Dokfilmek orrvérzésig

Dialëktus Fesztivál 2010

Hétfő este ért véget a Dialëktus Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. A rendezvény talán legizgalmasabb momentuma a myDEER workshop volt, de láthattunk Zolnay Pál-dokumentumfilmeket, megtanulhattuk, miről ismerszik meg a jó doku-kritika, és persze voltak kortárs dokumentumfilmek is szép számmal.

MyDEER - első magyar dokfilmes pitching-fórum

A Dialëktus adott otthont hazánk első dokumentumfilmes projektfejlesztési workshopjának és pitching-fórumának. A magyar média és a producerek részéről tapasztalható érthetetlen szakmai érdektelenség övezte esemény a résztvevők számára annál hasznosabb volt, a kilenc közép-kelet-európai projekt gazdáit olyan nevek készítették fel a szombati pitchingre, mint Tue Steen Müller vagy Péterffy András. A Visegrádi Alap támogatásával megvalósuló rendezvényt Trencsényi Klára hívta életre, célja a szerzői-kreatív dokumentumfilmek megvalósulásának elősegítése.

A workshopról két magyar résztvevőt, Groó Dianát és Hörcher Gábort kérdeztük ki. Groó Diana Regina Jonas című dokumentumfilm-tervét fejlesztette a workshopon, amely az első női rabbi életét meséli majd el kreatív módon, archív felvételekkel és fotó-animációkkal tarkítva. Hörcher Gábor és Horn Márton Roma Rally című megfilmesítésre váró történetének középpontjában két tizenéves falusi cigányfiú áll, akiknek legnagyobb vágyuk, hogy elindulhassanak a helyi rally-versenyen. A workshop résztvevője volt Lakos Nóra is, aki eddig főként kisfilmjeivel vált ismerté a magyar porondon. A fiatal rendező az európai bajuszversenyre készülő férfiakról tervez vicces, néhol ironikus filmet forgatni, amelyből az is kiderül majd, honnan ered a magyar patriotizmus, és mik az ismérvei az erős és hagyománytisztelő magyar férfiembernek.

Groó Diana élménybeszámolójában kiemelte azt a számára megdöbbentő attitűdöt, hogy a magyar televíziós csatornák képviselői szinte kivétel nélkül távol maradtak az eseménytől. Tapasztalatai szerint nincs túl jó hírünk nemzetközi dokumentumfilmes berkekben sem, hiszen az egy-egy fesztiválra filmvásárlóként meghívott producerek és televíziós szerkesztők nemzetközi szinten sem mutatnak túl sok érdeklődést a prezentált filmtervek iránt – pénztelenségre hivatkozva. A workshop szervezője is megerősítette: többen azzal a felkiáltással maradtak távol a rendezvénytől, hogy nem értik, minek ez a nyugatot imitáló baromság, és egyáltalán, a kreatív dokumentumfilm egy nem létező műfaj. Diana elmondása szerint nem kell messzire mennünk ellenpéldáért, hiszen például a csehek minden közép-kelet európai fórumon reprezentálják magukat, de a balti országok legkisebb televíziói is ott vannak az európai dokumentumfilmes fórumokon, még ha sokszor anyagi helyzetük nem is teszi lehetővé, hogy komolyabb pénzekkel szálljanak be filmtervekbe.

A négynapos workshop során arra készítették fel a résztvevőket, hogy öt perc alatt a leghatékonyabban tudják prezentálni filmtervüket, hogy az felkeltse a potenciális koproducerek figyelmét. A felkészülés közben természetesen a filmtervek is fejlődnek, hiszen a résztvevők megvitatják egymással ötleteiket, kérdéseket szegeznek egymásnak, számtalanszor elmondják és ezáltal újragondolják szinopszisaikat, és így a pitching időpontjára gyakran némiképp átalakul a film koncepciója is. „Én eddig annyit tudtam a kreatív dokumentumfilmről, amit Pálos Györgytől megtanultam egy egyéves ELTE-szemináriumon” – mesélte Hörcher Gábor, aki a workshop intenzitását, valamint az előadók nyitottságát és szakmai rátermettségét emelte ki.

A négy nap során több szaktekintéllyel – köztük Fekete Ibolyával, Eddy Appels-szel és Anna Kaslovával is – konzultáltak a résztvevők, s ennek köszönhetően a filmtervek újabb és újabb megvilágítást kaptak. Groó Diana elmondása szerint a workshop egyik legizgalmasabb feladata az volt, amikor egymás filmtervét prezentálták a résztvevők. A workshop a szombat reggeli pitching-fórumban tetőzött, ahol a kilenc filmterv egy nemzetközi szakmai zsűri és néhány további kíváncsiskodó előtt mutatkozott be a Cseh Centrumban. A családias hangulatú, de európai színvonalú eseményen megbizonyosodhattunk arról, hogy rendezőink nem süllyednének el a nemzetközi vizeken sem. Groó Diana pedig még komoly érdeklődőket is talált filmtervéhez, hiszen a zsűriben helyet foglaló Eddy Appels is felvetette az elővásárlás lehetőségét (ő egy zsidó tematikájú amszterdami tévécsatornánál dolgozik), valamint a prágai televízió is érdeklődött az első rabbinő története iránt. A projektfejlesztő workshopról minden információ megtalálható a Dialëktus honlapján.

A zsűri értékel

A Dialëktus díjait odaítélő kilenctagú nemzetközi zsűri három szekcióban dolgozott. Az Emberi történetek című dokumentumfilmes szekció egyik zsűritagja, Müllner András a mezőny tematikus, műfaji és stílusbeli sokszínűségét emelte ki, és azt, milyen tisztán látható, ahogyan az utóbbi évtizedek során kitágult a dokumentumfilm fogalma. A tanár-kutató arra az örömteli tendenciára is rávilágított, hogy a filmek nem kívánnak áldozatot csinálni esendő hőseikből, sokkal inkább hátrányos helyzetükben is erős és céltudatos alakokat választanak központi figurának. Papp Bojána filmrendezőt is a tematikai sokszínűség ragadta meg, illetve az, hogy „a témaválasztások jól tükrözik, hogy manapság melyek az égető kérdések – mint például az izraeli-palesztin konfliktus, az afrikai történetek, illetve a nagyvárosi boldogulás”. A zsűri elismerését ebben a szekcióban a Detroitban termett (Grown in Detroit/Teen Moms Become Urban Farmers) című film kapta, amely a dokumentumfilmek azon évtizedes hagyományát örökíti tovább, miszerint üdítő példákat felmutatva „tömegeket képesek lelkesíteni, jogfosztott embercsoportokban tudnak reményt gyújtani” pozitív példákon keresztül. A szekció 1000 euróval járó Aranyszarvas-díját Kerekes Péter Gulyáságyúja kapta, amely „egészen friss perspektívából ábrázolja a második világháború utáni Európa által megtapasztalt vérengzéseket”, és kiválóan testesíti meg a kreatív dokumentumfilm fogalmát.

„A filmek minőségével nem voltam száz százalékosan megelégedve, ámde a szervezéssel messzemenően” – kezdte fesztiválértékelő beszédét Szirmai Márton, a Sűrű leírás elnevezésű antropológiai szekció magyar zsűritagja. „Az én fejemben egy jó értelemben vett fapados fesztivál képe élt a Dialëktusról, ami meg is van; ugyanakkor a nemzetközi fesztiválokat kísérő programok és gesztusok itt is jelen voltak” – mondta a fiatal rendező, aki a versenyprogramot túl nagy merítésnek, az előzsűrit pedig túl engedékenynek érezte. A díjakból is kitűnik, hogy az antropológiai filmek zsűrije nem volt maradéktalanul elégedett a felhozatallal, hiszen – a többi zsűrivel ellentétben – csak egy díjat adtak ki, a Bagyéli pigmeusok a világ peremén (Les Pygmées Bagyéli a la Lisière du Monde) című francia alkotásnak. Eddy Apples antropológus-fesztiváligazgató is azt emelte ki a díjátadón, hogy nem könnyítették meg a dolgukat a filmek közti „rettentő nagy stílusbeli, megközelítésbeli, minőségi, és terjedelembeli eltérések”.

A Diákmunka szekció tagja, Sasa Sreckovic, a belgrádi Néprajzi Múzeum kurátora a filmek tematikus sokszínűségét emelte ki, valamint az izgalmas formanyelvi kísérleteket, például a Műanyag és üveg (Plastic and Glass) vagy az Egy kis szoba (A Little Room) című filmek esetében. A szekció Aranyszarvas díját a német Gaucsók: Aki nem száll fel, nem eshet le (Gauchos: El que no sube, no cae) című film kapta, amely a gaucsók és családjaik mindennapi életének alapvető mozzanatait mutatja be. A német diákok arattak a Dialëktuson, hiszen a szekció egyik különdíját is egy német alkotás, a Szuperhősök (Superhelden) vitte el. A másik különdíjat a cseh gyűjtögetőkről szóló film, a Hudecek és Rein urak gyűjteménye (Sběr pana Hudečka a pana Reina) kapta, amelyben a filmkészítők és szereplőik közt kialakult őszinte kapcsolat nyűgözte le a zsűrit.

Az Országos Diákzsűri is jelen volt a Dialëktuson, ők a Diákmunka szekcióból választották ki kedvencüket, valamint a fesztivál magyar filmjeit is mérlegre tették. „Fesztiválhangulatról nem igazán tudok beszámolni, ugyanis reggel tíztől este tízig filmet néztünk” – mondta Ruprech Dániel, aki zsűritársaival egyetemben szinte az összes versenyfilmet látta. Keller Mirella a családias hangulatot emelte ki, elmondása szerint a résztvevők kis száma azt eredményezte, hogy spontán szakmai beszélgetések jöttek létre a Vörösmarty Mozi előterében, egy-egy vetítés között. A Diákzsűrit leginkább az izgalmas témaválasztások ragadták meg, viszont az erős témákat gyakran rossz szerkesztésmód, aránytalanságok kísérték meglátásuk szerint. „Rengeteg filmben láttuk azt, hogy a fő csapásvonaltól mellékvágányra terelődött a cselekmény” – mondta Ruprech Dániel.

Tarr Bernadett számára is az volt a legfontosabb benyomás, hogy az erős témaválasztás nem jelenti automatikusan, hogy erős lesz az elkészült film, és ezt a döntéskor is igyekeztek szem előtt tartani. A Diákzsűri a Diákmunka szekciót kissé túl egységes színvonalúnak találta, így nem volt könnyű a döntés sem. A három diák ezzel szemben a magyar mezőny meglepően erős színvonalát emelte ki, elmondásuk szerint minden film megállta a helyét a nemzetközi mezőnyben. A diákok közt a Fába szorult lélek című antropológiai film osztatlan sikert aratott, a legjobb magyar alkotásnak járó díjat azonban végül Osgyáni Gábornak ítélték, Hatszáz év után az első című filmjéért. A Diákmunka szekcióból a Műanyag és üveg című holland kísérleti alkotás találtatott a legjobbnak, amely egy „határátlépő dokumentum-etűdfilm”, a műfaj határait leginkább feszegető darab.

Ne csak nézd, kritizáld is!

A Dialëktus előzékeny szervezőinek évek óta gondjuk van arra is, hogy ne (csak) botcsinálta firkászok tudósítsanak a fesztiválról. A Diëlektus doku-kritikus workshopjának résztvevőit ezúttal Varga Balázs és Blaskó Ágnes vezette be a jó dokumentumfilm-kritika rejtelmeibe. A szeánsz résztvevői Varga Balázs elmondása szerint főként huszonévesek voltak, többségük valamely felsőoktatási intézmény filmszakos hallgatója. A résztvevők mintegy fele internetes filmes portálok rendszeres vagy alkalmi szerzője, de akadt köztük olyan is, aki a workshop kedvéért írta meg élete első filmkritikáját. A képzés első napján a résztvevők Kis Anna Házi Paradicsom című dokumentumfilmjét nézték meg, ami az utóbbi évek egyik legsikerültebb kezdeményezése, a 3 esküvő-sorozat egyik darabja. A film közös elemzése során összegyűjtötték és csoportosították az elemzés lehetséges szempontjait és módszereit, majd ezeket a gyakorlatban is hasznosították.

Varga Balázs véleménye szerint a dokumentumfilm-kritika alapvetően nem különbözik sokban a „rendes” filmkritikától, noha az elemzési szempontok, illetve a hangsúlyok között akad némi eltérés. Blaskó Ágnes a filmkritika felépítéséről, az érvelés módszereiről, a kritikaírás általános problémáiról és lehetséges zsákutcáiról beszélt a hallgatóknak, majd néhány napos filmnézés következett, mely során mindenki kiválaszthatta, melyik filmről írja kritikáját, a bátrabbak pedig – alternatív feladat gyanánt – fesztiválbeszámoló írásába kezdtek. Az elkészült munkák kiértékelése a fesztiválzáró másnapján történt, ezek legjobbjai több online fórumon – köztük a Filmhu-n is – olvashatóak lesznek majd.

Útban a világhír felé

A Dialëktus elsősorban természetesen a filmekről szól, amelyek közt évek óta rendkívül színes a paletta. Az eddig tavasszal jelentkező mustra az idei évben financiális okokból került át a júniusi időpontra, de talán kevésbé ennek, mint inkább a focivébének tulajdonítható, hogy a vetítések gyakran 5-10 fős közönség előtt zajlottak. Az európai viszonylatban páratlanul nagy merítés – 46 versenyfilm – is talán túl sok, túlságosan szétaprózza a közönség figyelmét, ugyanakkor útjába áll egy igazán erős versenyprogram megvalósulásának. Mindezek ellenére a filmbekből rengeteget lehetett tanulni idegen kultúrákról és érdekes emberektől, és arról is képet kaphattunk, mit jelent a kreatív dokumentumfilm, és hol tart a magyar dokumentumfilm intézménye nemzetközi viszonylatban.

Kiderült, hogy az ötvenes palesztin nőknek is Elvis volt a bálványuk, hogy a menstruációs időszakról társadalmilag kialakult negatív képnek politikai okai vannak, de azt is megtudhattuk, milyen trükkökkel lehet elrejteni a vízórát a panellakásokban; hogy Észak-Koreában az éneklés az elsőszámú pótcselekvés; hogy Angliában nincs diszkrimináció; hogy az afgán nők a kormány mögött élik át a szabadság illúzióját; valamint hogy az iraki muzulmánok elég liberálisak, ha nem homoszexualitásról vagy alkoholizmusról van szó. Némi film-specifikus gerillamarketinggel, kegyetlenebb előzsűrivel és vébémentesen a jövőben semmi nem állhat annak útjába, hogy a Dialëktus egy nemzetközi hírű „fapados” fesztivál legyen.

(fotók: Várhegyi Rudolf)



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.