Keresni és megtalálni


1997 májusa lehetett. Ültem Rebecca Bell-Metereau1-val szemközt, miután bemutatkoztam neki, és elmondtam, hogy filmes témából szeretném írni a mesterfokozati szakdolgozatomat. Ő beleegyezett, hogy felügyelje és segítse a munkámat, és megkérdezte, hogy pontosan miről szeretnék írni. „Hát . . . rendezőnők filmjeiről” – mondtam. „Úgy általában, vagy egy rendezőnőről?” – kérdezte még. Erre azonban már nem tudtam válaszolni, mert még semmiről nem döntöttem ezen a ponton. Ő pedig azt mondta, ha döntöttem, keressem meg újra.

Ettől a naptól kezdve hangyamódra vittem haza könyveket a könyvtárból, melyeket a szobám egyik fala mentén sorakoztattam fel, s melyek mindegyike a film és a nők, pontosabban a filmkritika és a feminizmus viszonyát tárgyalta. Hetekig csak ezeket olvastam, egyiket a másik után, és közben azon törtem a fejem, hogy hogyan is lehetne ezt az óriási témát2 valamilyen konkrét módon megragadni. Kezdtem egyre biztosabb lenni abban, hogy mindenképpen egyetlen rendezőnőt kell kiválasztanom, hiszen míg az egyes férfi rendezőkről köteteket írnak, egy-egy rendezőnő munkásságáról alig készül el egy-egy rövidebb tanulmány. Igen ám, de ki legyen az az egy a sok közül? Végül szerencsére ez a gondom is megoldódott, amikor Barbara Quartnak egy a rendezőnőkről szóló könyvében épp a Susan Seidelmanről szóló fejezetet olvastam.

Visszaemlékeztem ugyanis, hogy ő rendezte azt a filmet, amelynek címe Kétségbeesve keresem Susant, és amelyet tizenéves koromban nagyon szerettem volna látni, de – sajnos – akkoriban mégsem láthattam. Az előbbinek az volt az oka, hogy tudtam, Madonna játssza a film egyik főszerepét, akinek a 80-as években (de még ma is) nagy rajongója voltam, vagyok. Az utóbbinak már egészen rajtam kívül álló oka volt: Romániában a 80-as években már egyáltalán nem tűztek a mozik műsorára új amerikai filmeket. Emlékszem, iskolába menet minden nap egy mozi mellett mentem el és mindig megnéztem a mozi műsorát, hogy hátha valamelyik reggel megláthatom azt a plakátot, amelyen Madonna és Rosanna Arquette együtt látható, és amelyet akkor már jól ismertem az ismerősök/rokonok által a határon „átcsempészett” magyar avagy német poplapokból. De újra meg újra csak orosz vagy régi amerikai filmeket hírdető feliratokat láttam a mozi bejáratánál.

Aztán egyszer mégiscsak az előtt a bizonyos plakát előtt állhattam, igaz, akkor már 1992-t írtunk, és én egyetemista voltam Kolozsvárott. De a régi vágy megmaradt, és a jegyemet szorongatva „gyönyörködtem” a plakátot nézve. A film maga is nagyon tetszett, de a moziból kijövet azon gondolkodtam, hogy ezt az ártatlan filmecskét miért nem láthattam én akkor, 1985-ben, meg hogy miért is gondolta azt bárki, hogy ez a film megronthatja a kommunista ifjúságot. Viszont, közhelyszerűen szólva, minden rosszban van valami jó, ez esetben például az, hogy eme fiatalkori frusztrációs élményemnek köszönhetően rátaláltam a szakdolgozatom témájára.

Amikor a kolozsvári moziban néztem a filmet, valószínűleg nem sokat fogtam fel mindabból, ami benne van, de a szakdolgozatot írva rájöttem, hogy ez egy fontos film, amely nemcsak egyszerűen szórakoztatni kíván, hanem szól is valamiről. Vagyis ez a film a nőkről szól, akikről ugyan elég sok film készül, de Seidelman alkotása valahogyan mégis más, mint amit megszoktunk. Roberta (Rosanna Arquett) ugyanis egy másik nőnek, Susannak (Madonna) a hatására megváltozik, és megtalálja önmagát. Egyes kritikusok szerint a két nő valójában a minden egyes nőben élő kettősséget jelképezi (akárcsak Enyedi Ildikó Dórája és Lilije), vagyis hogy minden „visszafogottabb” nőben megvan a „kitörés” vágya, de ezt a legtöbb nő nem meri felvállalni. Pedig, még egy közhellyel szólva, aki keres, az előbb-utóbb talál is: valamit vagy valakit, esetleg éppen önmagát.


1 Rebecca Bell-Metereau szerzője többek között a Hollywood Androgyny című könyvnek (New York: Columbia University Press, 1986).

2 Itt bizonyult tévesnek egy (férfi) professzor ismerősöm vicces (és egyben kissé lekicsinylő) megállapítása, mely szerint: „Ez egy igen rövid szakdolgozat lesz”.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.