Több Szem Pont

6. Több Szem Pont Video- és Filmfesztivál, Debrecen, március 28–30.

Március 28–30. között hatodik alkalommal került megrendezésre a Több Szem Pont Video- és Filmfesztivál. A főként amatőr, illetve kezdő alkotók részvételére számító fesztivált az 1995-ben alakult Több Szem Pont Kulturális és Oktatási Egyesület az idén új helyszíneken rendezte meg.

A versenyprogram és az információs vetítések a nagyon elegáns és a rendezvény tiszteletére igazán kreatív módon feldíszített Ifjúsági Centrumban kaptak helyet. Eközben a debreceni Fesztiválközpont támogatásával a város egyetlen art termének helyet biztosító Apolló Moziban az Inforg Stúdió kisjáték- és dokumentumfilmjeiből rendeztek vetítéseket. A látogatók a családias, beszélgetős, koncertekkel tarkított fesztiválon egyaránt ismerkedhettek egymással és az alkotásokkal, köthettek barátságokat és munkakapcsolatokat, vitatkozhattak a filmekről, szakmáról. A 70 bemutatott alkotás több mint fele került a versenyprogramba, melyen – Moldvától, Kanadán keresztül Törökországig és Iránig – számos külföldi ország is képviseltette magát. A fesztivál nemzetköziségét sajnos csupán a filmek jelentették, a rendezők közül csak magyarok voltak jelen.

Számomra a legkellemesebb élményt a budapesti Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium multimédia tagozata jelentette, ahonnan fél tucat fiatal alkotó nyolc rövidfilmmel volt jelen a rendezvényen. Filmjeik fiatalos világlátást, frissességet, játékosságot és bátorságot, ugyanakkor technikai értelemben kiforratlanságot és a tapasztalatok hiányát tükrözték. Elmondásuk szerint tanulni jöttek Debrecenbe, mások rendezéseiből, illetve a közönség és a zsűri véleményéből. Őket még tényleg érdeklik a visszajelzések, mert így amatőrként, vagy inkább kezdőként, ebben a párbeszédben az önképzés lehetőségét látják. Meggyőződésük, hogy egy jó ötletből komoly technika és költségvetés nélkül szinte fillérekből is lehet vizuálisan izgalmas, szemet gyönyörködtető és elgondolkodtató filmet csinálni. Ötletekben és tervekben pedig nincs hiány, többen közülük gyakori fesztivállátogatók (budapesti Open Film Fesztivál, pécsi Diákfilm Fesztivál, Egri Filmfesztivál), a jövőben pedig hivatásszerűen szeretnének filmmel, médiával foglalkozni. Márkus Dániel és Móricz Kristóf Móka a gangon című és Laczkó Roxána Pleased to meet you filmje egyaránt zenei ihletettségű: az előbbi egy Kispál és a borz, az utóbbi a Rolling Stones Sympathy for the Devil c. dalának felhasználásával készült. Fehér Zsuzsa filmje (Felébredés) egy rövid zenei etűd, mely egy szakítás történetét dolgozza fel, de ezen túl a szabadság, a magány, a keserv és a gúny témáit is felveti. Hoffer Zsolt Elmúlás című személyes hangvételű filmje a rendező elhunyt nagyapájának állít emléket, ugyanekkor az ember és a természet múlandósága között is párhuzamot von.

A díjak odaítélésekor a zsűri is az ötletességet, illetve az alkotások képi kidolgozottságát vette figyelembe és bár kategóriák hiányában több műfaj (dokumentumfilm, kísérleti film, filmetűd, animáció, reklámklip) is egyazon kalapba került, elmondásuk szerint ez nem befolyásolta döntésüket. Magánvéleményem az, hogy a jövőben mégis érdemes lenne az előzsűrizést és valamilyen tematikus osztályokat meghonosítani, hiszen a filmek hossza, a forgatáshoz használt technika és stáb, a hordozó fajtája, illetve a tartalom megfogalmazásának módja nagyon is meghatározza a kész mű hangulatát és tudat alatt befolyásolja a nézői élményt. Nehezen lehet objektív kritériumok szerint összevetni egy negyven perces fél-profi technikával, színészekkel, 35 mm-re forgatott kisjátékfilmet és egy amatőr videokamerával, számítógépen vágott, utószinkronizált három perces filmetűdöt. Ezért hangsúlyozta a zsűri, hogy nem sorrendet kívántak jelezni a végeredménnyel. Bár a díjak nagy segítséget nyújtanak az alkotóknak, hogy különböző fórumokra, stúdióhoz eljuthassanak, a fesztivál szervezői ennél fontosabbnak tartották azt, hogy mindenki bemutathatta saját filmjét és ízelítőt adhatott személyes gondolatvilágából és kreativitásából. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a filmek csupán kifogások lettek volna az alkotók egymás közötti és a közönséggel létrejövő személyes eszmecserékre, mindenesetre a fesztivál oldott és fesztelen hangulata mindenképpen kedvezett a kapcsolatteremtésnek.

Ugyancsak ennek tudható be, hogy bár a zsűri nem bocsátkozott sem a vetítések után, sem a díjazások kapcsán az alkotások nyilvános kiértékelésébe, a zsűritagok teljesen nyitottak voltak arra, hogy értékelési szempontjaikat és meglátásaikat megosszák az érintettekkel, érdeklődőkkel. Az idén már négy kategóriában kiosztott díjak egyrészt komolyabb szakmai megmérettetést jelentettek, mint a korábbi években, másrészt a szakma az irányú elkötelezettségét is bizonyították, hogy az amatőr filmesek pályakezdését értő figyelemmel, tanácsaikkal, kritikájukkal segítsék, és ezáltal is megkönnyítsék a személyes hang és önkifejezés autentikus formáinak megtalálását.

A díjazott alkotások közül a Mediawave-kategórában érdemes kiemelni Alexander Bezrucsko experimentális filmjét (Transformations), mely egy háromperces mozgástanulmány. A film felveti a test táncban kiteljesedő intim kapcsolatát a mozgással, és egy olyan élményt teremt, melyben úgy a táncos, mint a néző átformálódik. Frederick Baker (Austria 05 2000) politikus filmje a Jörg Haider kormányba jutását ellenző polgári mozgalom falfirka-háborúját mutatja be. A film a Fratelli Brothers zenéjére, a képkockázások, lassítások és gyorsítások dinamikus montázsával egy intenzív vizuális élményt hoz létre. A Magyar Mozgókép alapítvány díjazottjai közül Nagy Ernő filmje (Front Street 84) egy New Yorkba látogató magyar festő otthonról, otthontalanságról, valódi és képletes hidakról és festészetről szóló elmélkedéseit ötvözi egy lírai művészportrévá. Az önvallomások úgy mutatják be a művészi látomásokat, mint útvesztőket és egy művészi lét megteremtésének kísérletét. Nagy filmjének igazi érteke talán abban áll, hogy kiváló érzékkel vegyíti az objektív kamera által bemutatott manhattani látképeket és a festő saját, szubjektív vázlatait, festményeit. Az Inforg Stúdió díját a Szalay-Juhász-Schilling rendezte Csúnya betegség című alkotás kapta, melyben három generáció – a fiatal masiniszta, a középkorú gőzmozdony-restaurátor és az idősödő makett-építő – vasút iránti szeretetét dokumentálja. A film a három élet mindennapjainak bemutatásával fejti ki, hogy a mai világban a hivatástudat és a múlt iránti tisztelet lassan kihal, amint a lomha, öreg gőzősök is múzeumba kerülnek.

A Több Szem Pont fesztivál sikerrel valósította meg azt a kihívást, hogy egyszerre lehessen ugródeszka a szakmai és közönségsiker felé, és nyújtson egy három napos pillanatképet arról a közös élményről, melyet a film jelenthet. Ugyanitt kell említést tenni arról, hogy a fesztiválon meglepően kevés érdeklődő volt, mely a reklám hiányának és talán a Húsvéti ünnepeknek tudható be. A jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a hírverésre és a fesztivál népszerűsítésére, akárcsak a technikai feltételek javítására. Az idei vetítések szépséghibáját a rossz hangosítás és a nem besötétíthető vetítőterem jelentette. Mindenesetre a szervezők örömmel mondták el a díjkiosztón megjelenteknek, hogy jövőre újra megrendezik a fesztivált és reményeiket fejezték ki, hogy még több alkotás, alkotó és népesebb közönség látogat el Debrecenbe.

Mediawave megosztott díja

  • Jenny Chapman (Nagy-Britannia): 3 Minutes Silence
  • Alexander Bezrucsko (Ukrajna): Transformations
  • Imogen Murphy (Írország): Bite to Eat
  • Frederick Baker (Ausztria): Austria 05 2000

MMA megosztott díj

  • Bayram Fazli (Írország): Well
  • Nagy Ernő: Front Street 84

Inforg Stúdió díja

  • Szalay Péter, Juhász Zsolt, Schilling Sára: Csúnya betegség

Debrecen város díja

  • Gábeli Tamás: Túlvilágvég


Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.