Győrült napok itésze

Egy Mediawave-zsűritag naplója

Lassan tíz éve minden április-május fordulója Győrben ér. Ez itt nem a mérlegelés a nosztalgia ideje, csak hosszú az út Kolozsvárról Győrbe...

... és Dursttal1 megegyezünk abban, hogy megöregedtünk és ideje volna már átvennie másoknak ezt az egészet, mi meg vennénk jegyet a fesztiválra és nyugodtan bámulnánk, mint a moziban… Közben átrepülünk két határon és abban is megegyezünk, hogy valahogy nem jön egyetlen őrült fiatal sem, aki azt mondaná nekünk, tűnés, mert nektek lejárt. Itt az őrült csupán annyit jelent, hogy megszállott. A rendszerváltás körül mi megszállottan kerestük magunkat, s szomorú volt ahogyan mindenhonnan elutasítottak, mondván hogy most nem „ti, hanem mi jövünk”. Ebből az energiából lett Mediawave, abból az Alter-Native, s az unokatestvérek, Minimum party, Tranzit ház… Mint a Muppets Show két, erkélyen ülő nagytatája, estére begurul a „mi” autónk a félig romos, félig felújított zsinagógához, amit nemes egyszerűséggel Művészetek Szentélyének neveznek. Természetesen itt Durst már mint 18 éves csikó nyargalászik színpad, nézőtér, iroda között, majd megnyitja a fesztivált. Valahogy én is be akarok kerülni a rekordok könyvébe, öt perc alatt száztíz köszönés és a vele járó vicces mondat. Politika csak az ötvenediknél keveredik bele, de most hagyjuk, mert nekem itt zsűrizni kell, de majd csak holnap, most nézzük Big Lucky Cartert.

Április 28, vasárnap. Összeül a zsűri. Kalandozik mindenki, megy a storyzás. Mikor kérdezgetjük a részleteket, újból szabad kezet kapunk, mint évek óta mindig. „Annyi díj lesz, amennyit akartok” – jelzi Jenő2, de szegény hollandus kiváló rendező mégis szeretne részleteket. Zsűri elmélyül, már vagy húsz díjat is felsoroltunk, ami arra jó, hogy Jos3 optimistán bólogasson és ajánlja, hogy a végen nézzük meg, mi legyen. Lehet, hogy végül nem tudtuk meggyőzni.

Délben egykor a Richternek átkeresztelt, a valamikori Rába mozi, kistermében kezdek. „Remek” időpont, délben egykor csecsen harcosokról nézni egy filmet. Szerencsére a film kiváló, hét perc egy hagyományos csecsen táncról, az eizensteini vágástechnika magasiskolája. Már jobb is a kedv a déli időpont ellenére. Kattognak a zseblámpák, Raduval4 elégedetten jegyzetelünk. Persze nem tart sokáig, mert a következő csecsen film már visszavezet minket a háborús filmes klisékhez. Természetesen így is félelmetes képeket látunk, mert a film a háborút kapja rajta, folyamatában. Nem historizál, nem rendez meg kecsupos látványosságot, egyszerűen megy a kamera a harcosokkal, s szenvtelenül rögzít. Sajnos az operatőr nem tud szabadulni egy-két hollywoodi klisétől. Kár. Átesünk egy kis unalmas filmen, romákról, kivégzésről. A szünet ment meg az elalvástól. Kint a hallban megegyezünk, hogy biztos fokozódni fog a hangulat és… Jönnek a magyar kisfilmek. Sajnos mindegyik lineárisan építkezik, mesél, szépen, korrekten, vagyis unalmasan és kiszámíthatóan. Ez alól kivétel egy Trabantos film, ami 2 percet tart. Elmesélni egy órát tartana, és akkor sem hiszem, hogy maradéktalanul sikerülne visszaadni a hangulatát. Valami ilyesmit keresek a filmekben, sajátos nyelvet, olyan eszközöket, amik csak a filmre jellemzőek. Nem megfilmesített rádióriportot, nem videó-effektusokkal operáló megoldásokat. Várom az eredeti kapcsolatokat kép és kép, hang és kép, hang és hang között… Mennek a filmek. Jön egy desszert-darab, a legnagyobb magyarról. Virul a terem, Bereményi, Eperjes Hídember-paródiáját látjuk, remek ízléssel, mértéktartó iróniával. Felbukkan benne Jancsó is mint szereplő, aki magát játssza, de minden szereplője az alkotókhoz tartozik. Derűs arccal szívjuk az előcsarnokban a többség cigarettáját, de ez most nem zavar. A végére egy film Koszovóról. Dokumentumfilm játékfilmes elemekkel. S ez itt a baj. A képen égő ház, mindenki húzza a vizet a kútból, siet, rohan jajgat, miközben a mi operatőrünk, segítség helyett újabb és újabb beállításokat eszközöl...

Lehet, hogy a hat óra mozi fárasztott el, de tényleg, meddig lehet a gombot nyomni? S már el is telt az első nap. Megyek gondolatokat rendezni – döntöm el magamban, de azon kapom magam, hogy a tévét nézem a szállodában, félpercenként nyomogatva a távirányítót. Vagyis a sok óra film nem elég, még-még képeket ide. Később rájövök, hogy csak a távirányítóba szerettem bele, olyan jó váltogatni a filmeket… Lehet ez hiányzott a vetítőben is…

Újabb nap. Zsűrivel közös ebéd, megegyezünk, hogy még a nagy „kapás” nem volt meg de sok van hátra, és mi optimisták vagyunk. Délben irány a vetítő. Már a második filmnél ott a kapás. Nem kapitális de mindenesetre bíztató. Egy finn rendező meglátogat egy oroszországi börtönt ahol életfogytiglaniak vannak. Sikerül az elítélteket annyira megbarátkoztatni a kamerával, hogy létre jön a „nyilvános egyedüllét” sztanyiszlavszkis állapota. Ezek a többszörös rablógyilkosok, hihetetlen belső békében készülnek a csodára, vagyis a szabadulásra, van ki tornászik, van ki imádkozik. Nem nagyon tudjuk meg ki miért, hogyan, de meglegyint az ember alapbeállítása, vagyis a véglegesség elfogadhatatlansága. Közel másfél óra jól kifeszített filmje ez, nem csoda, hogy órákig csak nagy nehezen és kemény erőfeszítések árán tudunk a többi filmre koncentrálni. Többször felvetődik az előző napi kérdés, hol a határ az etikus és a nem etikus feldolgozás között? A büfében megegyezünk egy magyar film után, hogy be kellene vezetni a kameraviselési engedélyt, a fegyvertartásihoz hasonlóan. Hatalmas történetek a zsűri asztalánál, a jövő videós boltjaiból, ahol egy évre kap valaki digitális kamerára engedélyt és milyen filmek esetén lehet visszavonni.

Megint egy nap. Bukovsky-filmet évek óta nem láttam, nyert már ő itt, volt Vásárhelyen a zsűriben, de aztán eltűnt. Az ukránok Brazíliában nem nagy dobás. Megjelenik a műsorban az animáció. Az jó. Legalábbis eddig, és nem csalódunk. Nagybákay Mária három mesét dolgoz fel fergetegesen. Nála a Csipkerózsika az alvás pillanatában kezdődik, minek az eleje, mindenki ismeri. Megy a királyfi, szobáról-szobára, alszik a Király, a szakács, a tévébemondónő, Csipkerózsika. Királyfi csókol – semmi, megint csókol – semmi, szól, kiabál, pofoz, órát cserget, ágyút süt el – semmi, a lány alszik. Hősünk belefárad a költögetésbe és elalszik, horkolására felébred mindenki. Remek posztmodern. Hajrá animáció. Nem késik Kispál Éva és Lévai Dóra. A három nap után megtelt terem végre közönségként reagál. Annyira jó, hogy a zsűri mérlegelése találkozik a közönség reakciójával. Megerősít ott, ahol kell, figyelmeztet a hallgatása és az ajtócsapása, bár csak így maradna. Sajnos nem marad. Lakatos Robi nagyon szép filmjére már megint az átlag tíz néző marad. Kár mert a film nagyon jó. Története a politika által divatba jött Csángóföldön játszódik. De jó volna ezt mindenkinek megnézni. Már láttam a filmet februárban, de még mindig vannak tartalékai. Miért nem lehet erről a fiúról otthon a napilapokban olvasni???

Még egy nap. Hazai erő, Simonffy Katalin filmje. Már láttam a tévé magyar adásában, legalább is azt gondolom, de nem, újabb képek, kedves malac elszólások, a film elkezd működni. Miért nem ezt a variánst láttam a bukaresti tévében? Miért gondoljuk azt, hogy nem szabad kimondani azt a szót, hogy „pina” egy közszolgálati tv-ben? (természetesen ezenközben a számítógépem is kiírja, hogy nem szabad ilyet képernyőre vetni). De ez nem igaz ebben a közegben, és így, ahogy Simonffy használja lehet, sőt kell, nem igaz, hogy két mérce van, fesztivál meg kisebbségi sors… Több mint harminc óra vetítés, kavarognak a címek, szerzők, képek. Órákig vitázik a zsűri. Első körben mindenkinek az a véleménye, hogy nem adhatunk ki sok díjat, mert gyenge volt a fesztivál színvonala. Majd a részletek, már a tizenkettedik díjnál tartunk, körömszakadtáig védjük az addig gyengének ítélt filmeket. Ördög tudja, kicsit korai megállapítani, hogy az idei fesztivál vizsgaanyag lesz-e tíz év múlva az egyetemeken, de máris tanulhatunk neveket. Tessék jegyezni: Lakatos Róbert, Kispál Éva, Lévai Dóra, Nagybákay Mária… Viszlát az Alter-Native-on, vagy a Tranzitban, esetleg a Minimum Partyn (Gasparik von Zsűri).


1Durst = Durst György, a Mediawave alapítvány elnöke

2Jenő = Hatyándi Jenő, a Mediawave fesztivál főszervezője

3Jos = Jos Stelling, a Mediawave Zsűri tagja

4Radu = Radu Igazság, a Nemzetközi Zsűri tagja



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.