Az Atom-csapat

Atom Egoyan és Mychael Danna kollaborációi

Ha nagy rendező-zeneszerző párosokra gondolunk, olyan nevek jutnak eszünkbe, mint Hitchcock és Herrmann, vagy Spielberg és John Williams. Egoyan és Mychael Danna számszerűleg már rég túlszárnyalta az előbbieket, összesen 12 filmen dolgoztak együtt az 1987-es Családi mozi óta. Most röviden visszatekintünk a szerzőpáros életművére, megismerkedünk módszereikkel és sikerük titkával.

Atom Egoyan és Mychael Danna közös életművének kezdete 1987-re nyúlik vissza, amikor a kezdő rendező még csak ismerkedett a filmzene fogalmával. Egoyanra nagy hatással voltak a new wave zene mesterei, köztük Brian Eno, aki 1978-as Music for Airports című lemezével nemcsak definiálta az ambient zenét, hanem egyben  különleges aláfestő konceptalbumot is készített. Az összeállítás zenéjét a New York-i LaGuardia repülőtéren is használták nyugtató aláfestésnek, Egoyant pedig megragadta az egyszerű és letisztult zenei világ. A Családi mozi forgatása során hasonló mentalitású művészt keresett és talált a szintén kanadai Mychael Danna személyében.

Mychael és Jeff Danna zeneszerzőpáros az 1980-as években bukkant fel a new age világában. Előbb Mychael költözött Amerikába filmzenéket írni, karrierje során Atom Egoyan mellett olyan művészekkel dolgozott együtt, mint például Ang Lee (Jégvihar) vagy Mira Nair (Hiúságok vására). Az ifjabb testvér, Jeff pár évvel később követte bátyját, legelső jelentős munkája a Kung-Fu sorozat zenéje volt. Mychaelhez hasonlóan, azóta széles skálán mozog: írt zenét tinédzser Shakespeare-adaptációhoz (O), bibliai filmhez (János evangéliuma) és felesleges horrorfolytatáshoz is (Kaptár 2). Bár a két testvér általában külön dolgozik, Terry Gilliam filmjein általában párosával alkotnak nagyot (Tideland, Doctor Parnassus képzeletbeli birodalma).

Munkamódszerek

Atom Egoyan az ambient albumokon keresztül ismerkedett meg Mychael Dannával, akivel először 1987-ben dolgozott együtt a Családi mozi című film kapcsán. Bár ma ez a rendező egyik kedvenc munkája saját életművéből, ez nem mindig volt így. A filmet csak akkor szerette meg igazán, amikor először társította Danna zenéjét a filmhez. A kép és a zene varázslatos összhangja után a két kanadai elválaszthatatlan párost alkotott, közel tucatnyi kollaboráció során pedig közösen alakították ki közös, csak rájuk jellemző hangjukat.

Danna művészetének legfőbb ismérve a világzene erőteljes integrálása saját filmzenei nyelvébe, célja az olyan hangok felfedezése, melyek mindig is körülöttünk voltak, de a nyugati zenében eddig nem jutottak szóhoz. A komponista érdeklődése a különféle népek zenei kultúrája iránt még kísérletező ambient korszakából ered, new wave-albumjai készítése során a legkülönfélébb hangszerekkel kísérletezett, a világ minden tájáról. Filmzeneszerzőként most gyakorlatilag hollywoodi stúdiók pénzelik költséges, de kreatív szempontból igen értékes hobbiját. Bár szinte már a világ minden táján megfordult, Danna legnagyobb erőssége a Közel-Kelet, a Távol-Kelet és Észak-Afrika zenéinek drámai hatású alkalmazása.

Bár a világzene megjelenése a filmzenében nem újdonság, Danna egyedülálló módon használja művészetében a különféle zenei kultúrákat. A tipikus világzenei integráció kimerül egy-egy kontinens vagy nép zenei megidézésében, ha a történet éppen az adott helyen játszódik. Gondoljunk csak Az oroszlánkirályból Lebo M kántálására, vagy a Titanicban hallható ír hangszerekre – mindkét esetben az adott kultúra zenei világa valamilyen földrajzi vagy etnikai aktualitás miatt lett megidézve. Danna esetében azonban nagyon ritkán fedezhetünk fel ilyen egyszerű kapcsolatokat. Hogyan kerül marokkói zene a 8mm-be? Miért használja az indonéz gamelánt a tipikus amerikai kertvárosban játszódó Jégvihar esetében? Zenéjével egyik esetben sem a helyszínt szeretné megidézni, hanem egy asszociációs játékot indít be, mely több esetben is alternatív olvasatot ad a filmnek. Danna „mániája” iránt természetesen nem mindenki ilyen elnéző. 2003-ban a Hulk készítése során a komponistát már a világzene gyűjtése közben leállították, a stúdió nem látott fantáziát egy olyan képregényfilm-zenében, melyhez észak-afrikai vokalistákat kellett volna importálni. Habár nem mindenki vevő a stílusra, Atom Egoyan több mint 20 éve él Danna zenéjének bűvöletében, a varázslat titkát pedig négy közös filmzenéjének tanulmányozásával talán mi is jobban megérthetjük.

Exotica (1994)

Az Exotica csavaros történetei mind a címbeli torontói sztriptízbár köré szövődnek, a film során a bár munkásai, fellépői és látogatói egyaránt megtapasztalják az élet sötét oldalát. A bonyolult epizodikus szerkesztésű film valóságos kihívás volt Mychael Dannának, aki már ebbe a filmbe is ügyesen szőtte bele a világzenei elemeket, illetve mosta el a határt a forrászene és az aláfestés között. Az Exotica kísérete igazi vegyes egyveleg, mely a zene erejével tartja össze a szétágazó cselekményt, segít tematizálni és elsőre rejtett kapcsolatokra is fényt derít.

A zene legfontosabb központi elemei a sztriptízbárban hallható forrástételek, melyek segítségével az Exotica valóban egzotikus hely lesz. Bár dalok is szerepelnek a filmben, a látványos fellépések nagy részét Danna zenéje kíséri, ezekben a tételekben a komponista a nyugati parti rockzene elemeit keveri a Közel-Keleten felvett egzotikus vokális előadásokkal. Az átlagosan nyálkás sztriptíz-zene helyett az Exotica az arab hastáncosnők világát idézi meg, a keleti elemek hatása még a dobokon és a gitárokon keresztül is erőteljes. Ezekben a darabokban olyan karakteres hangszerek is megszólalnak, mint a ghazul, a shehnai, a darabuka és a sarangi. Bár a film Torontóban játszódik, a keleties zene és a képi világ az egyszerű lebujt az egzotikus csábítás oázisává változtatja.

Ararát (2002)

A törökországi örmény népirtást feldolgozó Ararát a többi Egoyan-filmnél még jobban indokolja a népzenei elemek felhasználását, így nem csoda, hogy ez a kollaboráció lett Danna legautentikusabb és népzenei szempontból „legtudományosabb” műve. A film meglehetősen különös módon dolgozza fel a történelmi tragédiát – az eseményeket egy filmes szemszögéből ábrázolja –, ráadásul a történelmi fókusz mellett, az Exoticához hasonlóan, ez a történet is számos irányba szerteágazik. Akár az 1994-es film esetében, a zenének itt is elsődleges feladata a cselekmény összefogása, mindezt pedig az örmény népzene limitált, de nagyon kifejező nyelvén kell elérni.

Danna három lépcsőben vette fel a zenét, külön megtervezve, hogy az aláfestés mely elemei a világ melyik pontján kerülnek rögzítésre. A nagyzenekari alapokat Londonban rögzítették, de emellett Danna ragaszkodott ahhoz is, hogy az etno-elemeket a helyszínen, Örményországban vegyék fel. A helyi énekeseket és szólistákat Jerevánban rögzítették, a felvételekre Atom Egoyan is elutazott, hogy fültanúja legyen a kivételes eseménynek. A zenei utómunkálatokra Kanadában került sor, ahol további hiányzó szólistákat rögzítettek a már meglévő felvételekhez, a végleges anyagot csak ezután illesztették össze a különféle elemekből.

Az Ararát kivételes szerepet tölt be a Danna-Egoyan kollaborációk sorában, ebben az esetben ugyanis az örmény népzene ténylegesen a film tematikája miatt került felhasználásra. A többi filmmel ellentétben Danna óvatosan kezelte az örmény motívumokat, ragaszkodott a zene autentikusságához, ezért is ragaszkodott a költséges helyszíni felvételekhez. Egoyan maga is nagyon kötődik ehhez a zenéhez, egy interjúban arról beszélt, hogy évtizedek után hallhatott olyan darabokat, amiket még nagymamája énekelt neki – a film így lett egy képpel kísért népdalgyűjtemény, mely nemcsak megőrzi, hanem szélesebb körben is terjeszti az örmény kultúrát.

Az igazság fogságában (2005)

A Danna-Egoyan kollaborációk legkülönösebb darabja Az igazság fogságábanhoz készült, ebben a filmben ugyanis nem jelennek meg látványosan kiugró világzenei elemek. A filmben Colin Firth és Kevin Bacon alakítja az 50-es évek népszerű komikuspárosát – Vince és Lenny karrierjét egy rejtélyes gyilkosság teszi tönkre, melyet ugyan nem sikerül rájuk bizonyítani, évekkel később egy fiatal újságíró mégis az eset nyomába ered. A film képi világa a klasszikus noirok hangulatát idézi meg, Danna zenéjében szintén felbukkanak a műfaj kötelező elemei. A mélyen búgó rézfúvosók, a nyomasztó vonósok és az időként Bernard Herrmann-t megidéző tételek azonban csak a zene egyik felét alkotják…

Bár az egzotikus világzenei elemek hiányoznak ebből az aláfestésből, Danna egy másik konkrétan körülhatárolható világot is megidéz, ez pedig az 50-es évek jellegzetes showzenéje. Lehet-e egyenlőségjelet tenni az örmény dalok, a kelet-indiai hangszerek és a televíziós varietéműsorok bugyuta dalocskái közé? Az elmúlt évtizedek során az amerikai varietézene kitermelte a maga klasszikusait, melyek a rajongók számára ugyanolyan nosztalgiával bírnak, mint Egoyan nagymama-népdalai. Az igazság fogságában csak látszólag nem tartalmaz népzenei elemeket – Danna ugyanis Marokkó vagy Arábia helyett az Egyesült Államok múltjából ássa elő a régi zenei emlékeket és tapasztja őket a film noir darabokhoz.

Chloe (2009)

Az Exotica és Az igazság fogságában példáján már láthattuk, hogy Egoyan és Danna erotikusabb töltetű munkáik során valahogy mindig képesek új irányból megközelíteni az érzékiség világát. Az Exoticában sztriptízbárok vad világa keveredett a keleties zenei elmekkel, Az igazság fogságában esetében pedig a film noir zenei hagyományai keveredtek burleszk zenével. A Chloe mindkét zenétől egyformán távol esik, olyan visszafogott kamaradarabról van szó mely szerénységében az eredeti francia film (Nathalie…) zenei atmoszféráját idézi meg mindenféle konkrét másolás nélkül.

A zene egyik fele, Az igazság fogságában-hoz hasonlóan, egy klasszikus hollywoodi műfaj megidézésén alapszik. Az erotikus thrillerek zenei világát 1992 óta Jerry Goldsmith Elemi ösztöne határozza meg, a csábítóan hideg vonósok azóta a műfaj lerázhatatlan kellékeivé váltak. Danna a Chloéban természetesen a címszereplőre összpontosít, aki egy anyakomplexussal küzdő, gyermeteg lelkű prostituált. A jómódú Stewart házaspár női tagja, balszerencséjére éppen ezt a lányt találja meg férje hűségének tesztelésére, ezzel pedig majdnem saját családját sikerül tönkretennie. A Chloe karaktere számára íródott tételekben a gyermeki egyszerűség keveredik túlfűtött erotikával, ahogy a lány egyszerű témája a konfliktus növekedésével együtt érik be.

Kép a Chloe című filmből

A zene talán legérdekesebb része talán a gamelán-elemek ötvözése, mely visszautal Danna egyik legismertebb zenéjére, a Jégviharra. Ebben a filmben az amerikai kertváros álomszerű világa esik szét az indonéz zene ritmusára, ahol az ütősök pontosan kiszámolt játéka hangulatok végtelen permutációjához vezet. A Chloéban a gamelán zene csak néhány tételben jelenik meg, ezek épp akkor szólalnak meg, amikor a lány beszámol a feleségnek azokról az álomba illő kalandokról, amiket a férjével élt át. Akik ismerik Danna munkásságát, a gamelán ütemek felbukkanásakor már érezhetik, hogy a tárgyalt történeteket a hazugság hálója fonja körbe. Míg a Jégvihar esetében az amerikai álom megvalósítása volt a csalás lényege, addig itt túlfűtött erotikus vágyálmokról derülnek ki érdekes dolgok a film végére.

A világzene bajnokai

Amióta a pályán van, Mychael Danna közel 90 filmen keresztül építette fel karrierjét, melyek szinte mindegyikében szerepel egy-két egzotikus elem, olyan zenei ötletek, amivel senki más nem kísérletezett volna az adott filmben. A Danna-Egoyan kollaborációk azért is különösen értékesek, mert a rendező teljesen szabadjára engedi a zeneszerzőt, a szokásosnál kevesebb megkötéssel él, és ennek előnyeit ő is pontosan ismeri. Az Exotica keleties hangzásaitól a Chloe gamelán tételéig, a világzenei elemek a legváratlanabb módon és helyeken tűnhetnek fel – a lényeg, hogy tisztában legyünk jelentőségükkel, mert a legutolsó dobütés és vokalista mögött is egy ötlet rejtőzik.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.