a gazdag program azt sugallta, hogy a magyar filmszakma együtt van. Nyüzsög, van mit mondania egymásnak, kíváncsi arra, mi történt az elmúlt egy évben, mit terveznek az elkövetkező évre (esetleg évtizedekre) az egymás munkájával szoros kapcsolatban levő, de a magyar filmért mást-mást tevő szakmai csoportoknak. A megnyitó ünnepségen életműdíjakat is adtak át. A pályájukat következetesen építő, mindig magas mércével mérhető filmeket létrehozó alkotók közül öten kaptak 2002-ben életművűkért kitüntetést. Idén elegánsan ívelt a filmszemle összes programja a múlttól a jelenig. Mi a továbbiakban két eseményt, programot szeretnénk kiemelni, és részletesebben ismertetni, elemezni. A kettő között szoros összefüggést is látunk. Az életmű díjasok közül Ember Juditról, valamint a 35 versenyben szereplő dokumentumfilmről írni.

Ember Judit, a dokumentumfilm nagyasszonya

A magyar dokumentumfilm az 1960-as, az 1970-es évektől vált nagykorúvá, amennyiben a nagykorúságot a nemzetközi színvonal eléréséhez, az ideológiától, a politikától mentességhez, vagy legalábbis elszakadási kísérlethez, valamint a társadalmi fehér foltok feltérképezéséhez kötjük. A dokumentálás, a reprodukálás mindig nagyon fontos volt a film története folyamán, mind a játék, mind a nem játékfilmek esetében. De míg az induláskor a technikai-műszaki találmány, a film a mozgó valóság bemutatásával ezt el is érte, a későbbiekben a filmnyelvi újítókra, a filmben művészeti kifejezési formát látó alkotókra várt a dokumentálás, a reprodukálás újabb-és újabb normáinak, szabályainak a kialakítása. A mai értelemben vett dokumentumfilm a hangosfilm megjelenése után, az 1930-as években jelent meg. A társadalom ismeretlen területeinek, történéseinek a bemutatására, a társadalom törvényszerűségeinek a feltárására vállalkozott ez a műfaj. Magyarországon elég sokára jelent meg a dokumentumfilm, és hosszú ideig alig-alig vált el a híradótól (a tájékoztatástól). Az 1960-as, az 1970-es évtizedtől beszélhetünk magyar dokumentumfilmről, mint a játékfilmmel egyenrangú, saját dramaturgiát, történetmesélési stílust, vizuális világot kialakító műfajról. Ennek a folyamatnak az alakítója, meghatározó személyisége Ember Judit. Az elsők között tette a dokumentumfilmet is személyes műfajjá abban az értelemben, hogy csak arról készített filmet, ami őt érdekelte, amihez nagyon személyes kötődése volt. Soha egyetlen filmjében nincs távolságtartás a kiválasztott életesemény, valóság szereplője és közte. Mindig belsővé teszi a választott témát. Nem elégszik meg azzal, hogy bizonyos információkat, felületes benyomásokat megtud a témául választott eseményekről, emberekről. A mélyebb meghatározottságok, összefüggések érdeklik, amit a társadalomkutató makacsságával tár fel. A tudás nála nem a leleplezés, hanem a megértés módszere, eszköze. Soha nem ítéli el a filmjeiben megjelenő szereplőket, hanem maximálisan azonosulva velük, elfogadja életvezetésüket, életirányító értékeiket, nem tör felettük pálcát, nem alázza meg, nem okítja ki őket. A Tantörténet (1975) és a Fagyöngyök (1977) című filmjeiben egy-egy fiatal nő sorsán keresztül a csonka családban felnövő fiatal nők mintakövetési, majd mintateremtési nehézségeit mutatja be. A Pócspetri (1982) egy szabolcsi falu kálváriáján keresztül a szerveződő hatalom és a hagyományokat továbbvinni akaró parasztok összeütközését, a hatalom kegyetlenkedéseit, a koncepciós perek mechanizmusát ábrázolja. A nemzedéke számára meghatározó élményt jelentő 1956 eseményei, áldozatai több filmjében is megjelennek (Menedékjog, 1988; Újmagyar siralom, 1989). Az 1980-as évtizedben csak betiltott filmeket készített, mert témái mindig a hivatalos értékelésekkel szemben állva, egyének és csoportok igazságait fogalmazták meg. A hatalommal szembeszegülőknek adott igazat, miközben a hivatalos értékelések, értelmezések hipokritaságát leplezte le. Legutóbbi filmje, A Misszió (1999-2000) a sznagovi őrzők története. Azoké az anyáké, apáké, akiket a román hatalom Missziós feladattal bízott meg, és a Nagy Imre és köre őrzésén kívül, napi jelentések leadását is elvárta tőlük.

Az idei szemle dokumentumfilmjei

Az idei filmszemlére 190 dokumentumfilmet és ismeretterjesztő filmet neveztek be az alkotók, melyből 35 film került versenybe. Az előzsűri tagjai: H. Sas Judit szociológus, Ferenczi Gábor filmrendező, Csala Károly filmkritikus voltak. A válogatásnál a dokumentumfilmek kerültek jobb helyzetbe, ez bekerülési arányukból is látszik, hisz a 153 benevezett alkotásból 34 került a versenybe (vagyis a benevezettek 22 %-a), míg a 37 ismeretterjesztő filmből 1 alkotás vált versenyfilmmé (ami a kategóriájában díjat is kapott). A versenyfilmmé választott dokumentumfilmek sommásan fogalmazva a legjobb hagyományok továbbélését, magas színvonalát mutatták. Az új évezred elején élő fiatalok, a középgeneráció vagy az idősebb generáció legfontosabb problémái voltak jelen az alkotásokban. Ha csak a mostani filmszemle dokumentumfilmjeit ismernénk, és semmi egyéb ismeretünk nem lenne a mai magyar valóságról, akkor is világosan megrajzolható lenne az induló évezred magyar valósága. Hisz a magyar társadalom szegmentáltsága éppúgy megjelent a versenyfilmekben, mint a roma, a zsidó identitáskeresés és -vállalás problémái, az elmúlt évtizedek sok mindent megélt polgárainak példaadó személyisége. Az idősebb nemzedék karizmatikus személyiségei mellett megjelentek a meditáló, értékeket kereső fiatalok is a portréfilmekben. A 21. századi Magyarország közeli és távoli környezetének problémái több alkotásban is felvillantak. Megoldhatatlannak tűnő élethelyzetek mellett a nehézségeket vállalni tudó, a mélypontokon túllépni akaró és tudó mindennapi emberi történetek is képesek voltak a ma sokszínűségét bizonyítani. Nem volt könnyű helyzetben a zsűri (Korniss Péter fotóművész, Ferenczi Gábor filmrendező, Andor Tamás operatőr), mert a sok színvonalas alkotás nehézzé tette a döntést.

Néhány adat a versenyfilmekről

A 35 filmet 40 filmrendező készítette. A nemek aránya: 25 férfi és 15 nő. A filmrendezők egynegyede 40 és egy ötöde 30 év alatti volt. A dokumentumfilm műfajában a fiatalok olyan áttörésével, mint a játékfilmek esetében, nem találkozhattunk, de a korábbi évekhez viszonyítva a fiatalabbak aránya sokkal magasabb volt. A legfiatalabb filmrendező ebben a kategóriában 28 éves volt. Ez a fiatalodás a témákon, a dokumentumfilmek módszerén, építkezésén is megmutatkozott, bár nem jelentette azt, hogy a műfaj teljes megújítása zajlott volna. Sokkal inkább a jó hagyományok továbbvitele, és a korábbi években, a játékfilmekben is megjelenő spontaneitás, és fésületlenség jellemezte a fiatalabb korosztályhoz tartozó rendezők munkáit.

A dokumentumfilmek több mint egyharmada szubjektív hangvételű volt, ami vagy a narráció személyességében, vagy a rendezői jelenlét intenzitásában volt érzékelhető. A 35 versenyfilmet 22 alapítvány, intézmény, cég támogatta. A legtöbbet a Magyar Mozgókép Közalapítvány (szám szerint 13 alkotást), illetve a Magyar Történelmi Film Alapítvány (7 alkotást). A gyártók száma magasabb volt, mint a támogatóké (47). A Duna Televízió 5 dokumentumfilm, míg a Hunnia Filmstúdió 4 dokumentumfilm gyártójaként szerepelt. A Fórum Film Alapítvány, az Inforg Stúdió két-két alkotása jutott a dokumentumfilmek versenyébe. Ez utóbbi Stúdió vezetője, Muhi András, producerként ugyancsak díjat kapott a filmszemlén.

A díjazott filmek

A dokumentumfilmek fődíját Almási Tamás Sejtjeink című dokumentumfilmje nyerte, megérdemelten (e cikk írója is messze a mezőny legjobbjának tartotta). Kiváló, míves, nagy empátiával elkészített alkotás, melyben olyan profizmus érvényesült, amely kevés magyar dokumentumfilm sajátja. A meddő, mesterséges megtermékenyítéssel gyermeket váró fiatal párok reményeiről, csalódásairól, majd a várva várt gyerek(ek) megérkezéséről szóló film igazi csemege minden emberi örömök iránt érdeklődő filmnéző számára. A film mentes minden sematizmustól, minden manipulációtól, olyan kiválóan építkezik, hogy a film főhőseivel együtt várjuk, és izgulunk az eredményért, a gyermekért.

A rendezői-operatőri díjat Füredi Zoltán Északföld című kultúrantropológiai dokumentumfilmje nyerte. Fontosnak tartottuk a tudományterület megnevezését, nemcsak azért, mert Füredi Zoltán kultúraantropológus, hanem azért is, mert a rendező, fiatal kora ellenére a legjobb hagyományokat építette mai filmjébe. Mintha Robert Flaherty Nanook, az eszkimó (1923) című filmjének szelleme lebegett volna Füredi filmje fölött. A szellemes, fekete-fehér inzertek a némafilmet idézték, de a történet, a személyiségek, a szénégetők a mai magyar társadalom egy nagyon fontos szubkultúráját idézték. Szellemes, izgalmas film született, melyet nem véletlenül jutalmazott a zsűri két díjjal is.

A dokumentumfilm-kategória díját Kogut Szandra Magyar útlevél című alkotása nyerte. Szellemes, ironikus, önironikus szubjektív dokumentumfilm. A Párizsban élő brazil lány egyszercsak úgy dönt, hogy magyar nagyszüleire hivatkozva, magyar útlevelet szerez magának. Nem tud magyarul, csak nagymamája történeteiből bontakozik ki előtte, milyen is lehet Magyarország. A filmben a nagymamával készült interjút láthatjuk, és az útlevélszerzés kálváriáját. A brazil, a francia és a magyar bürokrácia működését, illetve működési zavarait. Végül kap egy ideiglenes útlevelet, ami egy évre szól, de személyi igazolványt már nem, ami újabb bonyodalmakat jelent.

Közös jellegzetessége a három díjnyertes filmnek, hogy a nagyon szubjektív narrációt a rendezők mondják el. Felvállalva ezzel a részvételt, az empátiát, a személyességet, mintegy maguk is a filmi történet szereplőivé és értelmezőivé válnak. De ez soha nem válik a manipuláció eszközévé, vagy a kívülállás elhatárolódásává. Az ismeretterjesztő-kategória díját Tóth Zsolt Marcell – Fiar András Fortyogó föld című alkotása kapta. Szellemes, információkkal, a fiatalok lelkesedésével teli film volt, ami nagyon közel hozta hozzánk a távoli Izlandot. A nem fikciós zsűri különdíját Kármán Irén Rozi című filmje kapta. Egy sokmindent átélt, heti dialízissel együtt élő fiatal lány mesél bölcsen az életéről, barátságról, szeretetről, szinte hihetetlen a belőle áradó életigenlés, nyitottság és teljességre való törekvés.

Természetesen a filmszemle versenyfilmjeit végignézve, mindig több alkotás kerül közel az emberhez a látottak közül, mint ahánynak a zsűri díjat ad. Bódis Kriszta „Szegény kisfiú”, vagy Sipos András Lőrinc című filmjének gyermek főhősei megőrződnek az emlékezetben, hisz gyermeki tisztaságuk, természetes eszük, bölcsességük minden felnőttet felülmúl. Török Ferenc Alig című dokumentumfilmjének régi és mai balatoni idénypincérei, idénymunkásai sajátos szubkultúrával ismertetik meg a nézőt, olyan sorsokba adva bepillantást, amire mindig kíváncsiak vagyunk, de csak sejtéseink voltak erről az életmódról, életvitelről. Kiválónak tartottuk, a nem kevés nosztalgiát tartalmazó Neurock – Ivánka Csaba emlékére (rendező: Kisfaludy András) című filmet. Egy a korszak komoly és népszerű kultúrájában is kiválót nyújtó színészt, a személyiségére emlékezőket bemutató filmben egy szó sincs direkten a Kádári korszak langyos posványáról, de minden arról szól, és minden az ellen tiltakozik (maga a Neurock együttes is, vagy a sokat idézett Csíksomlyói passió című darab, melyben Ivánka Csaba Krisztus szerepét játszotta). Nem lehet elfelejteni El Eini Szonja Nagyon reális című dokujának fiatal párját sem. Két jobb sorsra érdemes ember az anyagi nehézségek miatt nem tud egymással élni. Szerelmük eredménye két csodálatos gyerek, de a lakáskérdés megoldatlansága feszültté, egymás ellen fordulóvá, áldozattá teszi őket. Frusztrációkkal, feszültségekkel telve nem jut erejük arra, hogy egymást elfogadják. Mátis Lilla Huszárik Kata portréja szintén szép, míves munka. A felsorolást ugyan lezárjuk, de alig volt olyan mű, amiben vagy formailag, vagy tartalmilag ne találtunk volna figyelemreméltót.

A diákzsűri díjazottjai

Immár harmadik éve diákzsűri is létezik a filmszemlén, és idén olyan szervezetten működött, hogy nem lehet szó nélkül elmenni a munkájuk mellett. Hat egyetem, főiskola hallgatói néztek végig filmeket és az általuk legjobbnak díjakat adtak. A dokumentumfilm kategóriában a legjobbnak Moldoványi Ferenc Gyerekek – Kosovo 2000 című filmjét tartották, emellett Almási Tamás Sejtjeink című filmjét jutalmazták. A filmszemléről tudósító tanárnő, a diákzsűri nem egy tagjának egyetemi, főiskolai oktatója vitázik az előbbi döntéssel: „A háború szörnyűségét, a háborúban lelkileg és testileg megsérült gyermekek sorsát bemutató alkotásokat nagyon fontosnak tartom, de a szörnyűségekkel, és gyerekekkel való manipulációt nem. A Gyerekek – Kosovo 2000 című film manipulatív alkotás, ami nem jut túl a televíziós híradók sokszor felületes informálásán. A dokumentumfilm hatásosan sokkolta a nemzetközi fesztiválok zsűrijeit, és a 33. Magyar Filmszemle diákzsűrijének tagjait is. A dokumentumfilm nem volt több mint egy televíziós híradó, amely miközben informál bennünket a világ eseményeiről, megdöbbenthet képeivel, ami élményt jelenthet, de ismeretet, összefüggések feltárását, amit egy műalkotástól elvárhatnánk, soha nem ad. Azt a többletet hiányoltuk Moldoványi Ferenc filmjéből, ami a dokumentumfilmek mindegyikében megvolt. Műalkotások voltak, amelyek nem sokkolni, hanem ismereteket, élményeket akartak nyújtani. A legtöbbjükben az alkotó végigvezetett bennünket azon a folyamaton, ahogy előtte kibontakozott a valóságtörténet a maga ellentmondásaival, örömeivel és bánataival együtt. Ezzel nem kényszerítettek ránk egy előre kialakított véleményt, hanem hagyták, hogy mindenki maga is kialakíthasson egy személyes hozzáállást.”



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.